Előzetes készült Till Attila alkoholistafilmjéhez

  • narancs.hu
  • 2024. szeptember 13.

Mikrofilm

Tömény ez az 1 perc 43 másodperc.

Október 31-étől vetítik a mozik az És mi van Tomival? című filmet, amelyhez most előzetes készült – írja a 24.hu.

Részben személyes élményekat dolgoz fel, magánfinanszírozásból, a Saul fia producereinek gyártásában született meg Till Attila filmje, amelynek főszereplője Thuróczy Szabolcs és Polgár Tamás.

Az És mi van Tomival? arról szól, hogy az anonim alkoholisták gyűléseit jó ideje kihagyja a címszereplő. A közösség két tagja, egy bábművész és egy liftszerelő úgy dönt, próbálja megkeresni őt, hogy megmentse. Igyekeznek józanok maradni, és közben látni lehet, milyen szerepet játszik az ivás azok életében, akik szembenéztek saját szenvedélybetegségükkel, és hogyan élik világukat a többiek.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.