December közepéig börtönben marad Kiss László óbudai polgármester

  • narancs.hu
  • 2024. október 14.

Belpol

Augusztus közepén vették őrizetbe. Kiss a börtönben tette le polgármesteri esküjét. 

December 16-ig letartóztatásban marad a vesztegetéssel gyanúsított Kiss László óbudai polgármester – írja a Magyar Nemzet. A Fővárosi Törvényszék ugyanis helybenhagyta a Budai Központi Kerületi Bíróság korábbi végzését.

Mint ismert, Kisst augusztus 14-én vették őrizetbe. Két nappal később rendelte el a bíróság a letartóztatását, az akkori döntés értelmében harminc napra, szeptember 16-ig. Ezt a döntést azonban a bíróság három hónappal meghosszabbította. Letartóztatását vezető beosztású személy által az előnyért hivatali helyzetével visszaélve, bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása bűntettével, valamint más bűncslekmények miatt. A letartóztatások márciusban kezdtőtek, a rendőrök elsőként Ceglédy Gergő alpolgármestert vitték el. 

Az újraválasztott Kiss a börtönben tette le esküjét

 

 

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A Fidesz házhoz megy

Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.