Publicisztika

Ha tényleg van kémügy, miért tud róla a nagymamánk (is)? Ha nincs, mi folyik itt?

Elég simán megúsztuk kedd délelőtt az uniós elnökség értékelését Strasbourgban, szordínós volt csak a morgolódás, bár több képviselő is az orrunk alá dörgölte az Európa Tanács Velencei Bizottságának (VB) két héttel ezelőtti dokumentumát, ami könyörtelenül elmarasztalja az új magyar Alkotmányt. Tételesen számba véve mindent: az alaptörvény vihargyors, társadalmi egyeztetést nélkülöző keresztülhajtását, a több helyütt is kirekesztő tartalmakat, a túl sok és indokolatlan kétharmados törvényt, a családjogi, szociális és adózási törvények teljesen irreális kétharmadigényét, az Alkotmánybíróság jogkörének megcsonkítását, az igazságszolgáltatás átalakítása körüli sűrű homályt és a többit. Persze ezzel együtt sem lehetett különösebb feszültséget tapasztalni az ülésteremben, még Orbán Viktor sem érezte szükségesnek kiosztani az otthon külön erre az alkalomra becsomagolt sallerjait, kokijait, s még a tockosok is a tarsolyában maradtak. (De vigyázz, Nyugat! A nyilaink után itt az új magyar csodafegyver, a koki.)

Az, hogy milyen vidéket és milyen mezőgazdaságot szeretnénk, erősen függ ízlésünktől és értékválasztásunktól. A mérlegelés racionális alapjai ingoványosak, hisz tekintélyesnek tűnő szerzők is egymásnak gyökeresen ellentmondó adatokat kezelnek tényként. Ezen adatok jelentős részéről, arról, hogy kinek a számait hiszik el, még a szakértők nagy része is kénytelen jobbára bizalmi alapon dönteni. Az egyszeri újságolvasó pedig végképp nem tehet mást. Ha nem akarja maga lejárni a világ gazdaságait, és ellenőrizni, ki mennyi támogatást kap, hány embert foglalkoztat, ha nem vizsgálja önkezűleg a vegyszermaradványokat, a beltartalmat vagy az agráriumban dolgozók és vidéken élők életlehetőségeit, akkor választania kell. Kinek hisz azok közül, akik azt állítják magukról, hogy mindezt megtették? Ezért aztán óriási jelentősége van annak, hogy egy-egy tanulmányt vagy kutatást ki hitelesít.

A kormány "sikertörténetnek" minősítette a személyi jövedelemadó egykulcsos rendszerének meghonosítását, és az illetékes miniszter már azt is bejelentette: kezdeményezni fogja, hogy a 16 százalékos személyi jövedelemadó-kulcsot kétharmados törvény rögzítse. A miniszterelnök maga 40 évre betonozná be a gazdasági törvényeket.

Nem sok jóra számíthatnak a bíróságok az Alaptörvény elfogadása után, és a rájuk vonatkozó sarkalatos törvények megalkotása előtt. A Velencei Bizottság jelentése nagy terjedelemben (a 150 pont közül 9 pontban - 102-110. pontok) foglalkozik az igazságszolgáltatást érintő alkotmányos rendelkezésekkel és a lehetséges reformmal. A jelentés erős aggodalommal szól ezekről a kérdésekről. A tények ismeretében nem indokolatlan a bizottság azon nyomatékos kívánsága, hogy a készülő reform során a magyar kormányzat biztosítsa a hatalmi ágak elválasztását, a jogállamiságot, a bíróságok pártatlanságát és függetlenségét, valamint a kormányzati befolyás lehetőségének megakadályozását.

Emlékszik még itt valaki Erdő Péter főpap azon intelmére, mely szerint a katolikus egyház ne erőltesse ott az iskolák átvételét, ahol nincsen arra társadalmi igény? Mindezt annak kapcsán mondotta a magas beosztású egyházi dolgozó, hogy a kormány egyik korai intézkedése nyomán az önkormányzatok minden anyagi következmény nélkül passzolhatják le az iskolákat a papságnak. Kell? Nesze! És máris puszira megszabadultak az iskola fenntartásának oly magasztos kötelezettségeitől, ideértve leginkább az anyagi terheket.

A Józsefvárosi Önkormányzat 2011. január elsejei hatállyal szabálysértéssé nyilvánította a guberálást: a VIII. kerületben - számos vidéki településhez hasonlóan - tilos a kukákból "hulladékot kivenni". Ötvenezer forintig terjedő bírsággal sújtható, aki a rendeletet megszegi. Azoknak, akik arra kényszerülnek, hogy kukázzanak, sokkal kevesebből kell megélniük: a rendelet végrehajtása tehát azt jelentené, hogy a magyar állam bebörtönözné azon legszegényebb állampolgárait, akik kukázással próbálnák biztosítani maguknak (esetleg családjuknak) legalább a létminimum töredékét. A józsefvárosi rendeletnek méltó párja Tarlós István főpolgármester előterjesztése, amit április végén fogadott el a Fővárosi Közgyűlés. Eszerint szabálysértést követ el és szintén ötvenezer forintig terjedő bírsággal sújtható az, aki "a közterületet életvitelszerű lakhatás céljára használja", illetve "életvitelszerű lakhatás céljára használt ingóságait a közterületen tárolja". Erre erősít majd rá a szabálysértési törvény módosítása, amit Kocsis Máté és a már évekkel ezelőtt a hajléktalanok elleni fellépéssel kampányoló Rogán Antal, illetve képviselőtársaik nyújtottak be a múlt héten, és elzárással vagy százötvenezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtana mindenkit, aki hat hónapon belül kétszer "valósítja meg" a fenti tényállást. Az indokolás szerint azért, mert a pénzbüntetés "az érintett elkövetői kör (értsd: a hajléktalan emberek - M. B.) esetében általában nehezen hajtható végre, kevés a visszatartó hatása az ismételt elkövetés szempontjából". Nyilvánvaló, hogy a legerősebb "visszatartó hatás" az lenne, ha a hajléktalan embereknek is elérhető lakhatási lehetőségek kínálkoznának - ez azonban nem merül fel az előterjesztésben.

A Légy stratéga! című, általam jegyzett írásban (Magyar Narancs, 2011. június 9.) az állt, hogy az előadó-művészeti törvény számos módosítása közt szerepelne valamiféle kulturális nemzetstratégia megalkotása is, amely a miniszter feladata lenne és befolyásolná a szubvenció mértékét.

Tavalyi kampányában Tarlós István rendrakó, kemény fiúként igyekezett előadni magát, ami nem is tűnt annyira merész elképzelésnek, miután a BKV majdnem teljes menedzsmentjét és a város korábbi főpolgármester-helyettesét is bilincsben vitték el. Tarlós hivatali ideje kezdetén e szellemben látott munkához, kirúgta a közüzemi cégek vezetőinek többségét, tető alá hozott két szuperközüzemet, a Budapesti Városüzemeltetési Központot és a Budapesti Közlekedési Központot. Arra is volt gondja, hogy az ellenzéknek hízelegjen kicsit, mondván, "nem söpri le úgy a javaslatait, ahogyan a korábbi vezetés a korábbi ellenzékkel tette". Ám a legfontosabb üzenete mégiscsak ez volt: "Nekem Orbán Viktor miniszterelnök úr szabad kezet adott Budapest irányítására."

Hagyjuk most, hogy magánpénz volt-e az, amit a pénztártagok a tavaly kinyiffantott magánnyugdíjpénztárakba befizettek, és amit a kormány a gondjaiba vett. Ha úgy nézzük, nem. Hisz a bruttó fizetés, vagy inkább a szuperbruttó, azaz a munkaadó által a munkavállalóra költött teljes összeg, ami magába foglalja nemcsak a (nettó) munkabért, de az összes járulékot is, az a pénz tehát, amit a munkaadó a munkavállaló munkájáért fizet, fiktív összeg. Egyetlen, filozófiailag megfoghatatlanul rövid pillanatig létezik csupán, amely a szuperbruttó kiszámolásának pillanatától a közterhek levonásának pillanatáig tart. Ez a talán nem is létező kis idő az, amikor nem fizetünk semmilyen adót és járulékot, amikor nem kell jövendő betegségünkre meg öregkorunkra pénzt félretenni, amikor nem szorulunk rá mások védelmére, és mi sem költünk másra, amikor egyedül vagyunk az univerzumban, erősek vagyunk, egészségesek, és soha nem öregszünk meg. Ennyit kerestünk - volna, ha nem kéne már most félretennünk pénzt saját későbbi betegségeinkre és öregkorunkra, meg másokéra, és nem kéne hozzájárulnunk a társas élet bizonyos közös költségeihez. De kell, és lapunk ezt helyesli. És mivel e hozzájárulások mértékét kötelező érvénnyel állapítja meg a közösség, azok valójában nem is állnak a mi tulajdonunkban, még átmenetileg és elvben sem. Ha így nézzük tehát, nem a mi pénzünket vette el az állam, hisz az a pénz sose volt a miénk.

"A mezőgazdaság maga a táj: falusi turistaként sem nehéz eldönteni, hogy óriás kukoricatáblák és éjjel-nappal megvilágított csirkegyárak hangárjai között vagy változatos, szántóföldek, gyümölcsösök, legelők által tarkított tájban lófrálunk szívesebben."

Kevés honfitársunk munkahelyváltását kíséri olyan közérdeklődés, mint Dzsudzsák Balázsét. A 24 éves nyírlugosi születésű labdarúgó munkáltatója az elmúlt napokig a PSV Eindhoven futballklub volt. Ám Dzsudzsák most úgy határozott, hogy az orosz bajnokságban szereplő Anzsi Mahacskalához teszi át munkahelyét. E döntése súlyosan megosztotta a magyar sportközvéleményt.

Szászfalvi László egyházügyi államtitkár hiába állítja, hogy az egyházi státussal való visszaélés, a "bizniszegyházak" virágzása szükségessé teszi a lelkiismereti és vallásszabadságról szóló törvény revízióját. Nem az 1990. IV. tc. hordozta magában a visszaélést, hanem az azzal szembemenő és azt alattomosan erodáló egyház-finanszírozási gyakorlatok. Nem a vallás gyakorlásának teljes szabadságát deklaráló 1990. évi IV. tc., hanem a köztársasági ethoszt arcul csapó gazdasági előjogok tették príma bolttá az egyházalapítást.