Mikrofilm
25 év kellett, mire Tapsi Hapsi csapatában Jordant LeBronra cserélték
Visszatért a Space Jam, ezúttal LeBron Jamesszel a főszerepben. Az 1996-os eredeti nagyot szólt, de miért tartott 25 évig elkészíteni a folytatást?
Új, hosszú előzetes érkezett a Dűnéhez
Ha minden jól megy, idén októberben meg is tartják a premiert.
A csodastúdió, ami egy olaszországi autópályáról kapta a nevét
Holdfény, A szoba, Örökség – az elmúlt évek legnagyobb sikerű független filmjei mögött ugyanaz a stúdió áll. Az A24 filmforgalmazó vállalatként kezdte, logójuk viszont mára garanciát jelent a minőségre.
Sorozatgyilkos-thrillerért kapott Arany Pálmát a kannibálfilmjéről ismert rendezőnő
A fiatalos és határfeszegető radikalizmust díjazták Cannes-ban.
Az úttörő fekete filmes, aki halála után 70 évvel mutatkozott be Cannes-ban
Oscar Micheaux volt az első fekete rendező, aki nagyjátékfilmet és hangosfilmet készített.
A cannes-i közönség lelkesen fogadta Enyedi Ildikó Füst Milán-feldolgozását
A külföldi kritikusok kevésbé voltak lelkesek, de a fesztivál közönségétől nagy tapsot kapott A feleségem története.
Jackie Chan belép a Kínai Kommunista Pártba
Szerinte abból nem sül ki semmi jó, ha a kínaiak azt csinálnak, amit akarnak.
Mészáros Mártával közöl interjút a Guardian
Nevették a férfiak, hogy ez a nő filmet akar rendezni, de ő nevetett utoljára – írja a lap a magyar rendezőről.
A velencei filmfesztiválon debütál a Diana hercegnőről szóló film
A filmet a chilei Pablo Larraín rendezte, Dianát Kristen Stewart alakítja.
"Az áldozatok nevei ne merüljenek feledésbe"
Dokumentumfilm készült Hollywood leginkább félreértett színészéről
Szívszorító újra látni a Top Gun sztárját.
77 millió forintot szán a Filmintézet a Hunyadi-tévésorozat előkészítésére
A 24.hu szerint több milliárdba lesz a produkció. Szabó István és Cronenberg producere a háttérben.
Zack Snyder most Kuroszavát és a Star Warsot keresztezné
A Rebel Moon még csak most készül, de a rendező máris filmsorozatban gondolkodik.