Tartalom

MaNcs 30. évf. 49. sz. (2018-12-06)

Publicisztika

Uitz Renáta

Publicisztika

A T/3618-as modell

Semlegesség az állam kegyelméből, kedvére és boldogulására

Ahogy az várható volt, az Európai Parlament Sargentini-jelentése nyomán a magyar kormány hozzáfogott néhány, az Európai Uniónak is tetsző intézkedés elfogadásához. A cél a jogállamiság helyreállításának mímelése, legalább olyan mértékben, hogy az uniós támogatások jövőbeni folyósításának ne jelentse akadályát a magyar kormány egyébkénti teljesítménye.

A szerk.

A szerk.

A szerk.

Akkor most tényleg itt van a világvége?

Hétfőn délután sajtótájékoztatón jelentette be Michael Ignatieff, a CEU elnök-rektora, nos, azt, amit oly sokan tudtak már a bejelentés előtt is: az egyetem Bécsbe költözteti amerikai diplomát adó képzéseit. Hogy ez egészen pontosan mit jelent és mi következik belőle, azt néhány oldallal beljebb ő maga tisztázza.

A szerk.

A szerk.

Megjött a Mikulás!

Történelmi jelentőségű események zajlanak a jobboldali médiában! A múlt hét óta NER-oligarchák sora adja át önként és dalolva médiaportfólióját a nyáron gründolt Közép-Európai Sajtó és Média Alapítványnak (KESMA), mely alapítvány – a kormányközeli Nézőpont Intézet szép megfogalmazásában – csak november végén, „több lapkiadó társaság tulajdonosi felajánlásával nyerte el értelmét”. E gyönyörű gesztust hirtelenjében nem is tudnánk máshoz, mint I. István király 1038. augusztus 14-i tettéhez hasonlítani, amikor is a haldokló uralkodó a koronát és az országot Szűz Mária oltalmába helyezte.

Belpol

Újabb országos hetilap került a Fidesz médiabirodalmába

Belpol

Beszántott Szabad Föld

A vidéki Magyarország tájékoztatására létrehozott országos hetilap, a Szabad Föld fél évszázada kedvelt célpontja a politikának. Egy hete ismét a jobboldal pozícióit erősíti, miután az MSZP volt pénztárnoka, Puch László nem tudott nemet mondani Mészáros Lőrinc médiagömböcének. Az még nyitott kérdés, hogy a Népszavát is lenyeli-e a Fidesz.

Interjú

Belpol

Hammer Ferenc: "Egy Mad Max-szerű világ felé haladunk"

Hammer Ferenc docens az ELTE-t ért támadásokról és a feljelentési kampányról

Az ELTE BTK média és kommunikáció tanszékének vezetőjével a kormány oktatáspolitikájáról beszélgettünk, s arról, hogy mi baja Orbánéknak az ország legnagyobb egyetemével.

Rabszolgatörvény: indítvány a túlóra növelésére

Belpol

Facsarni, ameddig lehet

Az Orbán-kormány újabb munkajogi ötletelésének alapja a multik – elsősorban az idetelepült autógyárak – még teljesebb kiszolgálása. A szakszervezetek prüszkölnek, a leginkább érintettek jó része viszont akár ellenkezés nélkül alávetheti magát az új szabályozásnak.

Interjú

Belpol

„Nem csak magunkért harcolunk”

Michael Ignatieff, a CEU elnök-rektora

December 3-án hétfőn a CEU bejelentette, hogy mivel a magyar kormány nem írja alá a működésükhöz szükséges nemzetközi szerződést, amerikai diplomát adó programjait szeptembertől Bécsben hirdeti meg. A sajtótájékoztató után az egyetem vezetőjét arról kérdeztük, mit jelent ez, és miért nem volt eredménye a CEU melletti nemzetközi kiállásnak.

Külpol

Politikai támadások kereszttüzében az ENSZ migrációs paktuma

Külpol

Azért sem!

Trump és Orbán példáját követve egyre több ország hátrál ki az ENSZ migrációs megállapodása mögül – pedig a dokumentum jogilag semmire sem kötelezné a kormányokat.

Zene

Lemez

Zene

Huszonegy, sok ásszal

Marianne Faithfull: Negative Capability

A rockzene hajnalán úgy tűnhetett, hogy a műfajt a fiataloknak találták ki, és könnyű belőle kiöregedni. Némely rockhősök kissé elhamarkodottan saját korai halálukat remélték (lásd The Who: My Generation), mások tragikus módon, akaratlanul teljesítették be a jóslatot.

Opera

Zene

Whisky per tutti!

Puccini: A Nyugat lánya

A megtörtént dolgok számára rendszerint eleve logikus látszatot kölcsönöz az a puszta tény, hogy végbementek. Így például a jelenből visszatekintve egészen kézenfekvőnek vélhetjük, hogy Puccini New York-i ősbemutatójú 1910-es operájához amerikai, sőt vadnyugati témát választott, méghozzá az előző világsikerét, a Pillangókisasszonyt egyszer már jól szolgáló újvilági darabgyáros, David Belasco legfrissebb színpadi látványosságát megzenésítve.

Könyv

KÖNYVMELLÉKLET - Az időtelés beszéde

Könyv

A klasszikus

Tandori Dezső az 1970-es, 1980-as évek fordulóján rendszeresen küldött verset, prózát, tanulmányt a Kortárs folyóiratnak, ahol akkor én olvasószerkesztőként dolgoztam. Kevés olyan klasszikusan tökéletes gépiratot láttunk, mint a Tandorié.

KÖNYVMELLÉKLET

Könyv

„A magasban kattogó írógép”

Körkérdés Tandori Dezsőről

Tandori Dezső, a kortárs magyar irodalom élő legendája december 8-án ünnepli 80. születésnapját. Ebből az alkalomból kérdeztünk meg öt neves költőt – Karafiáth Orsolyát, Ladik Katalint, Parti Nagy Lajost, Simon Mártont és Szálinger Balázst – a Tandori-jelenséghez és -életműhöz fűződő viszonyáról.

KÖNYVMELLÉKLET

Könyv

Az emléktábla árnyékában

Talán mindenütt voltam – Huszárik Zoltán

Fél nap alatt végig lehet nézni Huszárik Zoltán (1931–1981) összes filmjét, de egy perc is elég bármelyikből, hogy megállapítsuk, előzménye alig, folytatása pedig egyáltalán nincs a rövidke életműnek. Persze attól még tolonghatnának a tanítványok, hogy munkássága húsz éve alatt csak két nagyjátékfilmet és néhány rövidfilmet forgatott, ám ha ehhez azt is hozzátesszük, hogy műveivel kapcsolatban a „filmköltészet” szót használják a leggyakrabban, mindjárt érthetőbb az utódok hiánya; ilyet nem lehet tanulni, ez nem szakmai kérdés.

KÖNYVMELLÉKLET

Könyv

Egy élet műbőrben

Ungváry Krisztián–Meruk József: Rákosi Mátyás eltitkolt szolgálatai – egy sztálinista diktátor börtönben, jólétben és száműzetésben

A történeti kutatást néha különös véletlenek segíthetik: így került elő, látszólag váratlanul, Rákosi Mátyás, a hírhedett bolsevik despota hagyatékának egy jelentős része a festői Ciprus szigetén, egy szállodai szobában, még a kilencvenes években, hogy azután némi hányódás után 2016-ban pont Ungváry Krisztián történésznél kössön ki (aki megvásárolta állítólagos megtalálójától, egy angol újságírótól, sőt, azóta már el is adta).

KÖNYVMELLÉKLET - Interjú

Könyv

„Nem derül fény József Attila titkaira”

Bíró-Balogh Tamás irodalomtörténész

Mennyi volt József Attila havi fizetése, és mit számít ez költői hitelessége szempontjából? Hol húzódik meg a határ a szerzői életrajz és az életmű között? Bíró-Balogh Tamás irodalomtörténésszel beszélgetünk memoárokról, levelezésekről és dedikációkról – illetve elfeledett és újra felfedezett életművekről.

KÖNYVMELLÉKLET

Könyv

Korunk szörnye

Veres Attila: Éjféli iskolák

Első regényében Veres Attila alternatív Magyarországot épített. A tavaly megjelent Odakint sötétebb alaphelyzete szerint valamikor a nyolcvanas években különös, egyszerre tehén- és polipszerű lények bukkantak fel egyik megyénkben, hogy aztán természetfeletti képességeikkel és delejező kipárolgásukkal alapjaiban formálják át a magyar gazdaságot, politikát, kultúrát, és végül átváltoztassák magukat az embereket is.

Könyv

„Menekülni akarunk, de nincs hová”

Veres Attila író, forgatókönyvíró

Tavaly megjelent Odakint sötétebb című regénye és idei novelláskötete, az Éjféli iskolák után egyértelműen az első magyar horrorszerzőként tartják számon. Megkérdeztük, mennyire örül ennek, de a filmszakmáról, kiadói stratégiákról és a fanzinok szerepéről is beszélgettünk.

KÖNYVMELLÉKLET

Könyv

Mégsem totális kudarc

Domenico Starnone: Hurok

Nincs ennél triviálisabb történet. Tizenkét év házasság után a férfi szerelmes lesz. Úgy érzi, saját magáról mondana le, ha a család kedvéért elszalasztaná az új élet lehetőségét. Elvégre az ember nem fojthatja el büntetlenül az ösztöneit.

Interaktív
Színház

Színházportré

Színház

Rossz színházat csinálni nem kell félnetek

Huszonöt éves a TÁP Színház

Nehezen összeegyeztethető a komolytalanságot csúcsra járató társulat szellemiségével, hogy ennyire komoly – negyedszázados! – múltra tekinthet vissza, amit ráadásul két hónapig tartó eseménysorozattal ünnepelt. Mentségükre legyen mondva, a társulat vezetője, Vajdai Vilmos eredetileg a 23. évfordulót akarta megünnepelni, de sajnos kiment a fejéből, és náluk amúgy is mindig fesztivál van.

Gasztro
Tudomány

Tudomány

Utópia marad-e a jövőváros?

Az okosváros a 2010-es évek nagy álmai közé tartozik, de az ambiciózus tervek még mindig csak tervek. Ha viszont valósággá válnak az álmok, nagyon nem mindegy, hogy kihez kerül az okosváros kulcsa.

Lélek

Mit csinál az óvodapszichológus?

Lélek

„Ne legyen magára hagyva”

Szerencsésebb helyeken akár 400 gyerekre jut egy óvodapszichológus, máshol ezerre egy sem. Pedig nagy szükség lenne rájuk, és törvény is előírja az alkalmazásukat.

Mikrofilm

Nekrológ

Mikrofilm

Az apagyilkos

Bernardo Bertolucci (1941–2018)

Egyszer azt mondta a The Guardiannek, hogy a filmek alkalmat adnak neki, hogy megölje az apját. Bernardo Bertoluccinak több apát is el kellett tennie láb alól, több nagy férfi árnyékából kellett kilépnie, hogy aztán maga is nagy európai szerzői filmes apafigurává nőjön.

Ételhordó