Film

Szerelemben, bűntényben

  • SzSz
  • 2020. június 28.

Mikrofilm

Nincs az az elcseszett párkapcsolat, melyet ne hozna helyre egy filmes klisékkel tarkított, vad éjszaka. Ez esetben egy veszekedés közbeni véletlen gázolás, majd védtelen szemtanúként átélt gyilkosság, amit további betörések, ügyetlenkedések és félreértések követnek.

A pár női tagját a Bizonytalan című sorozattal befutott Issa Rae alakítja, ügyesen egyensúlyozva az afroamerikai és a romantikus nőalakokat jellemző sztereotípiák között. Párja Kumail Nanjiani, aki talán a legtöbbet tett azért, hogy megszabadítsa az indiai színészeket a rájuk tapadt taxisofőr/fogorvos skatulyáktól: a Szilícium-völgy című széria programozójaként nemrég még ő is két lábon járó klisé volt, de az Oscar-jelölt Rögtönzött szerelemben már az okos-romkom egyik főszereplője. A Szerelemben, bűntényben az utolsó stádium a Marvel-szuperhőssé alakulásában.

Egyikük bevállalós, a másik inkább otthon ülős – ez minden, amit megtudunk róluk, és ez adja az alapját kapcsolatuk válságának is. A krimiszál legalább ennyire megalapozott és kidolgozott: belekeverednek egy, a legfelsőbb körökig gyűrűző zsarolási botrányba, ami miatt baromi sokat kell taxizniuk New Orleans városában, és még egy álarcos orgiában is részt kell venniük. A film azonban épp akkor a leggagyibb, amikor történik benne valami: a rosszul koreografált verekedések és borzalmas műesések nemcsak bénán mutatnak, de indokolatlanul meg is szakítják az egyébként remekül megírt párbeszédeket. A 2018-as Éjszakai játék ügyesen vegyítette a krimit és a romantikát, ez azonban kevés filmnek sikerül – ennek sem.

Elérhető a Netflixen

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.