Narancs XXIII. évf. 27. szám(2011.07.07. (2011-07-07)
A manhattani bíróság múlt pénteken szabadlábra helyezte Dominique Strauss-Kahnt, a Nemzetközi Valutaalap volt vezérigazgatóját, a jövőre esedékes francia elnökválasztás legesélyesebb szocialista jelöltjét, akit május közepén nemi erőszak vádjával tartóztattak le New Yorkban. A fordulatot a feltételezett áldozat szavahihetőségének megingása okozta - de legalább ennyire megkérdőjeleződött a média hitelessége is.
Számos képtelen állítás fogalmazódott meg a magyar-kínai közeledést és üzletkötést kommentáló politikai elemzésekben, tekintet nélkül arra, hogy dicsérték-e vagy bírálták az Orbán-kormány Pekingre fókuszáló igyekezetét. Sokan olyan posztmodern gyarmatosításként állították be a kínaiak feltűnését, mint az orosz kormány azon ügyeskedéseit, melyekkel néhány éve megragadni próbálta a kínálkozó nemcsak gazdasági, de politikai lehetőségeket is Magyarországon. Mások úgy lelkendeztek, mintha világpolitikai eseményt illenék ünnepelnünk.
Ha tényleg van kémügy, miért tud róla a nagymamánk (is)? Ha nincs, mi folyik itt?
Örömmel olvastam Böröcz István, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója hosszú és tárgyszerű olvasói levelét (Magyar Narancs, 2010. június 23.), melyben Rényi Pál Dániel szintén a Narancsban megjelent (Vezér-gyalog játék, 2010. június 2.) írására reagált: ritkán fordul elő, hogy az új médiarendszer meghatározó szereplője állításokat szegezzen szembe egy cikk állításaival, s ezt ne valami zárt fórumon, hanem a sajtóban tegye. Az alábbiakban három állításához fűzök kommentárt. Egy: a közmédia-rendszer agonizáló állapotban volt. Kettő: a közmédiarendszer átalakítása következtében csökkent a korrupciós kockázat. Három: Papp Dániel főszerkesztői kinevezéséről a vezérigazgató maga döntött, döntése helyes volt, s azért vállalja a felelősséget.
Elég simán megúsztuk kedd délelőtt az uniós elnökség értékelését Strasbourgban, szordínós volt csak a morgolódás, bár több képviselő is az orrunk alá dörgölte az Európa Tanács Velencei Bizottságának (VB) két héttel ezelőtti dokumentumát, ami könyörtelenül elmarasztalja az új magyar Alkotmányt. Tételesen számba véve mindent: az alaptörvény vihargyors, társadalmi egyeztetést nélkülöző keresztülhajtását, a több helyütt is kirekesztő tartalmakat, a túl sok és indokolatlan kétharmados törvényt, a családjogi, szociális és adózási törvények teljesen irreális kétharmadigényét, az Alkotmánybíróság jogkörének megcsonkítását, az igazságszolgáltatás átalakítása körüli sűrű homályt és a többit. Persze ezzel együtt sem lehetett különösebb feszültséget tapasztalni az ülésteremben, még Orbán Viktor sem érezte szükségesnek kiosztani az otthon külön erre az alkalomra becsomagolt sallerjait, kokijait, s még a tockosok is a tarsolyában maradtak. (De vigyázz, Nyugat! A nyilaink után itt az új magyar csodafegyver, a koki.)
Bán Zoltán András: Hely hiányában Magyar Narancs, 2011. június 2. Az olvasó kiszolgáltatott.
A kínai kormányfő budapesti látogatása után számos elemző próbálta megfejteni, vajon miért emlegette Orbán Viktor a két ország közötti szövetség alapjait megerősítő időszakként épp az elmúlt hatvan évet. Ha eltekintünk a Konfuciusz Intézet által két éve rendezett tudományos konferencia maradandó emlékétől ("A magyar-kínai kapcsolatok 60 éve"), a nagyvonalú kerekítéstől vagy a diplomatikus csúsztatástól, tulajdonképpen csak egy logikus magyarázat akad: a magyar miniszterelnök az 1951 óta többé-kevésbé eleven kínai-magyar futballkapcsolatokra utalt. A gondolat elsőre merésznek tűnhet, de egyrészt mostanában minden politikai utalásnak futballfelhangja van, másrészt a kínai-magyar közeledések az elmúlt évtizedekben valahogy mindig összefüggésben álltak a labdarúgással is.
"...ám ott kívül a magyarázat." (József Attila) Nemrég olvastam valami olyasmit, hogy a kínaiak és japánok alig ismerik a humort, mert náluk a mosoly és a nevetés úgymond csak a feszültség és zavar feloldására szolgál, nem is beszélve az iróniáról, amelyet ezek a keletiek még megérteni sem képesek, mert a "kommunikációjuk" annyira más. Ez az egzotikus ostobaság magyar földön legalább Jókai Mór akadémiai székfoglalójáig megy vissza ("Chinában kevés nyoma van a húmornak", A magyar néphúmorról, 1860), de talán nem kötelező elhinnünk, hogy van olyan kultúra, amelyből hiányozna az irónia és a humor, melyeknek közös vonása ugye az, hogy a helyzetek komolyságán, a kínos vagy fájdalmas dolgokon felül tudunk emelkedni, azaz könnyed és játékos módon tudjuk kezelni a problémákat.
A múlt héten elfogadott új termékdíjtörvénnyel a parlamenti kétharmad a szokásos útját járta: nem a meglévő szabályozás gyengeségeit korrigálta, hanem átgondolatlan változtatásával akár káoszba is taszíthat egy újabb területet. Minderről a Hulladék Munkaszövetség volt elnökével, lapunk egykori szerzőjével (innen a tegezés) beszélgettünk.
Már nem az angol beteg ül fel a fapadosra, hanem a magyar fogorvos ingázik az európai nagyvárosokban kialakított rendelői közt. A fogturizmus aranykora többek szerint ezzel véget ért, csakhogy a kormány épp most költ egymilliárdot az ágazat fejlesztésére. Orbán Viktor fogorvosa szerint ez többszörösen megtérülő befektetés. De azért neki is van londoni rendelője.
A vajdasági Magyar Szó című napilap főszerkesztőjének leváltása kiábrándítóan egyszerű történet: a döntéshozók maguk sem titkolják, hogy a szép sikerekről színes tudósításokban beszámoló, a politikai elit által kézivezérelt lapot kívánnak teremteni maguknak.
Április 22-én még azért izgulhatott a Pécs2010 ötezer fős közönsége, hogy a bajnoki döntő utolsó meccsének hosszabbításában megnyerik-e kedvenceik a klub 23. aranyérmét. A lányok vesztettek, a kérdés pedig már az, megmarad-e Magyarország legeredményesebb női kosárcsapata.
Úgy tűnik, a kormány elkötelezte magát a fenntartható nyugdíjrendszer kialakítására, de eddigi lépései és ígéretei fogságában ezt aligha tudja megvalósítani.
Korszerű, hatékony szociálpolitika, rugalmas és biztonságos munkaerőpiac, vagy kényszermunka és jótékonysági levesosztás? A Magyar Munka Terv 2015-re is mindössze százezer új állást prognosztizál a versenyszférában, a többi közmunka lenne.
Hogy valaki fizetni fog, tudjuk: a vita csak azon folyik, hogy mennyit dobjanak be a görög és mennyit az európai (jobbára német) adófizetők, s mennyit bukjanak a görög államot korábban esztelenül hitelező európai bankok. Az sem mindegy, hogy a csőd hirtelen és kaotikusan, vagy szépen, rendezetten érkezik-e el. És hogy talpra tud-e állni utána az unió.
Szinte nem találni olyan szegletét a világnak, amely ne büszkélkedhetne olyan népszerű ételekkel, amelyek az alapanyagot a maga nyers valójában használják fel. Kezdhetnénk a sort akár a különböző, nyers húsból készülő tatárokkal vagy carpacciókkal.
Amikor Sztupa és Troché nyomában jártunk, Lenolaj és Bútorraktár eltűntek egy szépasszony nyári konyhájában, mi pedig elvégezvén dolgunkat, nem nagyon mertük őket megzavarni ebbéli elfoglaltságukban. Alkalmasint nem is nagyon akartuk, mert olyan információ jutott a birtokunkba, ami döntően befolyásolhatta az egyszarvú befogásának történetét, mit felderíteni töviről hegyire állott szándékunkban - s a nevezettek személyében képviselt szolgálatokban csak akadályt láttunk e küldetés előtt.
"Hárman valának együtt, a potrohos bíró, / Egy obsitos vitéz, és a furfangos író; / A többi asztaloknál együtt és szerteszét, / Vidám paraszt legények itták a hegy levét. / Ott ültek iddogáltak vecsernye óta már, / Keringett és fel is dőlt a bujdosó pohár; / Mátyás király sem nyert tán több éljent a Dunán, / Mint mennyit Háry János, az obsitos magán." Ezekkel a sorokkal kezdődik Az obsitos című költemény, amely - ha áttételesen is - máig fenntartja valamelyest a XIX.
Míg a régi Óbudát bohém kocsmavidékként tartja számon az emlékezet, Kőbánya a sörgyár ellenére sem dicsekedhet ilyesmivel. Pedig a XIX.
rés a présen: Miért lett FitFat a zenekar neve? Gomba (a képen jobb szélen): Nincs jelentősége, keresgéltünk nevet, de nem nagyon találtunk. Éles Róbert, a gitárosunk végül benyögte ezt.
július 7. csütörtök 20.00 Snoop Dogg - koncert Ice Cube és Ice-T mellett ő a nyugati part leghíresebb hiphopbálványa. A betépős himnuszaival hódító amerikai rapper és botrányhős koncertjével melegszik be igazán a ma induló Balaton Sound Fesztivál, ahová már csak e miatt a koncert miatt is érdemes ellátogatni.
díj! díj! díj! E heti címlapsztárunk, Sebestyén Balázs a hétvégén televíziós és rádiós kategóriában is elnyerte a VOLTfolió Kulturális Médiadíjat. (Vele készült interjúnkat lásd a 34-35. oldalon!) BABEL SOUND Interaktív világzenei tábort rendez a Fonó Fonyódligeten, a Balaton partján július 16-24.
Életünk amolyan lassú kis krimi, amiben nincs fondorlatos gyilkosság, se dramaturgiailag kitervelt fordulat, mégis nagy a tét, nyomozni kellene, elemezni, értelmezni magunkat, viszonyainkat, amit nem teszünk meg persze - restségből, gyávaságból, mindegy. De jön ez a Schulze, aki mindent megfigyel: elvétett hangsúlyt, vétlenül kimondott rossz választ, meggondolatlan mozdulatot.
Bűnügyi regények emblematikus figurái, bizonyos híres detektívek nem adják egykönnyen a képüket. Milyen hosszú időbe és hány áldozatba (nem is voltak kis vadak) tellett, mire David Suchet személyében került egy hitelesnek ható Hercule Poirot; bár Peter Ustinov eleve csak vicc lehetett, de a free cinema máig kitartó zsenije, Albert Finney nem intézhető el ennyivel, Poirot-t mégsem bírta megrajzolni. Philip Marlowe-val még cifrább a helyzet, talán százból, ha egyszer sikerült, Elliott Gouldnak Robert Altman Hosszú búcsú című filmjében - Humphrey Bogart és Robert Mitchum is belebukott. Powers Boothe persze megfelelő személynek látszott, de a főszereplésével készült 1983-tól '86-ig futó sorozat oly gyengére sikerült, hogy végül esélye sem volt. Ugyanakkor vannak könnyű esetek is, Miss Marple vagy Sherlock Holmes már-már csekély színészi vértezetben is teljesíthető, se szeri, se száma a meggyőző játékoknak. Jules Maigret vászonjelenléte e két eshetőség kombinációja - akadtak ügyes megformálói, komoly színészek, mint Bruno Cremer vagy Michael Gambon vették magabiztosan, vagy komolytalanok, a máshol igen jó német komikus, Heinz Rühmann például. Csakhogy az 1960-63 közt bemutatott, Magyarországra a hetvenes évek első felében - a magyar televíziózás első valóban hosszúnak mondott, amúgy 52 részes szériájaként - elvetődő BBC-sorozat főszerepében egy hazáján kívül alig is ismert brit tévészínész, bizonyos Rupert Davies olyat produkált, ami talán csak Suchet közismert bravúrjával mérhető. Vagy avval sem. Igaz, ehhez nyilván hozzájárult az is, hogy az ő sorozata minden tekintetben laposra veri még ma is bármelyik Maigret-adaptációt. Mindezekkel szemben Jean Gabin esete a két itt tárgyalt feldolgozásban sajnos távolról sem illeszthető ebbe a történetbe.
Ha létezik a tudomány- és kultúrtörténetben ikonná nemesült, nem halványuló állócsillag, akkor Albert Einstein feltétlenül az. Lassan egy évszázada annak, hogy zseniális kutatóból és elméleti forradalmárból rögvest afféle übertudóssá katapultált a mérvadó és a teljesen bulvárszerű sajtó hasábjain is. Azóta pólót, bögrét, hátizsákot és biográfiát bármikor el lehet adni a nevével - utóbbit már csak azért is, mert Einstein élete mindenféle hype-on túlmutató módon tényleg kész regény. Személyiségének összetettségével és sorsának fordulataival talán még nem is állt oly egyedül - erről elég annyit mondanunk, hogy tudományos innovátorként és német zsidóként kellett átélnie a XX. század első felét. Ha még ehhez hozzájönnek a tudományos pálya máig érték- és időtálló eredményei, laikus és tanult elmét egyaránt próbára tevő, látszólagos paradoxonokban gazdag elmeszüleményei, akkor máris helyben vagyunk. S még csak ki sem merítettük e gazdag élet kincsesbányáját: nem tárgyaltuk magánéletének titkait és fordulatait, szót sem ejtettünk következetlen pacifizmusáról, politikai vonzódásairól, elfogultságairól és így tovább.
Azzal - gondolom - mindenki tisztában van, hogy ez a koncert akkor lett volna igazán nagy durranás, ha a C.O.C. abban a felállásban érkezik, amellyel világot hódított a 90-es évek közepétől olyan lemezekkel, mint a Deliverance vagy a Wiseblood, amelyek az egyes Down-anyaggal együtt gyakorlatilag melegágyai voltak a később begyűrűző stoner-doom-sludge hullámnak.
A Ludwig Múzeum világhírű magyar származású alkotók művészetét bemutató sorozatában a több szempontból is kakukktojásnak számító szobrász, Amerigo Tot kivételével olyan alkotók - Robert Capa, Munkácsi Márton és (részben) Kepes György - műveit láthattuk, akik a fotográfia területén alkottak maradandót. A szerb határ közeli kis faluban született, akkor még Weisz, később nevelőapja nyomán Nagy, majd gyermekéveinek színhelyére, a vajdasági Mohol településre emlékezve a Moholy-Nagy nevet felvevő művész (1895-1946) több vonatkozásban is különbözik pályatársaitól, hiszen afféle összművészetet gyakorolt: nemcsak teoretikus műveket írt és kiváló pedagógus volt, hanem festő, fényképész és filmes, tervezett reklámokat és díszleteket, de foglalkozott kirakattervezéssel és ipari formatervezéssel is.
Sibylla minden túlélési praktikát, zárnyitási trükköt, szobafoglalási technikát, pénzszerzési cselt, beolvadási álcát ismer, ám nem CIA és még csak nem is MI6, hanem H.O.M.E.L.E.S.S. a státusza.
A Hiperkarma dalszerző-énekese pár évig nem hallatott magáról, hogy aztán turbósebességre kapcsolva egyszerre négy projekttel térjen vissza a zenei életbe. Egy belvárosi lakásban tartott szobakoncert után új tervei mellett a siker árnyoldaláról, az önpusztításról és az önsegítésről is beszélgettünk.
A Volt Fesztivál az idén rútul elbánt a kultikus fellépőivel: először az utoljára tizenkét éve Európában járt Primust voltak képesek besuvasztani a hétórás büntetősávba az Edda és a Tankcsapda közé a Nagyszínpadon, aztán az amerikai hiphoplegendát, a House Of Paint helyezték el a legfeljebb csak hazai altersztárocskákhoz méltó MR2 színpadra. Pedig a csapat újjáalakuló turnéja nem kicsi fegyvertény, már csak azért sem, mert DJ Lethal a Limp Bizkittel, Everlast pedig a saját szólódolgaival lett pokolian elfoglalt figura, így vajmi kevés az esély, hogy záros határidőn belül újra átjöjjenek Európába a House Of Painnel - amely a kilencvenes évek elején asztalra tett három kiváló lemeze okán megérdemelte volna a Nagyszínpadot, még akkor is, ha Magyarországon mindenki csak a Jump Around című első lemezes slágert ismeri tőlük.
1967 végén néhány fiatal és ambiciózus berlini művész The Zodiak Free Arts Lab néven létrehozott egy különleges, szabad zenei műhelyt, ahol bárki korlátlanul megvalósíthatta elképzeléseit a megannyi ott felhalmozott hangszer és kütyü segítségével. Tán nem túlzás azt állítani, hogy innen (is) datálhatjuk a később összefoglalóan kraut musiknak gúnyolt/becézett ágas-bogas, többé-kevésbé már elektronikus zenei irányzat születését.
Nem vagyok nagy híve az interaktív színháznak; azt sem szeretem, ha mi, nézők vagyunk a nép, a polgár, ha akár csak puszta nézéssel felelnünk-reagálnunk kell a játszók kezdeményezéseire. Ehhez képest a Zsámbékon bemutatott Titus Andronicus-parafrázisban eléggé engedelmesen meneteltem a rakétabázis változatos terepén nagy találékonysággal kialakított-megtalált helyszínekre, kis tisztásra és keskeny alagútféleségbe, engedelmeskedtem a néma, de annál határozottabb, ujjpattintgatós terelgetésnek - és utólag visszagondolva az egészre ekkor éreztem jobban magam, legalábbis befogadóként.
"Amikor mentünk át az úttesten, a zebrán, és jött egy autó, akkor megfordult a fejemben, hogy elengedem a babakocsit" - emlékszik vissza a Varázslatos gladiátorok legmegrázóbb pillanatában egy apuka a napra, amikor Down-szindrómás újszülöttjével és feleségével hazafelé tartott a kórházból. Brutálisan őszinte beismerés, amelyre nyilván csak akkor szánhatja el magát valaki, ha már túl tudott lépni a belső zűrzavaron, ha már el tudta fogadni a gyerekét olyannak, amilyen: értelmi sérültnek. Ha a néhány csökkent képesség mellett meglátta a százezernyi jó és ezernyi kiemelkedően jó tulajdonságot; ha az értelmet nem is, de a jellemet tökéletesen épnek tartja.
Ideje volt már megünnepelni, hogy ember járt a Holdon. Állami ünnepségek megrendezésére nálunk is akadnak számlaképes tehetségek, ám olyan számlatömbje, mint Michael Baynek, úgy sincsen senkinek.
Egy zenecsatornánál kezdte, majd az RTL Klubnál folytatta, ahol számos produkcióban dolgozik. A reggelente a Class FM-en poénkodó műsorvezetővel többek közt a bulvárhoz fűződő viszonyáról, az útkereséséről és arról beszélgettünk, hogy miért jó, ha utálják.
Az amerikai dj és producer, Richard Melville Hall, ismertebb nevén Moby volt az idei VOLT Fesztivál egyik sztárfellépője. A 45 éves zenész lassan 15 éve az elektronikus zenei szcéna egyik markáns figurája. Péntek esti koncertje előtt sikerült elkapnunk néhány kérdésre.
"A különbség aközött, hogy milyennek látjuk magunkat és hogyan nézünk ki valójában, a legtöbb embert kikészíti. Talán a vámpírok azért nem halnak meg, mert nem láthatják magukat fotókon vagy a tükörben" - írja Palahniuk abban a novellában, amelyben egy házaspár pornófilmet készít, és aztán belerokkan a kamera őszinteségébe.
Továbbra sem történt meg az áttörés az e-könyv európai piacain, így Magyarországon sem. A kiadók óvatosak, a könyváruházak kínálata szegényes, a forgalmazók pedig egyelőre inkább a táblagépek eladására bazíroznak.Megtörténhet, hogy a Google és az Amazon zsebre teszi az európai piacot is.
Van egy lengyel meg egy magyar erőd - és valaki a fényképeivel egy láthatatlan hidat húzna közöttük. Csortos Szabó Sándor kiállítása a komáromi Monostori erődben Przemysl romjait mutatja be.
Tavaly ősszel a kormány "hajléktalanügyi tapasztalati szakértőjeként" mutatta be a Nemzeti Erőforrás Minisztérium. Meghívták egy csomó tévéadásba, államtitkárokkal közösen fényképezték, a tizenhét éve utcára került 52 éves férfi akkor még naivan azt gondolta, hogy komolyan odafigyelnek a szavára, nemcsak a "díszklosár" szerepét osztják rá a kormány hajléktalanügyi stratégiájának megalkotásában. De Balog Gyula tapasztalataira senki nem volt kíváncsi, rövid minisztériumi pályafutása ma már szerinte is legfeljebb abszurd komédia volt.
Ha minden igaz, ősztől már büntetőadó sújtja a túlzottan sósnak vagy cukrosnak ítélt ételeket. De vajon mit kezd szervezetünk az édessel, és mit a sóssal?
Tavaly ősszel a kormány "hajléktalanügyi tapasztalati szakértőjeként" mutatta be a Nemzeti Erőforrás Minisztérium. Meghívták egy csomó tévéadásba, államtitkárokkal közösen fényképezték, a tizenhét éve utcára került 52 éves férfi akkor még naivan azt gondolta, hogy komolyan odafigyelnek a szavára, nemcsak a "díszklosár" szerepét osztják rá a kormány hajléktalanügyi stratégiájának megalkotásában. De Balog Gyula tapasztalataira senki nem volt kíváncsi, rövid minisztériumi pályafutása ma már szerinte is legfeljebb abszurd komédia volt.
200 millió Naponta kétszázmillió bejegyzést számlál a rövid szöveges üzenetekkel megtöltött Twitter mikroblog. Tavaly még 65 millió üzenet jutott egy napra, 2009 januárjában pedig csak alig kétmillió "tweet" érkezett a közösségi portálra. Zombihálózat Több mint négymillióra becsülik biztonságtechnikai szakértők a TDL vírus által megfertőzött pécék számát.
