Mikrofilm
Megint itt az Arany Málna: tényleg ezek voltak 2017 legrosszabb filmjei?
A díj, amit nem jó megnyerni.
„Odamentem, és megkérdeztem tőle: bocs, nem akartok egy filmet támogatni?”
Csütörtök óta játsszák a mozik az új magyar filmet: a Parázs a szívnek rendezőjével a függetlenségről, a Filmalapról és a támogatókról is beszélgettünk.
Két lövés, és a világ leghíresebb divattervezője pár perc múlva halott volt
Az American Crime Story új évada teljesen új történetet mesél el, de hasonlóan magas színvonalon, mint az első.
Az ember, aki úgy beleélte magát Churchill szerepébe, hogy mérgezést kapott
Mindjárt itt A legsötétebb óra, melyben Gary Oldman úgy átalakul Churchillé, hogy rá sem ismerni.
Ridley Scott mindenkire ráhozza a frászt a halálos expedíció történetével
Rémes dolgok történnek a tavasz egyik legjobban várt sorozatában.
Itt vannak az első képek A szolgálólány meséjének folytatásából
Áprilisban jön a második évad.
Egy amerikai független filmes sorra rendezi a legszuperebb filmeket
Sean Baker azoknak az életét mutatja meg, akikről nem szokás beszélni, s közben fel is rúgja szépen a filmezés szabályait.
Végre lesz magyar horrorfilm!
Készül még két romantikus komédia, de ki az, aki nem a horrorra kíváncsi!?
Kemény volt az idei Golden Globe: kiállás a nőkért, a jogainkért és persze a jobbnál jobb sorozatok diadala
A show kicsit unalmas volt, de fontos beszédek hangzottak el.
Churchill, Spielberg újságírói és Deadpool – Ezekért a filmekért lesz érdemes moziba menni idén
Lesz mit nézni 2018-ban is: itt vannak a legjobban várt filmek.
Meghalt Pávek, aki mindig tudta, melyik lépcsőfokon kell hűteni a sört
Marián Labudára emlékezünk.