Friss film nélkül is ismét The Rock a világ legjobban fizetett színésze
rock-759_top_story_lead.jpg
Dwayne Johnson

Friss film nélkül is ismét The Rock a világ legjobban fizetett színésze

  • narancs.hu
  • 2020. augusztus 15.

Mikrofilm

Úgy fest, fél Hollywood zsebét a Netflix tömi.

A multifunkcionális hírességek korában, amikor úgy tűnik, egy énekes csak azért dalol, egy színész pedig egyedül azért játszik, hogy minél zsírosabb reklámszerződéseket köthessen, egyre indokolatlanabbnak tűnnek az olyan listák, mint amilyen a Forbes "2020 legjobban fizetett színészei"-felsorolása. 2018-ban például úgy ült George Clooney a felsorolás tetejére, hogy akkor már két éve nem jött ki filmje – tequilamárkája eladásával viszont annyit keresett, hogy ha nem ragaszkodik hozzá, nem is kell már kamera elé állnia.

Az idei top 10 is tartalmaz néhány furcsaságot: az első helyen például az a Dwayne "The Rock" Johnson áll, akinek idén konkrétan nem is volt premierje. Persze, a koronavírus a feje tetejére állította a mozinaptárat, ám ez a pankrátorból lett színészt nem igazán érintette: tavaly befejeződött HBO-s sorozata, a Nagypályások – mellyel egyébként a legjobban fizetett tévésztárrá vált –, utolsó mozija, a Jumanji: A következő szint pedig decemberben debütált. A világ első számú akciósztárja a jövőben is marad a kaptafánál: a Disney-s Dzsungeltúrában ugyanúgy CGI-fák között szaladgál majd, mint a Jumanjikban, a netflixes Red Notice-ban a kémkedésbe is belekóstol, a Shazam! című DC-s képregényfilm spin-offjában, a Black Adamben pedig végre valóban szuperhőssé válik.

A Forbes mindezek közül egyedül a Red Notice-ért kapott gázsiját számolta fel neki, na meg saját, az Under Armour berkein belül futó, veszettül sikeres almárkáját, a Project Rockot.

A lista további része masszív Netflix-uralmat mutat: Ryan Reynolds (Six Underground - Hatan az alvilágból; Red Notice); Mark Wahlberg (Spenser az igazság nyomában); Ben Affleck (Az utolsó akarat) és Adam Sandler (Gyagyás gyilkosság) zsebeit is a streamingszolgáltató tömte ki idén. A legjobbak közé befért még Vin Diesel, aki bár hiába harcol, sehogy sem tud producerré válni, de a Halálos iramban-széria így is szépen hoz neki a konyhára; az épp az Amazonnak sorozatot készítő bollywoodi sztár, Akshay Kumar; a színpadok után a streamingvilágot letaroló Lin-Manuel Miranda; a két éve még a Lánchídon táncikáló Will Smith; és Jackie Chan, aki hozzánk ugyan egyre ritkábban jut el a vászonig, de az elmúlt egy évben 5 filmet is készített.

A világ legjobban fizetett színésznőinek listájára egyelőre még várnunk kell, az elmúlt pár száz év tapasztalatai alapján viszont biztosak lehetünk benne: egyikük se férne be a férfi lista top 10-ébe.

Figyelmébe ajánljuk

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.