A valóság ezzel szemben az, hogy a valamikor a IV. század végén valószínűleg a mai Fejér megye területén földbe került és az 1970-es években megtalált ezüst étkészlet visszaszerzéséhez bizony nem elég egyetlen döntés, hiszen ha így volna, akkor azt a döntést már jóval korábban is meghozhatták volna.
A 70-es években kezdődött és 1990-ben nyilvánosságot kapott Seuso-történet 2012 augusztusában vett új fordulatot, amikor Zelnik István műgyűjtő és múzeumtulajdonos bejelentette, hogy megvásárolná és hazahozná a kincset, ehhez csupán a magyar állam támogatását kéri. Zelnik interjúkat adott, és fényképeket terjesztett, amelyeken ő volt látható az ezüst étkészlet egyes darabjaival. A magyar állam - nagyon helyesen - nem adta meg a kért támogatást, sőt L. Simon László - akkor még kultúráért felelős államtitkárként - úgy nyilatkozott, hogy "bármilyen vásárlási konstrukció az orgazdaság pártolását jelentené, mivel a híres késő római ezüstkincs jog szerint a magyar állam tulajdona". Hozzátette: a Seuso-kincs "az elmúlt években elvégzett komoly tudományos háttérmunka révén" fog visszakerülni Magyarországra.
| ||
Úgy tűnik, a magyar állam revideálta ezt a nézetet, hacsak nem a 15 millió euró számít komoly tudományos munkának, hiszen ő maga vásárolta meg a kincset. 2012 augusztusában, "Használati útmutató a Seuso-kincs visszaszerzéséhez" című cikkemben (Magyar Narancs, 2012. augusztus 30.) arról írtam, hogy a magyar államnak vissza kell vásárolnia jogos tulajdonát. Hiszen Zelnik akciója éppen azt mutatta meg, hogy elérkezett az utolsó pillanat, amikor még lépni lehet, mert a kincs már akkor szétszóródott, vagyis több különböző tulajdonoshoz került, és félő, hogy az egyes daraboknak nyoma vész. Ez a helyzet felülírta az L. Simon által is hangoztatott morális imperatívuszt, miszerint a kincsek nem eladhatók és nem kiállíthatók, mivel ezzel az orgazdaságot pártolnánk.
Mint Baán László nyilatkozataiból kiderült, 2012 őszén a tárgyakat birtokló titokzatos testvérpár maga kereste meg a magyar államot, miután a Zelnik-féle üzlet kútba esett. Így 2014 márciusában azt a nyolc tárgyat hozta Magyarországra Baán, a Szépművészeti Múzeum igazgatója és Lázár János államtitkár, amelyekhez Zelnik 2012-ben eljutott. Ma is fenntartom a véleményemet, miszerint Zelnik "egyetlen vonatkozó érdemének az tekinthető, hogy eljutott a térképen X-szel jelölt helyre, vagyis megmutatta, hogy a Seuso-kincs igenis elérhető, ha valakinek éppen ez lenne a szándéka". Úgy látszik, a testvérpár eladási szándéka korábbi, mint a magyarok vásárlási szándéka. De ez már részletkérdés, a lényeg, hogy a kincs egyik fele már itthon van.
A nyolc tárgy közül tudományos szempontból éppen a nyolcadik, vagyis a rézüst a legértékesebb, hiszen az azon található talajmaradványok, meszes lerakódások a feltehető lelőhely talajával összehasonlítva döntő bizonyítékkal szolgálhatnak a Fejér megyei eredet mellett. Az 1993-as New York-i perben éppen a természettudományos vizsgálatok eredményeit nem vették figyelembe, ezért is fontos, hogy az anyagvizsgálatok nagy körültekintéssel, független szakértők részvételével történjenek. Ezt Mráv Zsolt, a Magyar Nemzeti Múzeum régésze mondta el megkeresésemre, és hozzátette: "Amire építeni lehet a további érvelést, az most itt van, de a második részben vannak az igazi művészi értékű tárgyak." (Fontos megjegyezni, hogy ilyen, ún. fogazott varratos rézüstöket kizárólag Pannónia területéről és főleg a Balaton környéki, Kr. u. 4. század második felére keltezett régészeti leletekből ismerünk.)
Mráv szerint a 15 millió euró jó vásár volt, hiszen már az 1990-es első liciten 40 millió angol font volt a kikiáltási ár, de az akkor még mind a 15 darabot birtokló Lord Northampton jóval többért akart túladni rajtuk. Hogy ez nem sikerült neki, az éppen kapzsiságának köszönhető. Ijesztő adalék, hogy - mint arra Zelnik akciója rámutatott - a lord akár darabonként is hajlandó lett volna megválni a csapdába esett kincstől.
Öröm és boldogság a nyolc tárgy hazakerülése, de nem szabad elfelejteni a felmerülő problémákat sem. Mi a helyzet a még Lord Northampton tulajdonában lévő hét tárggyal (a Meleagros-tállal, az Achilles-tállal, az ezüstamforával, a cirkuszi jelenetes korsóval, a két Hyppolitus-vödörrel és a Hyppolitus-korsóval); és mi lesz a sorsuk a hazakerült tárgyaknak?
Jog szerint a Magyar Nemzeti Múzeumba kellene kerülniük, mivel a törvény szerint a magyar földből előkerült régészeti korú leletek a Nemzeti Múzeumot illetik. Ám kevéssé valószínű, hogy így lesz, tekintve, hogy a Szépművészeti Múzeum munkatársai működtek közre a régészszakma előtt is teljes titokban tartott akcióban. Ugyanakkor a Szépművészeti munkatársai is csak annyit tudtak mondani a kérdésemre, hogy "jog szerint a Nemzeti Múzeumba kell kerülnie". Mindenesetre a múzeum honlapjáról már letölthető a tárgyak rövid leírása. Terv szerint a Seuso-kincs 2018-tól a Városligetben, a Múzeumi Negyedben lesz látható. A múzeumi törvény tavaly októberben elfogadott módosítása lehetővé teszi, hogy a kultúráért felelős miniszter jelölhesse ki a műtárgyak őrzési helyét, ez pedig bármikor felülírhatja azt az elvet, miszerint - éppen a gyűjtőköre miatt - a Nemzeti Múzeum lenne illetékes a tárgyak őrzésében és bemutatásában. Akárhogy is, mielőbb ki kell derülnie, hol lesznek láthatók és kutathatók az ezüstök, mert az intézményi háttér nagyban meghatározza majd a tudományos feldolgozás szerkezetét is. És a kincs szebbik felének megszerzése adott esetben a mielőbb elvégzendő tudományos vizsgálatokon múlhat. Az anyagvizsgálatok mellett a művészettörténeti, régészeti kutatás is bizonyító értékű lehet, főként akkor, ha egy nemzetközi összetételű munkacsoport publikálja az eddig főleg magyar részről hangoztatott kutatási eredményeket. Azt tudniillik, hogy a Seuso-kincs néven ismert késő római leletegyüttes valószínűleg a 4. század végén, Pannóniában került a földbe.
A talajmintákból és a régészeti kutatásból származó bizonyítékoknak már elegendőnek kell lenniük ahhoz, hogy egy újabb perben esélye se legyen Lord Northamptonnak, illetve jogi képviselőjének, Ludovic de Waldennek. A kutatások eredményei komolyan erősítenék Magyarország pozícióját. Erősen bízunk tehát abban, hogy Lord Northampton belátja, elérkezett a történelmi pillanat, amikor még egy viszonylag elfogadható árat kaphat a nála lévő hét késő római ezüsttárgyért. Bánom is én, ha utána Orbán Viktor vagy bárki más kampánycélokra használja az amúgy is reprezentációs célokra készült tárgyegyüttest.
