Nem nagy spoiler, inkább a jól ismert ügymenet része, hogy Rambo (barátainak John, istápoltjainak John bácsi) új filmje drámai csúcspontján lyukat vág kistelepülés-méretű késével a pajtafalra kiszögezett főgonosz mellkasán, majd némi keresgélés után kiszakítja a hollywoodi mexikói ábrázolás évtizedes mélypontját képviselő gazember szívét. Pornófilmes szóhasználattal ez a money shot, ami ideillő szakkifejezés, hiszen tápláljunk bármiféle bűnös nosztalgiát a fejpántját vesztett (nyilván a hadtörténeti múzeum őrzi), vérengző vietnami veterán iránt, csak az nem látja, hogy már rég pornóval van dolgunk, aki az Állj, vagy lő a mamámra is megengedőn tekint.
A szabadfogású szívkitépés szériatartozék, miként az is, hogy Mexikó úgy van ábrázolva, hogy abba Trump is belepirulna. Egy nem túl sokat adó Almodóvar-színészt (Paz Vega) leszámítva a helyi lakosság egy az egyben úgy fest, mint a Narcos statisztaválogatója, de ez a fajta érzékeny megközelítés is a sorozat sajátja. Meglepetés viszont, hogy Johnból, aki ismer azért két tiszta lelkű mexikóit is, egyikük halála előhozza a lírikust, s mielőtt kibelezne egy teljes mexikói kommandót, mélyen ülő averziója a szavakkal szemben átadja helyét a líra szabad folyásának. Mielőtt felkel az arizonai nap és a tikkadt szöcskenyájak egykedvűségétől kísérve aknára lépne az első mexikói, Johnban felszakadnak a sebek és dőlni kezd a szó. Az első hangosfilm sem okozhatott nagyobb döbbenetet, mint az, hogy Rambo beszél. Szívet tépő jelenet, bár az ilyen kifejezésekkel Rambónál illik vigyázni.
Forgalmazza a Vertigo Média
