Publicisztika

Garai Tamás: A Führerin fegyelmije

Az ELTE bölcsészkarának fegyelmi bizottsága az idén február 3-án két évre eltiltotta tanulmányainak folytatásától Bácsfi Diana egyetemi hallgatót. A határozat indoklásában a hallgatói fegyelmi és kártérítési szabályzat 3 § (2) bekezdésére hivatkozott: a hallgató a bíróság által is jogerősen megállapított módon két ízben is szabálysértést követett el, továbbá magatartásával súlyosan sértette az Eötvös Loránd Tudományegyetem jó hírét.
  • Garai Tamás
  • 2005. március 17.

Dobrovits Mihály: Szép volt, fiúk? (Eörsi Mátyás Kolozsváron)

Van valami bicskanyitogató abban, ha egy magyarországi politikust megpróbálnak Romániában úgynevezett kisebbségi magyarok kizavarni egy a magyar állam által, a magyar adófizetők pénzén fenntartott intézményből. Aggasztó az is, hogy Szabó J. Álmos helyi firkász és újdondász szerint ezt "civilizáltan" tették. Úgy tűnik, hogy a fizikai és a verbális agresszió sajátos kultúrája kezd kialakulni az ottani atyafivilágban.
  • Dobrovits Mihály
  • 2005. március 17.

Adják az adatbankot

Biztos az olvasóval is előfordult már, hogy egy kis faluban vásárolt, és meglepetten tapasztalta, hogy az árak magasabbak, mint amire számított. Pedig a kistelepüléseken élő emberek jövedelme alacsonyabb, sőt az összetartásra is hajlamosabbak, mint a városiak.
  • Muraközy Balázs
  • Nagy Viktor
  • 2005. március 17.

Levonulási tér

A vasárnapi agrármegállapodásban a kormány többet vállalt, mint amennyit eredetileg akart, a parasztok pedig kevesebbet kaptak, mint amennyiért február 21-én traktorra kaptak. Mondhatjuk: mindkét fél felnőttként viselkedve a kölcsönösen elfogadhatóra törekedett.

Az utolsó mozielõadás

Múlt heti jelentésében az Állami Számvevõszék (ÁSZ) alaposan leszedte a keresztvizet a irányított betegellátási (ib) modellkísérletrõl. Az ib lényege, hogy adott területen az ún. ellátásszervezõk a beteg helyes orientálásával lerövidítik a "betegutat" (vagyis a helyes terápia és megfelelõ terapeuta kiválasztásával a tényleges gyógyulás idõtartamát), s így érnek el megtakarítást.
  • 2005. március 10.

Szadi-mazi

Kuncze Gábor újra ringbe száll a Szabad Demokraták Szövetségének elnöki tisztéért. Ez az! Csak így tovább! Fodor Gábor ezúttal megméretteti magát az SZDSZ elnöki posztjáért folytatott vetélkedésben. Jól teszi. Virágozzék a demokratikus pártélet, nehogy már csak egy jelölt legyen, így legalább lehet választani. (Legutóbb nem mérettette meg magát Kunczéval szemben.

Marosán György: A szabadság tolvajai

Az amerikai elnökválasztás exit-pollja különös jelenségre derített fényt. A kutatók kérdésére - mi számukra a legfontosabb, és miként minõsítették ebben a tekintetben a két jelöltet - a megkérdezettek leggyakrabban a morális értékeket (22 százalék), a gazdaságot és foglalkoztatottságot (20 százalék), a terrorizmust (19 százalék), az iraki háborút (15 százalék) és az egészségügyet (8 százalék) említették.
  • Marosán György
  • 2005. március 3.

Szezon és fazon

A Védegylet nyílt levelet tett közzé, amelyben az országgyûlési képviselõket arra biztatják, hogy Sólyom Lászlót, az egykori MDF-es politikust, az Alkotmánybíróság elsõ elnökét válasszák meg államfõnek. A levelet számos kitûnõ, nagy tekintélyû férfiú és asszony is aláírta.
  • 2005. március 3.