Dobrovits Mihály: Szép volt, fiúk? (Eörsi Mátyás Kolozsváron)

  • Dobrovits Mihály
  • 2005. március 17.

Publicisztika

Van valami bicskanyitogató abban, ha egy magyarországi politikust megpróbálnak Romániában úgynevezett kisebbségi magyarok kizavarni egy a magyar állam által, a magyar adófizetők pénzén fenntartott intézményből. Aggasztó az is, hogy Szabó J. Álmos helyi firkász és újdondász szerint ezt "civilizáltan" tették. Úgy tűnik, hogy a fizikai és a verbális agresszió sajátos kultúrája kezd kialakulni az ottani atyafivilágban.

Van valami bicskanyitogató abban, ha egy magyarországi politikust megpróbálnak Romániában úgynevezett kisebbségi magyarok kizavarni egy a magyar állam által, a magyar adófizetõk pénzén fenntartott intézménybõl. Aggasztó az is, hogy Szabó J. Álmos helyi firkász és újdondász szerint ezt "civilizáltan" tették. Úgy tûnik, hogy a fizikai és a verbális agresszió sajátos kultúrája kezd kialakulni az ottani atyafivilágban.

A fõszereplõ szerint felesleges a háromnapos látogatásból épp ezt a húsz percet kiemelni, hisz az az incidenssel együtt is sikeres volt. Ezt az álláspontot különösen annak a fényében illendõ elfogadnunk, hogy tavaly december óta a nagyobbik kormánypárt nemigen mutatta meg magát arrafelé. Márpedig a gerinces ember minden körülmények közt hajlandó kifej-teni a véleményét, még akkor is, ha nem lehet biztos benne, hogy a szavait meghallgatják, és nem akarják mindenáron az ellenkezõjére fordítani. Ez utóbbira jó példa Eörsi állítólagos "kettõs állampolgárságának" az ügye. A "kétigenes" népszavazás utáni sajtótájékoztatón ugyanis a politikus azt állította, õ is kettõs állampolgár, magyar és európai, ahogy valamennyi EU-tagállam polgára is az. Ennek ellenére az Eörsi kolozsvári látogatását kommentáló MVSZ Sajtószolgálat mindenáron egy harmadik állam virtuális útlevelét akarta a képviselõ zsebébe kontemplálni.

Maga az incidens szomorúan vetíti elõre annak a politikának a csõdjét, amely a határon túli magyar felsõoktatás létszámának megemelésével akarta elejét venni az ottani magyar fiatalok kivándorlásának. Hisz a társadalmi presztízs beváltatlan ígérgetése csak a konzervatív radikalizmus erõsödését hozza magával. A különféle, a határon túl alapított, s általában épphogy akkreditált magánegyetemek és fõiskolák legfeljebb csak elodázni képesek az ottani fiatalság társadalmi beilleszkedésének gondjait, gyakran azzal is súlyosbítva a helyzetet, hogy egy hamis "magyar világ" illúziójába ringatják növendékeiket. A vége ennek nem lehet más, mint az értelmiségi munkanélküliség, netán a kényszerû kivándorlás az anyaországba. Kolozsváron most nem történt más, mint hogy e fiatalok Eörsinek nyújtották be illúzióik fedezetlen váltóját. Pedig ezt a kibocsátókkal szemben kellett volna megtenniük.

H

A látogatás utáni viták pozitív hozadéka lehet, hogy szembesítik az erdélyi magyarságot önmagával. Az incidens óta számos írás látott napvilágot, melyek szerzõi éppen arra utalnak, mekkora hiba volt ezt megengedni maguknak. S valóban: az idõ aligha dolgozhat a nacionalista hisztéria keltõinek. Elérték ugyan, hogy a romániai kisebbségen belüli pozíciójuk a magyar belpolitika témájává váljék. Ez az átmeneti siker azonban elénk vetíti azt a kérdést is, hogy kik õk, s meddig tarthatják fogságban a magyarországi belpolitikát. Hamar leleplezõdik ugyanis az a tény, hogy aligha képviselhetik õk az erdélyi magyarság többségét, s különösen nem számíthatnak az anyaországiak többségére. Agresszivitásuk tehát éppen azt eredményezheti, amit õk maguk sem akarhatnak: az erdélyi magyarság ügye nemkívánatos témává válik az anyaországi diskurzusokban. Ha Erdélyben a racionális gondolkodásra kész magyar elit nem lesz képes felülkerekedni ezen a radikalizmuson, akkor a magyar politikum végül arra kényszerülhet, hogy a virtuális másfél millió (voltaképpen pár tízezer intranzigens nacionalista) helyett a huszonkétmillió románt válassza, s feladja azt az álláspontját, amely szerint az erdélyi magyarok egyfajta "harmadik felet" képeznek a magyar-román viszony alakulásában. Márpedig, a román belpolitika tündérjátékain túl, éppen ez volt az erdélyi magyar politikai elit fõ aduja a román pártokkal való alkuiban. Ha Budapest ejteni kényszerül õket, aligha maradhatnak tovább a romániai belpolitika megkerülhetetlen tényezõi.

Az erdélyi magyar nacionalisták mentalitásának alakulása pedig nem sok jót jósol. Éppen azt vették át a román hagyományból, amit annak idején oly sok joggal kárhoztattunk: a vallás által legitimizált nacionalista miszticizmust és csodavárást. Az egyházi hatalomnak a világi fölé rendelése, az erdélyi magyarság kiválasztottságtudata, melynek alapján elsõ számú ellenségének már nem is a román nacionalizmus, hanem a magyarországi liberalizmus tartható - mindezek egyfajta fanarióta gondolkodásmód átszivárgásának tûnnek. De az idõ nem nekik dolgozik. Az Európai Unió kibõvítésével - amely ellen akár Magyarország, akár Románia esetében oly intenzíven, de hatástalanul kampányolnak ezek a hölgyek és urak - a gazdaság nyilvánvalóan megtalálja a maga csatornáit, hogy a trianoni béke ejtette sebeket feledtesse. Aki erre nem készül fel, könnyen a panoptikumban találhatja magát. Akár magyar, akár román az anyanyelve.

Neked ajánljuk