A pártnak három stratégiai szempontot kellett mérlegelni: a koalíciós tagság nyújtotta előnyöket; tagságának és támogatóinak akaratát; a jelenlegi baloldali kormányzat hosszú távú esélyeit.
(1) Eddig úgyszólván magától értetődő cél volt, hogy az RMDSZ, amikor csak módja van rá, tagja legyen a kormánynak. Ennek hasznait nemcsak a párt, de a magyar lakosság is megtapasztalhatta az alatt a tizenhat év alatt, amíg magyarok is betölthettek fontos kormányzati pozíciókat. A miniszteri, államtitkári stb. posztok nélkülözhetetlenek voltak a lehetőségek optimális kihasználására, továbbá a magyar önkormányzati részvétel szempontjából is sorsdöntő volt a harmonikus – sőt pártpolitikailag támogatott – együttműködés a helyi hatóságok és a központi adminisztráció között. Amikor az erdélyi magyarok pártja kikerült egy-egy kabinetből, tagjai – szaktudásuktól függetlenül – gyakorlatilag azonnal elveszítették azokat az állásaikat, amelyekkel a párt által követett célokat támogathatták. A vezetés ezért mindig is igyekezett nélkülözhetetlennek láttatni az RMDSZ-t, függetlenül attól, hogy jobb- vagy baloldali kormányzat alakult Bukarestben. Emiatt persze gyakran azzal a váddal kellett szembesülnie, hogy „elvtelenül” ragaszkodik a hatalomhoz. E vádakat különösen külföldről generálták – elsősorban a Fidesz –, amelyik igyekezett az RMDSZ pozícióit rendre meggyöngíteni, s ezt sokkal nagyobb eséllyel tehette, ha a romániai magyar párt mögött nem állt adott esetben egy teljes kormánystruktúra s a magyarországitól független pénzforrás. Az RMDSZ-nek a romániai kormányzati pozíció egyúttal a magyarországi jobboldaltól való függetlenség garanciája volt s maradt mindmáig.
| ||
(2) Bár az idei elnökválasztáson az RMDSZ lojális partnere volt a baloldali kormányzatnak, azt nem hagyhatta figyelmen kívül, hogy tagjainak nagy százaléka a nem román, mellesleg a jobboldali pártszövetség színeiben indult Klaus Johannist támogatja. Ezért egy köztes magatartás mellett döntött: hallgatólagosan a baloldali Victor Ponta mellé állt a vezetőség, míg ugyanennek a pártnak a szavazói – mind a magyarokat, mind a románságot meglepő arányban – Johannisra adta le voksát. Volt olyan székelyföldi megye, ahol a jobboldali jelölt 80 százalékos győzelemmel jött ki a versenyből; és bár a Fidesz befolyása nagy az erdélyi magyarság körében, Orbán guruló forintjai nem játszottak szerepet ebben. Már csak azért sem, mert Johannis egyrészt egyértelművé tette, ő a románság, s nem valamely romániai kisebbség exponense lesz, másrészt közvetlenül a választások előtt keményen bírálta Orbán autokrata rendszerét. Különösebb értelme sem lett volna annak, hogy a magyar kormányfő közvetlenül beavatkozzon a romániai elnökválasztásba – szemben azzal, ahogyan korábban mindig beavatkozott egykori kebelbarátja, a hazájában magasan elutasított Traian Băsescu mellett –, hiszen a november 16-án megrendezett második forduló előtt senki sem sejtette, hogy Johannis akár csak megközelíti Ponta első körös eredményeit, a végül bekövetkezett közel tízszázalékos győzelem pedig kifejezetten elképzelhetetlennek tűnt. Ha az RMDSZ mégis nyíltan Ponta mellé áll – lévén, hogy vele volt egy koalícióban –, azt kockáztatta volna, hogy választói hátországa tovább morzsolódik. Mivel a párt támogatottsága a parlamenti bejutási küszöböt ma már alig haladja meg, a választói igénnyel szembeni döntés végzetes is lehetett volna az RMDSZ-re.
(3) Bár a 2012-ben nagy fölénnyel választásokat nyert baloldal pozíciói egyelőre stabilak, az elnökválasztáson elszenvedett vereség kormányválságot idézett elő, a kabinetet a miniszterelnök lecserélte. Jelzi a zavart az is, hogy az eddigi, a reformokra koncentráló technokraták helyét egy többségében pártpolitikusok uralta kabinet veszi át. Kezdetben akkora volt a nyomás a miniszterelnökön, hogy kétséges volt: helyén marad-e egyáltalán. A következő két évben – parlamenti választások, ha minden a szokásos mederben zajlik, 2016 őszén lesznek – a kormány komoly változásokat tervez végrehajtani. De nemcsak a reformok árthatnak sokat a baloldalnak, hanem az a tisztogatás is, amit a korrupció elleni harc tesz elkerülhetetlenné. Az elmúlt időszakban politikusok egész sora kapott komoly börtönbüntetést, például a baloldal oldalvizén parlamentbe jutott Konzervatív Párt vezetője, Dan Voiculescu szenátor néhány hónapja vonult börtönbe tizenkét évre. A szociáldemokraták népszerűsége erodálódni fog, és azt sem lehet kizárni, hogy Johannis mögött egyesül, s megerősödik az a polgári összefogás, amely rövid idő alatt látványos támogatottságra tett szert a nyugatos életformát igénylők s a balkáni politizálást elutasítók táborában. Ponta és a mögötte álló baloldal – minden más irányú törekvése dacára – az elmaradottság szimbólumává vált. Vele szemben testesíti most meg Johannis a nyugatra tartó Románia alternatíváját. Hangsúlyozom: ez a kép rendkívül igazságtalan, de hogy létezik, azt a novemberi elnökválasztás mutatta meg a leginkább.
Hogy helyesen mérte-e fel az RMDSZ vezetése Johannis és a jobboldal eljövendő esélyeit, az két év múlva dől el. Viszont azzal aligha lehet vitázni: a támogatóival szembemenni ostobaság lett volna. Megvan ugyan a kockázata annak, hogy ez keservesen visszaüt, mivel most számos kormányzati pozícióból kiszorul az RMDSZ. Az viszont biztos, hogy a párt búcsút mondhatott volna a parlamentnek, ha tudomást sem vesz arról, hogy Johannis érkezésével és Băsescu távozásával új időszámítás kezdődik Romániában.
A szerző a DK külpolitikai kabinetvezetője.
