Az igazi komikus az, aki jó pár vígjátéksiker meg bukta után egy-egy drámaibb szerepben is megmutatja, hogy ő bizony komoly színész – szól a hollywoodi kiskáté. Jim Carrey márpedig komikus. Az Ember a Holdon, a Truman Show és az Egy makulátlan elme… viszont tágabb értelemben még mindig vígjátékok, így Carrey már másodjára veselkedik neki valami sötét kriminek.
A Sötét bűnök az amerikai sztárújságíró, David Grann cikke nyomán készült, és egy kusza lengyel bűnesetről szól – a történtek tehát igazak is, meg sötétek is; nem is tudta eldönteni az amerikai forgalmazó a címet, hol így, hol úgy bukkan fel a film. Nekünk két évvel az eredeti bemutató után a sötét jelző jutott. A sztori szerint egy nyomozó kapcsolatot fedez fel egy üzletember meggyilkolása és egy krimiben leírt gyilkosság között – a nyomok pedig egy bordélyházig vezetnek. Carrey határozott célja lehetett, hogy egykori becenevére rácáfolva egyetlen arcizomrándulás nélkül hozza le a főszereplő nyomozót. E minimáljáték talán még indokolt is, de hogy mi lehetett a művészi koncepció a búvópatakként felbukkanó, majd egy jelenettel később újra eltűnő borzalmas kelet-európai akcentus mögött, az rejtély.
Más rejtéllyel nem is szolgál a mozi: nincsenek valódi figurák, nincs igazi, fordulatokat tartogató történet, és nincs semmi, ami mindezt a katyvaszt összetartaná. Stílus és ütem nélkül követjük a szereplőket a hangulattalan díszletbe, hogy ott aztán Google-fordítóval eszkábált párbeszédekbe elegyedjenek egymással. De hogy a végén ki lesz a gyilkos, az már az alkotókat sem érdekelte.
Forgalmazza a Romis Mozi
