MaNcs 30. évf. 49. sz. (2018-12-06)
Ahogy az várható volt, az Európai Parlament Sargentini-jelentése nyomán a magyar kormány hozzáfogott néhány, az Európai Uniónak is tetsző intézkedés elfogadásához. A cél a jogállamiság helyreállításának mímelése, legalább olyan mértékben, hogy az uniós támogatások jövőbeni folyósításának ne jelentse akadályát a magyar kormány egyébkénti teljesítménye.
Hétfőn délután sajtótájékoztatón jelentette be Michael Ignatieff, a CEU elnök-rektora, nos, azt, amit oly sokan tudtak már a bejelentés előtt is: az egyetem Bécsbe költözteti amerikai diplomát adó képzéseit. Hogy ez egészen pontosan mit jelent és mi következik belőle, azt néhány oldallal beljebb ő maga tisztázza.
Történelmi jelentőségű események zajlanak a jobboldali médiában! A múlt hét óta NER-oligarchák sora adja át önként és dalolva médiaportfólióját a nyáron gründolt Közép-Európai Sajtó és Média Alapítványnak (KESMA), mely alapítvány – a kormányközeli Nézőpont Intézet szép megfogalmazásában – csak november végén, „több lapkiadó társaság tulajdonosi felajánlásával nyerte el értelmét”. E gyönyörű gesztust hirtelenjében nem is tudnánk máshoz, mint I. István király 1038. augusztus 14-i tettéhez hasonlítani, amikor is a haldokló uralkodó a koronát és az országot Szűz Mária oltalmába helyezte.
Immár tudományosan is kimutatható, mennyire romlott a magyarországi korrupciós helyzet 2010 után. Az eltűnt pénznél sokkal nagyobb károkat okozhat, hogy mindig egy szűk körből kerülnek ki a közbeszerzések nyertesei.
A vidéki Magyarország tájékoztatására létrehozott országos hetilap, a Szabad Föld fél évszázada kedvelt célpontja a politikának. Egy hete ismét a jobboldal pozícióit erősíti, miután az MSZP volt pénztárnoka, Puch László nem tudott nemet mondani Mészáros Lőrinc médiagömböcének. Az még nyitott kérdés, hogy a Népszavát is lenyeli-e a Fidesz.
Az ELTE BTK média és kommunikáció tanszékének vezetőjével a kormány oktatáspolitikájáról beszélgettünk, s arról, hogy mi baja Orbánéknak az ország legnagyobb egyetemével.
Az Orbán-kormány újabb munkajogi ötletelésének alapja a multik – elsősorban az idetelepült autógyárak – még teljesebb kiszolgálása. A szakszervezetek prüszkölnek, a leginkább érintettek jó része viszont akár ellenkezés nélkül alávetheti magát az új szabályozásnak.
December 3-án hétfőn a CEU bejelentette, hogy mivel a magyar kormány nem írja alá a működésükhöz szükséges nemzetközi szerződést, amerikai diplomát adó programjait szeptembertől Bécsben hirdeti meg. A sajtótájékoztató után az egyetem vezetőjét arról kérdeztük, mit jelent ez, és miért nem volt eredménye a CEU melletti nemzetközi kiállásnak.
Trump és Orbán példáját követve egyre több ország hátrál ki az ENSZ migrációs megállapodása mögül – pedig a dokumentum jogilag semmire sem kötelezné a kormányokat.
Kollár-Klemencz László énekel, dalt szerez, könyvet ír, a Kistehén új lemeze most jelent meg, és még a lovak is megvannak.
A rockzene hajnalán úgy tűnhetett, hogy a műfajt a fiataloknak találták ki, és könnyű belőle kiöregedni. Némely rockhősök kissé elhamarkodottan saját korai halálukat remélték (lásd The Who: My Generation), mások tragikus módon, akaratlanul teljesítették be a jóslatot.
A megtörtént dolgok számára rendszerint eleve logikus látszatot kölcsönöz az a puszta tény, hogy végbementek. Így például a jelenből visszatekintve egészen kézenfekvőnek vélhetjük, hogy Puccini New York-i ősbemutatójú 1910-es operájához amerikai, sőt vadnyugati témát választott, méghozzá az előző világsikerét, a Pillangókisasszonyt egyszer már jól szolgáló újvilági darabgyáros, David Belasco legfrissebb színpadi látványosságát megzenésítve.
Tandori Dezső az 1970-es, 1980-as évek fordulóján rendszeresen küldött verset, prózát, tanulmányt a Kortárs folyóiratnak, ahol akkor én olvasószerkesztőként dolgoztam. Kevés olyan klasszikusan tökéletes gépiratot láttunk, mint a Tandorié.
Tandori Dezső, a kortárs magyar irodalom élő legendája december 8-án ünnepli 80. születésnapját. Ebből az alkalomból kérdeztünk meg öt neves költőt – Karafiáth Orsolyát, Ladik Katalint, Parti Nagy Lajost, Simon Mártont és Szálinger Balázst – a Tandori-jelenséghez és -életműhöz fűződő viszonyáról.
Fél nap alatt végig lehet nézni Huszárik Zoltán (1931–1981) összes filmjét, de egy perc is elég bármelyikből, hogy megállapítsuk, előzménye alig, folytatása pedig egyáltalán nincs a rövidke életműnek. Persze attól még tolonghatnának a tanítványok, hogy munkássága húsz éve alatt csak két nagyjátékfilmet és néhány rövidfilmet forgatott, ám ha ehhez azt is hozzátesszük, hogy műveivel kapcsolatban a „filmköltészet” szót használják a leggyakrabban, mindjárt érthetőbb az utódok hiánya; ilyet nem lehet tanulni, ez nem szakmai kérdés.
A történeti kutatást néha különös véletlenek segíthetik: így került elő, látszólag váratlanul, Rákosi Mátyás, a hírhedett bolsevik despota hagyatékának egy jelentős része a festői Ciprus szigetén, egy szállodai szobában, még a kilencvenes években, hogy azután némi hányódás után 2016-ban pont Ungváry Krisztián történésznél kössön ki (aki megvásárolta állítólagos megtalálójától, egy angol újságírótól, sőt, azóta már el is adta).
Mennyi volt József Attila havi fizetése, és mit számít ez költői hitelessége szempontjából? Hol húzódik meg a határ a szerzői életrajz és az életmű között? Bíró-Balogh Tamás irodalomtörténésszel beszélgetünk memoárokról, levelezésekről és dedikációkról – illetve elfeledett és újra felfedezett életművekről.
Első regényében Veres Attila alternatív Magyarországot épített. A tavaly megjelent Odakint sötétebb alaphelyzete szerint valamikor a nyolcvanas években különös, egyszerre tehén- és polipszerű lények bukkantak fel egyik megyénkben, hogy aztán természetfeletti képességeikkel és delejező kipárolgásukkal alapjaiban formálják át a magyar gazdaságot, politikát, kultúrát, és végül átváltoztassák magukat az embereket is.
Tavaly megjelent Odakint sötétebb című regénye és idei novelláskötete, az Éjféli iskolák után egyértelműen az első magyar horrorszerzőként tartják számon. Megkérdeztük, mennyire örül ennek, de a filmszakmáról, kiadói stratégiákról és a fanzinok szerepéről is beszélgettünk.
Nincs ennél triviálisabb történet. Tizenkét év házasság után a férfi szerelmes lesz. Úgy érzi, saját magáról mondana le, ha a család kedvéért elszalasztaná az új élet lehetőségét. Elvégre az ember nem fojthatja el büntetlenül az ösztöneit.
Nehezen összeegyeztethető a komolytalanságot csúcsra járató társulat szellemiségével, hogy ennyire komoly – negyedszázados! – múltra tekinthet vissza, amit ráadásul két hónapig tartó eseménysorozattal ünnepelt. Mentségükre legyen mondva, a társulat vezetője, Vajdai Vilmos eredetileg a 23. évfordulót akarta megünnepelni, de sajnos kiment a fejéből, és náluk amúgy is mindig fesztivál van.
Az okosváros a 2010-es évek nagy álmai közé tartozik, de az ambiciózus tervek még mindig csak tervek. Ha viszont valósággá válnak az álmok, nagyon nem mindegy, hogy kihez kerül az okosváros kulcsa.
Honfitársaink között a változó történelmi körülmények során szép számmal akadtak feljelentők, ám a vonatkozó legendák dacára sem voltunk soha csúcstartók.
Szerencsésebb helyeken akár 400 gyerekre jut egy óvodapszichológus, máshol ezerre egy sem. Pedig nagy szükség lenne rájuk, és törvény is előírja az alkalmazásukat.
Egyszer azt mondta a The Guardiannek, hogy a filmek alkalmat adnak neki, hogy megölje az apját. Bernardo Bertoluccinak több apát is el kellett tennie láb alól, több nagy férfi árnyékából kellett kilépnie, hogy aztán maga is nagy európai szerzői filmes apafigurává nőjön.
