Meghalt Pávek, aki mindig tudta, melyik lépcsőfokon kell hűteni a sört

  • Gera Márton
  • 2018. január 6.

Mikrofilm

Marián Labudára emlékezünk.

Olyan jól tudta szedni a lábát azokban a híres, Otíkkal sétálgatós jelenetekben, hogy párja nem akadt a világon. Ment a munkásruhájában, a kihízott trikójában, kezében ott volt a kis fekete táskája, és nem akadt néző, aki ne kacagott volna hangosan. Nem azért, mert Karel Pávek úr olyan szánnivaló lett volna, hanem éppen azért, mert annyira szerethető volt, mintha csak a szigorúnak tűnő, ám nagyon is jólelkű bácsi lett volna a szomszédból.

false

73 éves korában meghalt Marián Labuda szlovák színész, és aki életében egyszer már látta Jiří Menzel talán utolsó igazán jó filmjét, annak rögtön ez a munkába menős jelenet jutott eszébe. Mert Marián Labuda nekünk mindörökké Karel Pávek maradt Az én kis falumból. Az alacsony, termetes fickó, aki kidönti az oszlopot, és akinek Bán János beleönti az ebédjébe a sótartó szinte teljes tartalmát.

false

Hajlamosak vagyunk csak Bán Jánosra emlékezni a filmből; hálálkodni, hogy mekkora szerencse, hogy Menzel rátalált, odaadta neki a szerepet, de Marián Labuda pont akkora sztárja volt ennek a csehszlovák falusi vígjátéknak, mint ő. Neki is köszönhető, hogy annyi jelenetet lehet felidézni a falu mindennapjaiból, és persze neki lehetett annyira szurkolni, mikor megjönnek a hatalmasok Prágából, hogy vegye észre, mi történik itt, s induljon már el Otíkért. Ez a kissé mogorvának tűnő, de egyébként csupaszív férfi pedig természetesen el is indult, hogy a végén együtt ugráljanak Menzel egy picit már giccses, ám megbocsátható jelenetében. De előtte még van egy másik, Marián Labuda nagy jelenése: az volt a rendezői utasítás, hogy nem kell semmit mondani, csak nézni. Labuda pedig megfogadta az intelmet, és úgy nézett, hogy abban minden benne volt. Úgy nézett a fővárosból érkező öltönyös figurákra, hogy az a pár másodperc mindent elmondott.

Vesničko má, středisková (1985) – Trailer

Ústředním dějovým motivem je konflikt mezi otcovsky rozvážným řidičem družstevního náklaďáku Pávkem a jeho mladým, mentálně zaostalým závozníkem Otíkem. Neméně důležité jsou však i další dějové prvky, vykreslující STŘEDISKOVOU OBEC a její obyvatele s humorným nadhledem a přitom s mimořádnou plastičností a autenticitou.

Az én kis falum persze soha nem volt nemzedéki film, téved, aki azt mondja, hogy hát ezt csak az érti, az tud rajta jókat röhögni, aki élt a hetvenes, nyolcvanas években. A fenéket, érti ezt mindenki: érti, hogy van egy világ, Otíkkal, Karel Pávek úrral, amely pont úgy jó, ahogy van – hibákkal, veszekedésekkel, furcsa figurákkal együtt. Érti, hogy van egy másik világ, amely ennél már hazugabb, álszentebb, és akik innen jönnek, még azt sem tudják, hogy iható-e a kert végében található víz, pedig ezzel még a hülye is tisztában van. Akárhogy nézzük, ezt a világot csak Menzel (Zdeněk Troška is jól csinálta persze) tudta ilyen szerethetően, ennyi humorral, és mégis ennyi jóindulattal megfesteni. Úgy elmondani, hogy Pávek, Otík meg a többiek itt maradjanak velünk, és közösségképző erő legyen, ha valaki elkezdi mondani, hogy a sört amúgy a hetedik lépcsőfok alatt kell hűteni, mivel a hatodikon még meleg van, a nyolcadikon viszont már túl hideg.

Pávek vs. Otík

Srandovní Sestřihy Pávka a Otíka z filmu Vesničko má středisková - Střih a Úprava : Marián Tommy

Hogy valójában milyen színész volt, nos, a hivatalos adatok szerint több mint nyolcvan filmben és tévéfilmben játszott, de ezek közül elég keveset vetítettek magyarul. Kétszer még visszatért Menzelhez, ő volt a Vége a régi időknek új gazdája, aki rácsodálkozik az úri világra. Aztán Walden úrként ott volt az egyébként nem túl jó Őfelsége pincére voltam című Hrabal-adaptációban. Menzel mesélte nemrég, hogy amikor dokumentumfilmet készített róla egy indiai rendező, Marián Labudát is megkereste. Nem tudta megszólaltatni, mert kórházban feküdt. Most meghalt. Alighanem itt az ideje megint elindítani Az én kis falumat.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.

A puritán

A puritán már kora gyermekkorában nagyon puritán volt. Mondták is a pedagógusok a szülői értekezleten, hogy jó gyerek, csak egy kicsit puritán. Aztán, az értekezlet végén, hogy ne hallja a többi szülő, Aranka néni megsúgta, valójában a puritán a legpuritánabb az osztályban, meglehet, az egész iskolában, jobb lesz, ha odafigyelnek rá.

Költözik a hivatal

Lassan tíz éve jelent meg a Magyar Közlönyben az a kormányhatározat, amely szerint a Nemzetgazdasági Minisztériumnak a Várnegyedbe kell költöznie, a „Budapest I. kerület, Szentháromság tér 6. szám alatti ingatlanba”.

Fájni fog

A tengerentúlon immár hivatalos forrásból is áradnak az oltásszkeptikus sugalmazások, amelyeket egy gyanús vizsgálat hivatott alátámasztani. Az ilyesfajta nemzetközi példák itthon is felerősítik az oltáskerülők hangját.

Tudás és hatalom

Második ciklusának elején Donald Trump nekitámadt a legjelesebb amerikai egyetemeknek is. Elnöki hatalmát – amely ezen a területen erősen kérdéses, a végső szót a bíróságok mondják majd ki – immár arra is használja, hogy fél tucat elit magánegyetemet zsaroljon állami források visszatartásával és adószigorítások kilátásba helyezésével: ha nem regulázzák meg palesztinpárti tanáraikat és diákjaikat, és nem számolják fel esélyegyenlőségi programjaikat, oda a washingtoni pénz.