Publicisztika

A tizenegy-tizenkettedikes gazdasági anyagot kell most a kilencedikes diákok fejébe nyomni. Miközben sem számukra, sem az informatikai tárgyakhoz nem készült könyv. Egy pedagógus pokoli beszámolója az iskolai helyzetről.

Azok az állami vezetők, akik Brüsszelben az oroszokkal szembeni fellépés mérséklése, esetleg a szankciók eltörlése mellett érvelnek majd, akarva-akaratlanul a mariupoli tömegmészárlásra keresnek igazolást.

2014–15 fordulójára a magyar kormány a maga teremtette külpolitikai zsákutca foglyává vált. Most ott forgolódik szerencsétlenkedve, és próbál kikeveredni belőle.

Ígéreteik millióknak adtak reményt egy teljesen reménytelen helyzetben. Hogy ezek a fogadkozások mennyire reálisak, az nagy bizonyossággal megmondható: igen csekély mértékben.

A külügy átalakítása egy őrizetbe vétel árnyékában is lendületesen folytatódik.

A gazdasági növekedéssel kapcsolatos illúziókat a magukat közszolgálatinak mondó médiumok sulykolják a részletekben elmélyedni nem óhajtó állampolgár fejébe.

Változott ezzel a keresztény egyházak helyzete a világban? Nem. A felekezetek persze alaposan megváltoztak, miként a körülöttük lévő világ is, de semmiképp sem emiatt. Sőt, úgy vélem, ahhoz, hogy az egyházak helye megmaradjon az emberek életében, ennek a változásnak időnként be kell következnie.

Négy év hosszú idő, ennyi idő alatt a nagypolitika komoly változásokat hozhat egy szakmában. Az építészetben ez sikerült is a Fidesznek, de korántsem úgy, ahogyan ők vagy mások képzelték volna. Mindenesetre nyilvánvalóvá vált, mit vár el az Orbán-kormány az építészektől, és mi az, amit ők megcsinálnak – vagy nem.

A bankállamosítások közötti holtidőt kihasználandó a gyógyszer-nagykereskedelmet is szeretné állami monopóliummá tenni a kormányzat. A szándékról az egyik kormányülés jegyzőkönyve alapján még novemberben adott hírt az Index, azóta a megvalósítást szolgáló első törvényjavaslat is megszületett. Már a héten szavazhat arról az Országgyűlés, hogy a gyógyszer-nagykereskedelem is számítson „létfontosságú rendszernek” – azaz nemzetbiztonsági, gazdasági vagy közegészségügyi szempontból nélkülözhetetlennek (a következő nyilván az élelmiszeripar és -kereskedelem, hiszen a nem evéssel sem lehet viccelni). Az ilyesmit pedig nem lehet holmi – több esetben nem is magyar tulajdonú – nagy­vállalkozásokra bízni.

A Charlie Hebdo elleni gyilkos támadás a közfigyelem középpontjába helyezte a vélemény- és sajtószabadság kérdéseit. De mire is jó a sajtószabadság? Szilágyi Emese írása.

Ha elvárjuk egy muszlimtól, hogy feladja hite középkorias sallangjait, akkor nekünk is fel kell adnunk középkorias nemzeti mantráinkat, melyekkel bárki kiközösíthető, ha az a tradíció helyett a progressziót választja.

Európa egységre van ítélve. A legutóbbi párizsi terrorista akciót nevezhetjük úgy is, hogy ez volt a legutolsó momentum annak kimondása előtt, hogy a jövő nem a nemzetállamoké, hanem egy olyan, Egyesült Államok-típusú, föderatív országé, ahol minden lényeges kérdésben, így a bevándorlás, az állami erőszakszervezetek, a külpolitika és a gazdaságpolitika kérdésében az Európai Parlament, valamint az általa választott kormány hozza meg a döntéseket.

Ma már a múlté, hogy a Közel-Keleten vagy a Maghrebben felnőtt, s így könnyen azonosítható egyénekkel hajtassák végre a terrorakciókat; erre ott vannak azon fiatalok ezrei, akik a nyugat-európai nagyvárosok bevándorlónegyedeiben látták meg a napvilágot.

Úgy döntöttem, hogy sehova sem megyek autóval. Dönthetnék persze úgy is, hogy betanulom Magyarország teljes úthálózatát, az összes le- és felhajtót, számjeleikkel, egymástól mért távolságukkal együtt. De be kell látnom, hogy erre nem lennék képes. Mint sokaknak, nekem sincs fotómemóriám.