Kevés honfitársunk munkahelyváltását kíséri olyan közérdeklődés, mint Dzsudzsák Balázsét. A 24 éves nyírlugosi születésű labdarúgó munkáltatója az elmúlt napokig a PSV Eindhoven futballklub volt. Ám Dzsudzsák most úgy határozott, hogy az orosz bajnokságban szereplő Anzsi Mahacskalához teszi át munkahelyét. E döntése súlyosan megosztotta a magyar sportközvéleményt.
Talán ő ma a legnépszerűbb és legtöbbre tartott magyar labdarúgó. 2005-ben játszott először az élvonalban, és a debreceni Lokival mindent megnyert, amit itthon labdarúgó megnyerhet. A holland klubhoz 2008 januárjában igazolt, itt 157 hivatalos mérkőzésen nyújtott teljesítményével becslések szerint megtízszerezte játékjogának értékét. Már ez év telén szóba hozták jó néhány nagy nyugat-európai klubbal, de végül mégis Keletnek veszi az irányt, és Hollandiából Dagesztánba teszi át székhelyét - pontosabban Moszkvába, az Anzsi játékosai ugyanis az orosz fővárosban élnek, csak a "hazai" mérkőzésekre utaznak az észak-kaukázusi Mahacskalába.
A száz leggazdagabb magyar
A klubot idén év elején vásárolta meg az a Szulejmán Kerimov, akinek vagyonát a Forbes magazin 7,8 milliárd dollárra becsüli, és a világ 118. leggazdagabb embereként tartja számon. Kerimov nagyot álmodik: a Premjer Liga, az orosz első osztály tavalyi 11. helyezett csapatából BL-főtáblás alakulatot akar formálni, évente akár 50 millió dolláros költéssel és új, 40 ezres stadion építésével. A klub 11 forduló után az éllovassal azonos pontszámmal harmadik. Az új férfiak már ehhez az új műsorhoz érkeznek: köztük Dzsudzsák is, akinek a játékjogáért a hírek szerint 12-14 millió eurót fizetett a klub, illetve Oroszország 19. leggazdagabb embere.
Az átigazolást a szakmai és a szurkolói közvélemény egyaránt heves indulatokkal bírálta. A kritika három irányból érkezik.
Dzsudzsáknak képességei alapján a nagy európai bajnokságok - angol, spanyol, német, olasz, francia - valamelyikében kellene játszania, ez "szakmai" előrelépés lenne számára, és a hosszú távú karrierépítés utóbb a bankszámláján is meglátszana.
A nemzet érdeke is azt kívánja, hogy Dzsudzsák "nagy" klubhoz igazoljon, ahol kiválóan képzett játszótársaktól tanulhatna. Az erős bajnokság, az erős ellenfelek nagy teljesítményre késztetnék, amit a magyar futballválogatottban tudna kamatoztatni, mindannyiunk örömére és dicsőségére. Az ellenérzések szociális, "társadalomkritikai" vonulata a 80-as évek balatoni lángossütő magatartásával rokonítja a döntést: a futballista egy rövid nyáron akar meggazdagodni: azért, hogy minden pénzt azonnal beszedjen, hajlandó elkurvulni is.
Bár némi igazságot nem lehet eltagadni tőlük, ezen érvek összességükben mégsem állják meg a helyüket.
A hivatásos sportoló munkahelyváltása - átigazolása - nem sokban különbözik bármely más munkavállaló hasonló döntésétől. A jövedelmi szempontok meghatározók - avval, hogy a sportolónak figyelembe kell vennie a karrierje hosszát is, ami jó esetben 20, ténylegesen inkább 12-15 év. Ennyi idő alatt kell megteremtenie a következő életszakaszok anyagi hátterét vagy az új életpályához szükséges feltételeket. Többféle stratégia létezik erre. Az egyik a gyakori klubváltás és a fokozatos építkezés: a játékos ilyenkor az átigazolási díjakból és az egyre jobb kluboktól kapott egyre magasabb fizetésből maximalizálja egyéni hasznát. De ilyen a jövedelemmaximálás rovására folytatott kapcsolatépítés is, ami az adott klubnál vagy a nemzetközi futballban betöltött pozíciókban térülhet meg.
A hivatásos játékos számára is fontos a munkahely biztonsága meg a munkakörülmények színvonala. Nemcsak a pályák, az öltözők minőségéről van szó, hanem felkészülési lehetőségekről, infrastruktúráról, orvosi háttérről, sérülésveszélyről. Nyilván mindenki ezerszer meggondolná, ha egy sugárveszélynek kitett területen kínálnának neki munkát. A mediterrán munkavállalók csak komoly felár ellenében hajlandók a rémisztő telű Moszkvába vagy Szentpétervárra szerződni, és ha tehetik, elkerülik az esős és unalmas Manchestert is. És persze a játékos számára is fontos az önmegvalósítás, az alkotás lehetősége - mint a művészeknél. A profi focista nagy meccseket akar játszani, kupát nyerni, és arról álmodik, hogy százezer rajongó skandálja a nevét.
Dzsudzsákot már télen hírbe hozták számos nagy európai klubbal, de konkrét ajánlat nem érkezett, vagy meg sem közelítette a PSV szabta, állítólag 10 milliós kivásárlási árat. Ehhez kell mérnünk az Anzsi 12 millió euróját, és nem a kibicek vágyaihoz, akik a "mi fiunkat", a magyar gyereket önámító módon Liverpoolban vagy Barcelonában látták volna méltó helyen. Hisz a Liverpool meg a Barcelona nem jelentkezett. Balázs az Anzsival viszont állítólag 3 millió forint körüli napi (!) fizetésben állapodott meg. Ez úgy 65-70 000 fontos heti bérnek felelne meg az angol bajnokságban - ami még ott is kiemelkedő, közvetlenül a világsztárok utáni fizetési kategória. Joggal mondhatta Vörösbaranyi József, a futballista menedzsere, hogy a Mahacskala ajánlata visszautasíthatatlan volt. Ha Dzsudzsák négy évig tartja ezt a szintet, akkor annyit biztosan félre tud tenni, hogy bekerüljön a 100 leggazdagabb magyar közé. (Ráadásul készpénzben, nem pedig manipulált cégértékekben mérve.) Dzsudzsákot nem kötik az egyéni szponzorok sem, és a futball utáni magyarországi karrierje sem attól függ, hogy Dagesztánban játszik-e vagy máshol.
Kerimov jövője
Ha az orosz bajnokság, illetve Dzsudzsák csapattársai segítik majd Balázs fejlődését, a magyar futballválogatott meggyengülése miatti félelmek sem igazolódnak be. Az orosz csapatok az elmúlt években komoly nemzetközi sikereket értek el (UEFA-kupa-győzelmek, főtáblás helyek a BL-ben), többet és nagyobbakat, mint például a hollandok. Az orosz futballgazdaságba ömlik a pénz, s ennek az eredménye a pályán is meg fog látszani. A sportág népszerű Oroszországban, megspékelve némi (némi? harsány!) orosz nacionalizmussal és politikai támogatással. Ennek negatív következménye a járványszerű futballhuliganizmus és a hírek szerint elképesztő rasszizmus. De ezzel együtt is csak az ismerethiány és a felsőbbrendűségi tudat tehet bárkit vakká arra, hogy az európai futballt a világ keleti részén is egyre jobban űzik. Az Anzsi Mahacskalában játszik nemcsak a harmincnyolc éves Roberto Carlos (ő speciel ott vezet le), de Jucilei és Diego Tardelli is - mindkét ifjú brazil válogatott. Dzsudzsáknak tehát lesznek játszótársai is...
Való igaz: a munkakörülmények sok kockázatot rejtenek. A Csecsen és Kalmük Köztársaság, Azerbajdzsán és Grúzia közé ékelt Dagesztán a világ egyik "legforróbb" területe, ahol mindennapos az erőszak és a terrorizmus. A csapatot a biztonsági kockázatok miatt repülőgép hozza-viszi a meccsekre.A klub sorsa ráadásul Szulejmán Kerimov jövőjével fonódik össze, és jól tudjuk, az oroszországi milliárdosok jövője nem okvetlenül rózsákkal előhintett proszpekt. Ám mindezt mérlegre téve: nemcsak szemellenzősen ostoba, de álságos és szemforgató álláspont Dzsudzsákot egy jól fizető állás elfogadásáért erkölcsi megrovásban részesíteni. Ennek belátásához elég csak magunkat a helyébe képzelni: vajon hányan utasítanánk vissza ugyanazért a munkáért mondjuk háromszoros fizetést? És kevesen vannak azok is közöttünk, akik erről a pénzről valamely homályos közösségi érdekek elsőbbségére hivatkozva mondanának le - a szocialista embertípust álmodták ilyennek egy előző korban, és annak is mi lett a vége?
Hogy Dzsudzsák jó döntést hozott-e vagy sem, eldönthetetlen. Ha sikeres lesz, nyafogni akkor is lehet majd: még sikeresebb lett volna itt vagy ott! És persze, ha kudarcot vall, akkor sem fogjuk tudni, hogy másutt nem bukott volna-e még nagyobbat. Amennyi ebből a mi dolgunk: egy szabad ember, egy szabad munkavállaló a legjobb belátása szerint élt alapvető jogával.
