Publicisztika

Négy év hosszú idő, ennyi idő alatt a nagypolitika komoly változásokat hozhat egy szakmában. Az építészetben ez sikerült is a Fidesznek, de korántsem úgy, ahogyan ők vagy mások képzelték volna. Mindenesetre nyilvánvalóvá vált, mit vár el az Orbán-kormány az építészektől, és mi az, amit ők megcsinálnak – vagy nem.

A bankállamosítások közötti holtidőt kihasználandó a gyógyszer-nagykereskedelmet is szeretné állami monopóliummá tenni a kormányzat. A szándékról az egyik kormányülés jegyzőkönyve alapján még novemberben adott hírt az Index, azóta a megvalósítást szolgáló első törvényjavaslat is megszületett. Már a héten szavazhat arról az Országgyűlés, hogy a gyógyszer-nagykereskedelem is számítson „létfontosságú rendszernek” – azaz nemzetbiztonsági, gazdasági vagy közegészségügyi szempontból nélkülözhetetlennek (a következő nyilván az élelmiszeripar és -kereskedelem, hiszen a nem evéssel sem lehet viccelni). Az ilyesmit pedig nem lehet holmi – több esetben nem is magyar tulajdonú – nagy­vállalkozásokra bízni.

A Charlie Hebdo elleni gyilkos támadás a közfigyelem középpontjába helyezte a vélemény- és sajtószabadság kérdéseit. De mire is jó a sajtószabadság? Szilágyi Emese írása.

Ha elvárjuk egy muszlimtól, hogy feladja hite középkorias sallangjait, akkor nekünk is fel kell adnunk középkorias nemzeti mantráinkat, melyekkel bárki kiközösíthető, ha az a tradíció helyett a progressziót választja.

Európa egységre van ítélve. A legutóbbi párizsi terrorista akciót nevezhetjük úgy is, hogy ez volt a legutolsó momentum annak kimondása előtt, hogy a jövő nem a nemzetállamoké, hanem egy olyan, Egyesült Államok-típusú, föderatív országé, ahol minden lényeges kérdésben, így a bevándorlás, az állami erőszakszervezetek, a külpolitika és a gazdaságpolitika kérdésében az Európai Parlament, valamint az általa választott kormány hozza meg a döntéseket.

Ma már a múlté, hogy a Közel-Keleten vagy a Maghrebben felnőtt, s így könnyen azonosítható egyénekkel hajtassák végre a terrorakciókat; erre ott vannak azon fiatalok ezrei, akik a nyugat-európai nagyvárosok bevándorlónegyedeiben látták meg a napvilágot.

Úgy döntöttem, hogy sehova sem megyek autóval. Dönthetnék persze úgy is, hogy betanulom Magyarország teljes úthálózatát, az összes le- és felhajtót, számjeleikkel, egymástól mért távolságukkal együtt. De be kell látnom, hogy erre nem lennék képes. Mint sokaknak, nekem sincs fotómemóriám.

Húsz éve történt. Négyen ültünk egy konyhaasztalnál. Fridli Judittal és Honecz Ágnessel azon tanakodtunk, milyen nevet adjunk új emberi jogi társaságunknak.

„Csak a pengeélen egyensúlyozó művész juthat legmesszebb az őszinte kifejezés szabadságához vezető úton. Enélkül pedig nem érdemes semmit csinálni. A langyosak senkit sem érdekelnek.”

Nem mennék bele annak megfejtésébe, hogy Balog Zoltán miként gondolkodik cigány honfitársainkról. Elvégre a miniszter/lelkész úr megfontolt nyilatkozó, nem mond indulatból olyanokat, hogy „büdös cigányok”, nem szólít fel a romák kirekesztésére, fizikai bántalmazására. Olyanokat viszont nagyon is mond, hogy „mindenki áldozat akar lenni, hát ki fog itt dolgozni”.

Bár nem cáfolta senki, mégsem keltett nagy izgalmat a hír, miszerint Áder János az ENSZ főtitkára szeretne lenni. Talán mert végtelenül komolytalannak hat. Pedig el lehet gondolkodni rajta.

„Nem kell toborozni senkit. Ha leülsz velük beszélgetni, kiderül, minden magára valamit is adó tizenöt éves arról ábrándozik, hogy harcolni fog.”

Nem volt egyszerű döntés az RMDSZ vezetése számára, hogy elhagyja a román kormánykoalíciót a november 2-i elnökválasztás után. A lépést sokan máig vitatják, de – az erdélyi magyarok körében legalábbis – még többen helyeslik.

A pillanatba belemerülve hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról a tényről, hogy Orbán Viktor „korszakteremtő” uralma egészen pontosan négy és fél éve tart. Az elmúlt hónapok eseményeit szemlélve nem lenne teljesen alaptalan amellett érvelni, hogy 2014 ősze olyan lesz Orbán második ciklusa számára, mint ami 2006 ősze volt Gyurcsány Ferenc második kormánya számára, s a pakliban akár egy korai kormány(fő)váltás is benne van. Azt gondolhatnánk, hogy a korábbi reménytelenséghez képest a helyzet nagyon más.