Kell egy állás, kisbarátom? – Fekete Péter nyílt leveléről

  • narancsblog
  • 2013. április 4.

Narancsblog

Fekete Gerendáshoz írt levelének persze közel sem az a fő problémája, hogy rózsaszín tülltakaróval burkolja be széles e hazát, vagy hogy fantazmagóriának állítja be a zsidózást. Ezzel a nyílt levéllel Fekete akaratlanul is megmutatott valamit abból a világból, ahol ő bérencként olyan jól érzi magát.

„Bárhogy is van, ilyenkor megszólal az irgalmas szamaritánus a jobboldali újságíróban: tudod mit, komám, semmiben nem értünk egyet, de azért az mégsem járja, hogy a Tescóba járj lopni. Miért nem kerestél meg bennünket itt, a Magyar Hírlapnál? Van egy csinos kis konyhánk, tele a hűtő…” Széles Gábor egyik újságírója bírta ezt a cinikus tahóságot írni két évvel ezelőtt, amikor Bakácsot lopáson érték. Természetesen az irgalmas szamaritánus önmeghatározás durván torz, hisz semmi másról nem volt szó, mint a nyilvános megalázásról, egy – saját hibájából – bajba került ember utolsó farba rúgásáról, egy padlót fogott lúzer leköpésének ocsmány rítusáról. Arról pedig, hogy ez a magatartás nem csupán átmeneti volt a mai jobboldali kurzus macsó viselkedéskultúrájában, Kövér László adhatott később némi eligazítást, amikor azt találta mondani a Kanadába távozott Kertész Ákosról, hogy „nem ártana, hogyha orvosi segítséget nyújtana neki valaki, (...) nem lenne szabad magára hagyni egy ilyen értékes, és egyébként idősödő embert, mert még valami baja esik”.

Ebbe a sorba állt be a minap a Békéscsabai Jókai Színház bűvészdiplomás igazgatója, Fekete Péter, amikor Gerendás Péterhez intézett nyílt levelet. „A Békéscsabai Jókai Színház társulata örömmel vár Téged a teátrumba. Gyere, költözz Békéscsabára, akár családostól is (talán az élet kicsit olcsóbb is itt, mint Budapesten); mi segítünk új otthont találni, ha erre igényed van. Munkát kínálunk Neked: fellépést, zeneszerzést, alkotási lehetőségeket.” A levél ismert előzménye, hogy Gerendás korábban a Facebookon közölte: anyagi ellehetetlenülése miatt elhagyja Magyarországot. Döntését – mint írta – az ország fasizálódása is befolyásolta.

Gondoljunk most bármit is Gerendás leveléről, hogy az mennyire higgadt, vagy éppen hisztérikus, döntését – függetlenül attól, hogy elhagyja-e majd az országot, vagy sem – nem vonhatjuk kétségbe. Ha úgy okoskodnánk, hogy Gerendás esete egyedi, szocproblémáját – hogy élhetetlennek találja újabban ezt az országot – csupán rosszul teljesítő helyzetfelmérő képességeinek köszönheti, akkor nem vennénk tudomást arról a közel 300 ezer új kivándorlóról, akik miatt Londont manapság magyar nagyvárosnak szokás emlegetni, és akiknek a távollétét Lázár János államtitkár a jelenlegi kormány legsúlyosabb kudarcának tekinti (mi mondanánk neki még néhányat, de ezt most hagyjuk).

 


Fotó: MTI

 

Fekete levelének persze közel sem az a fő problémája, hogy rózsaszín tülltakaróval burkolja be széles e hazát („Ez egy befogadó, szeretettel teli, alkotásra kész és képes ország, ahol, ha valaki bajba kerül, talál segítő kezeket”), vagy hogy fantazmagóriának állítja be a zsidózást („Nálunk ismeretlen fogalom az – és meg is marad annak! –, amit Te máshol oly erősen tapasztalni vélsz”kiemelés tőlünk). Fekete Pétertől nem meglepő, hogy rosszmájúan képmutató, és előbb ír nyílt levelet, mint hogy telefonálna („Békéscsaba vár, még ma hívlak telefonon!”). Ezek az ő piti, végtére is emberi dolgai. Magánügy. Privát aljasság, akárcsak az, hogy Fekete Péter hirtelen szükségét érzi, hogy futtából leköpjön egy kiábrándult embert, és pozíciókínálgatással megalázza őt.

Fekete Péterrel, ezzel a szürke kis udvari inassal, Vidnyánszky jobbkezével, aki készséggel söpröget az új igazgató előtt a Nemzeti Színházban helyettes államtitkári órabérért, Fekete Péterrel, aki a Színművészeti Egyetem közelébe se férkőzhetett soha, a legfőbb baj az, hogy valaki lett belőle ebben a nyomorult országban.

Ezzel a nyílt levéllel, mely korunk szimptomatikus dokumentumocskája, Fekete akaratlanul is megmutatott valamit abból a világból, ahol ő bérencként – ha már művész nem lehet soha ebben az országban – olyan jól érzi magát. Arról a birodalomról van szó, ahol felülről adnak mindent, kegyből, és ahol mindenhez hozzá is biggyesztik az árcédulát, amelyet évek alatt kell leszolgálni. Fekete is így kapta meg színházát, no és azt a rakat posztot, amit épp betölt, és amiért többek között épp ezzel a levéllel fizet.

Pont úgy lökték oda neki azt a sok mindent, amire annyira büszke, ahogy most ő próbál lefelé nagyvonalúskodni. A különbség persze óriási: ő mindent elfogadott, még bárgyú mosolyt is vág hozzá, másnak nincs gyomra ehhez. Levele így nem is lehet más, mint egy szerény képességű, ám gátlástalan karrierista őszinte vallomása arról, milyen szimpla technikával futott be a jobboldalon. Ott, ahol hisszük, nem veszett ki még teljesen a nem kirakatba való, de valódi irgalom, és ahol még mindig szép számmal vannak olyanok, akik most befogott orral, undorodva fordulnak el Fekete Pétertől. Zsíros kis jussait meg irigyelje az, aki már mindenről lemondott ebben az életben.

Figyelmébe ajánljuk

Pizsamapartizánok

Régen a film az életet utánozta (a vonat érkezett, a munkások a gyárból meg távoztak, csak hogy a klasszikusoknál maradjunk), ma már fordítva van: úgy akarunk viselkedni, mint kedvenc filmjeink szereplői, rájuk akarunk hasonlítani, azt akarjuk átélni, amit ők.

Amerikai legenda

Ez a film annyira áhítatos tisztelgés az Ed Sullivan nevű legenda előtt, hogy szinte észre sem vesszük, mennyire hiányzik belőle az Ed Sullivan nevű ember, aki egykor, a tévézés hőskorában a róla elnevezett, minden idők leghosszabb ideig létező és legnagyobb nézettséget elérő show-ját vezette – tulajdonképpen megteremtve a tv-show műfaját, mint olyat.

AI kontra Al Bano

A kisebb-nagyobb kihagyásokkal és különböző neveken, de 1987 óta létező Vasvári Színjátszó Fesztivál az alkalmi falusi színjátszóktól a független színházi szféra elismert társu­la­tai­ig terjedően reprezentálja a hazai nem hivatásos színjátszás különböző szintjeit.

Családban marad

A kiállításon apa és fia műveit látjuk generációs párba állítva, nemzetközi kontextusba helyezve és némileg rávilágítva a hazai üvegművészet status quójára.

„Bős–Nagymaros Panama csatorna” - így tiltakoztak a vízlépcső és a rendszer ellen 1988-ban

A Mű a rendszer jelképe lett. Aki az építkezés ellen tiltakozott, a rendszer ellen lépett fel – aki azt támogatta, a fennálló rendszert védte. Akkor a Fidesz is a környezetpusztító nagymarosi építkezés leállítását követelte. És most? Szerzőnk aktivistaként vett részt a bős–nagymarosi vízlépcső elleni tiltakozás­sorozatban. Írásában saját élményei alapján idézi fel az akkor történteket.