Tartalom

MaNcs, XVII. évf. 11. szám (2005-03-17)

Egotrip

Egotrip

Földes Ádám: Titokzokni

A bürokrácia hajlama a titkolózásra a fenti idézet papírra vetése óta mit sem változott. Rosszabb hír, hogy ezt a törvényhozó mindmáig tiszteletben tartja. Jogrendszerünk nemcsak állam- és szolgálati titkokat ismer, de létezik a nem nyilvános dokumentumok szürke zónája is.

Egotrip

Sajó László: Öt és feles

nos eső, latyak, olvad a jég a Dunán, a vadkacsák a csepeli papírgyárból ömlő meleg vízbe menekülnek. K. Dezső kimegy a stégre, félcipője beázott, a jégre köp. Sehol senki, ilyen időben ki jönne, a büfé is zár. Pedig kisüt a nap. Hol van Gilisztás?

Publicisztika

Publicisztika

Garai Tamás: A Führerin fegyelmije

Az ELTE bölcsészkarának fegyelmi bizottsága az idén február 3-án két évre eltiltotta tanulmányainak folytatásától Bácsfi Diana egyetemi hallgatót. A határozat indoklásában a hallgatói fegyelmi és kártérítési szabályzat 3 § (2) bekezdésére hivatkozott: a hallgató a bíróság által is jogerősen megállapított módon két ízben is szabálysértést követett el, továbbá magatartásával súlyosan sértette az Eötvös Loránd Tudományegyetem jó hírét.

Publicisztika

Dobrovits Mihály: Szép volt, fiúk? (Eörsi Mátyás Kolozsváron)

Van valami bicskanyitogató abban, ha egy magyarországi politikust megpróbálnak Romániában úgynevezett kisebbségi magyarok kizavarni egy a magyar állam által, a magyar adófizetők pénzén fenntartott intézményből. Aggasztó az is, hogy Szabó J. Álmos helyi firkász és újdondász szerint ezt "civilizáltan" tették. Úgy tűnik, hogy a fizikai és a verbális agresszió sajátos kultúrája kezd kialakulni az ottani atyafivilágban.

Muraközy Balázs-Nagy Viktor

Publicisztika

Adják az adatbankot

A KSH adatainak nyilvánosságáról

Biztos az olvasóval is előfordult már, hogy egy kis faluban vásárolt, és meglepetten tapasztalta, hogy az árak magasabbak, mint amire számított. Pedig a kistelepüléseken élő emberek jövedelme alacsonyabb, sőt az összetartásra is hajlamosabbak, mint a városiak.

Publicisztika

Levonulási tér

A vasárnapi agrármegállapodásban a kormány többet vállalt, mint amennyit eredetileg akart, a parasztok pedig kevesebbet kaptak, mint amennyiért február 21-én traktorra kaptak. Mondhatjuk: mindkét fél felnőttként viselkedve a kölcsönösen elfogadhatóra törekedett.

Publicisztika

Levonulási tér

A vasárnapi agrármegállapodásban a kormány többet vállalt, mint amennyit eredetileg akart, a parasztok pedig kevesebbet kaptak, mint amennyiért február 21-én traktorra kaptak. Mondhatjuk: mindkét fél felnőttként viselkedve a kölcsönösen elfogadhatóra törekedett.

Belpol

Tisztújítás előtt az SZDSZ

Belpol

Hárman egyért

Március 19-én Szegeden tartja tisztújító küldöttgyűlését az SZDSZ. Az elnöki posztért hárman is indulnak: a jelenlegi elnök, Kuncze Gábor mellett Fodor Gábor és a párt mezőgazdasági szakértője, a környezetvédelmi tárca volt államtitkára, Kis Zoltán. Lapunk kifaggatta valamennyiüket, hogy mit akarnak kezdeni a bejutási küszöbön egyensúlyozó pártjukkal. Az aspiránsok ábécérendben osztják meg véleményüket a Narancs olvasóival.

Belpol

EU-konform az eva: Ez bejött

Az Európai Unió áfabizottsága - noha több mint egy éve az ellenkezőjét hajtogatta - végül is elfogadta a magyarországi egyszerűsített vállalkozói adót (eva). Ez százezer egyéni és társas vállalkozást nyugtatott meg Hegyeshalomtól Záhonyig.

Belpol

Ügynökök az egyházakban - III. rész: "A haladó tábor egysége érdekében"

A sorozatunkban közölt ügynökkataszter előző részeiben (2005. március 3. és március 10.) jelzett forráspublikációs szempontokon nem változtattunk. A közlés az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁSZTL - korábban: Történeti Hivatal) alábbi forrásain alapul: M-13.338: "Tóth Sándor"; M-37.277: "Viktor János"; O-13.405: Magyar Katolikus Püspöki Kar; O-13.586: Református egyházi reakció területén lévő ellenséges személyek elhárítása; O-13.599: Evangélikus egyházi reakció; O-13.603: Külföldi protestáns szervezetek leplezésével hazánk ellen folytatott ellenséges terv felderítése; O-14.963: Canale.

Belpol

Aszlan Maszhadov csecsen elnök élete és halála: Az utolsó álló emberig

Március 8-án az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat emberei a Groznijhoz közeli Tolsztoj-Jürtben körbekerítették Aszlan Maszhadovot, a szakadár csecsen erők vezetőjét. A rövid akció a beszámolók szerint kora délelőtt be is fejeződött. Csecsenföld 1997 januárjában megválasztott elnöke ekkor már nem élt. A rajtaütés körülményei nem tisztázottak.

Külpol

Külpol

Kulturális hírek

KOPT KINCSEK A fáraók után - A kopt mûvészet kincsei Egyiptomból címmel igazi kuriózumnak számító kiállítás nyílik e héten a Szépmûvészeti Múzeumban. Az i.

Külpol

Cyber hírek

Újrajátszható szabadságharc Az 1848-49-es szabadságharc eseményei elevenednek meg abban a magyar fejlesztésû játékprogramban, melynek teljes verziója a 48.sulinet.hu címrõl tölthetõ le - adta hírül az [origo]. A hazai Hydrogame által fejlesztett stratégiai játékban újrajátszható a szabadságharc teljes egésze, vagy akár csak egyes hadjáratai is.

Képzőművészet
Film

Film

Sajnáljuk a fantomot (Joel Schumacher filmrendező)

65 éves, két méter magas, köztudottan meleg, olyan laza, hogy majd' szétesik, az utolsó bohém hippi Hollywoodban. Árván nőtt fel, kirakatrendezőként kereste a napi drogravalót, piált, többször majdnem otthagyta a fogát, míg összeszedte magát: jelmeztervező lett Woody Allennél és Gloria Swansonnál, negyvenévesen rendezésre adta a fejét, a 90-es években végre feltört. Hullámzó színvonalú pályáját egyfelől merész és ihletett opusok jelzik (A fülke, Az összeomlás, Egyenesen át, Tigrisek földjén), másrészt kommersz rutinok (Az ügyfél, Veronica Guerin, Ha ölni kell, Hibátlanok, St. Elmo tüze, Mindörökké Batman), sőt kínosan rossz ízlésű bukták (Batman és Robin, A szerelem erejével, Rossz társaság). Új filmje, Az operaház fantomja mától fut a hazai mozikban.

Zene

Zene

Könyv: Nem szivárvány (Zuzana Brabcová: Gyöngyök éve)

A kiadó azt mondja a regény hátoldalán, hogy Brabcová műve "talán az utóbbi évek legnagyobb visszhangját váltotta ki hazájában". A könyvet elolvasva azonban az a gyanúm erősödött meg, hogy inkább témája, a "leszbikus szerelem" bemutatása miatt tartja igazán izgalmasnak a kiadó. Vegyük hát fel a kesztyűt, gondoltam, és álljunk elő egy jó kis tematikus olvasattal!

Zene

Koncert: Zene és protokoll (A Nemzeti Filharmonikusok kétszer)

Mivel még nem hallottam az új teremben a zenekart, nagy várakozással foglaltam el helyemet március 10-én. Bemelegítésként Rossini A tolvaj szarka című, elbűvölően szellemes nyitányát játszották. A kezdet homálya után a vonóskar virtuóz vezetésével hirtelen föllobogott a zene (megértettük, hogy Beethoven miért mondta a hedonista taljánnak: "maga csak vígoperát írjon, a komoly dolgokat hagyja nekünk, németeknek!"), aztán annak rendje és módja szerint megcsinálták az ominózus Rossini-crescendót. Taps, jöhet az átrendezés.

Zene

Film: Danish blue (Natasha Arthy: Nézz balra, ott egy svéd!)

Pije jako Dán, tartja a filmművészetben egykor ugyancsak járatos kis közép-európai nemzet (a cseh) szóláshasonlata, s a filmművészetben manapság olyannyira járatos kis észak-európai nép nagy lendülettel igyekszik ennek (iszik, mint egy dán) megfelelni.

Zene

Film: Gagyigalopp (Tímár Péter: Le a fejjel!)

A rendező legújabb, sokak szerint a középkorban játszódó filmjét a Heti hetes című tévésorozat szereplőivel forgatta. Csupa már többször bizonyított színész, aki pedig nem színész, mind megannyi érdekes karakter. Két légy ütődött egy bátor csapásra: a figurák megformálására leg-alkalmasabb alanyok alapjáraton is a közönség kedvencei. Természetesen ez művészi csapda is.

Zene

Film: Dalműtét (Joel Schumacher: Az operaház fantomja)

Igazán megkapó az indítás; archaizáló képek, barna-fehérben, Daguerre mester látásmódjával. 1919, Párizs, felülről, mintegy gyerekjátékméretben látjuk a fő színhelyt, az operát, a téren tipródó emberek is bábuk. Aztán a kép megelevenedik, éppen árverést rendeznek, a háborúban lerobbant épületben kísértetiesen (és kissé retorikusan) kereng a szél, s persze felsüvöltenek az emlékek is. Különösen Chagny márkiban, aki öregen, megtörten licitál egy zenélődobozra. Egyetlen vetélytársa régi ismerőse, Madame Giry, az operaház disztingváltan őszülő öltöztetőnője. Összevillan a szemük. És máris a múltban vagyunk, az 1800-as évek második felében.

Zene

Nyolc kis kritika

rádió Magyarországról jövök Ez a magazinmûsor hétrõl hétre azt hozza, amit egy efféle programtól elvárunk: a háromnegyed órájában többnyire négy-öt kérdést jár körül, a vidék gondjait, melyek azonban mindannyiunk számára érdekesek, fontosak - és jellemzõek. Vannak tematikus adások (az árvízrõl vagy a betegek világnapjáról), máskor a vidéki stúdió köré csoportosul a tematika.

Könyv
Tudomány

Tudomány

ÁSZ-vizsgálat az Illyés Közalapítványnál: Túl minden határon

Decemberben készítette el jelentését az Állami Számvevőszék (ÁSZ) a határon túli magyar szervezetek és intézmények támogatására szakosodott legnagyobb hazai szervezet, az Illyés Közalapítvány (IKA) 2000 és 2003 közötti gazdálkodásáról. A jelentés szerint az IKA az adott időszakban költségvetési forrásai csaknem felét megkérdőjelezhető módon használta fel.

Tranzit
Sport

Sport

Versenyfrizbi: Azonosított repülő tárgy

A szigeten minden hó alatt. Tényleg akad ember, aki ilyenkor szabadtéren, talajon találja meg azt a gyönyört, ami másnak az ágy, a tévéfotel, a szauna? A Rózsakertnél majd' két tucat ember tűnik fel, rövidnadrágosok, melegítősök. Mindegyikük átszellemült arccal dobálja a korongot.