A Charlie Hebdo szerkesztősége elleni terrorista akció újabb támadás az európai értékek ellen. Nem „bosszú”, ahogy azt a gyilkosok kiabálták a mészárlás végrehajtása közben, hanem megfélemlítés, olyan alapvető, a francia felvilágosodásra, illetve az 1789-es francia forradalomra épülő értékek megkérdőjelezése, mint a szólásszabadság, a szabad véleményhez való jog, vagyis a demokrácia alappillérei. Az európai és euroatlanti kultúra intézményrendszere sok évszázad alatt épült ki, de ennek a folyamatnak az egyik legfontosabb pillanata volt 1789, amikor megszületett az Emberi és polgári jogok nyilatkozata (egészen pontosan 1789. augusztus 26-án), és azt elfogadta az akkori francia Alkotmányozó Nemzetgyűlés. Ez a dokumentum az alapja a modern európai társadalmaknak, ez mondja ki az emberi egyenlőség elvét, nemre, vallásra, származásra való tekintet nélkül.
| ||
A Charlie Hebdo szerkesztőségében gyilkoló terroristák az Emberi és polgári jogok nyilatkozatát akarják semmissé tenni. Ugyanúgy az alapvető értékeket támadják, ahogy 2005-ben is ezen értékek ellen léptek fel azok a gyújtogató és lázadó iszlám fiatalok, akik mintegy két hétre megbénították Párizs külső kerületeinek, a Párizs körül levő településeknek, illetve jó néhány vidéki városnak az életét is, autók, iskolák, óvodák, üzlethelyiségek éjszakai támadásával.
Már akkor, tehát 2005-ben, Alain Finkielkraut, ismert francia filozófus a gyújtogatások kapcsán köztársaság-ellenes pogromról beszélt. A kijelentése, miszerint a gyújtogatások, a „külvárosok lázadása” nem egyszerűen „szociális kérdés” – ismerve a francia szociális hálót, nem is lehet az –, hanem „lázadás a köztársaság értékei ellen”, nagy vitát váltott ki. Mint mondta, ezért koncentráltak a gyújtogatók olyan közintézményekre, amelyek éppen a köztársasági értékrendet képviselik. Finkielkraut véleményéhez csatlakozott akkoriban Alexandre Adler, a konzervatív Le Figaro Közel Kelet-szakértője, ismert publicista, aki Finkielkrauttal egyetértve arról írt nagy vitát kiváltó cikket, hogyan terjed az új típusú antiszemitizmus Franciaországban.
Finkielkraut tehát köztársaság-ellenes pogromról beszélt a felgyújtott iskolák kapcsán. Sokan dühödten utasították el ezt a terminológiát. Pedig Finkielkraut csak annyit mondott, hogy a nyugati típusú társadalmak alapja a demokrácia, a demokrácia alapja a tudás, és az iskola a tudás jelképe. A francia felvilágosodás hagyományai jelennek meg ebben a gondolatban is, az enciklopédikus tudásban való hit. A liberális nézeteket valló Finkielkraut mellé – akkor – a konzervatív Franciaország sorakozott fel, az iskolák, az európai értékek védelmében, a fundamentalista és totalitariánus ideológiákkal szembefordulva.
Most a Charlie Hebdo, akkor, 2005-ben jóval több mint tízezer autó, szétvert és felgyújtott üzletek, iskolák, óvodák, garázsok, polgármesteri hivatalok. A gyújtogatások áldozatává vált akkoriban Victor Vasarely magyar származású festőművésznek, az op-art szülőatyjának egykori műterme a francia fővároshoz közeli Annet-sur-Marne-ban is. A kocka alakú, kétemeletes épületet gyújtogatás okozta tűz pusztította el, a támadó kiléte a mai napig ismeretlen. Ez az épület is az európai értékek szimbóluma volt a gyújtogatók szemében.
Az akkori akciók kapcsán a francia állami televízió, a France2 interjút készített néhány fiatallal. Ők is elmondták akkor, hogy itt már nem csak arról van szó, hogy a rendőrök állítólagos üldözése következtében egy transzformátortelepen meghalt két fiút bosszulták meg a lázadók. Hanem arról is, hogy „a saját életünket akarjuk élni, itt, ebben az országban, a saját értékeink alapján”. Érdekesség, hogy egy nappal a mostani merénylet előtt Michel Houellebecq, itthon is ismert francia író arról beszélt a francia állami televízió híradójában, hogy megjelent az új regénye, amelyben iszlám vallású államot vizionál a jövő Franciaországában.
Akkor, 2005-ben, a Franciaországi Iszlám Szervezetek Szövetsége fatvában (iszlám vallási rendeletben) ítélte el az erőszakos cselekményeket, és nyugalomra szólította fel a muzulmán fiatalokat. Nem sok eredménnyel.
Alexandre Adler egy nekem adott interjúban akkor azt mondta, hogy „a jelenlegi iszlám politika öngyilkos politika. Az iszlám ideológia mindenkivel szemben elnyomó, a nőkkel és mindenféle kisebbséggel szemben is. Az iszlám folyamatosan éli a háborút, és egyben vágyakozik utána, mivel ez az egyetlen eszköze, ezzel tudja mobilizálni saját táborát. A muzulmánok alapérdeke az lenne, hogy megszabaduljanak az iszlamizmustól. Ez persze bonyolult kérdés. Vannak olyan országok, mint például Algéria, ahol kifejezetten katonai üggyé lett az iszlám fundamentalizmus. Másutt, például Törökországban, az iszlámnak visszafogottabb változata jelenik meg, amely elfogadja Európát, a többpártrendszert, a modernizációt. Egyébként pedig az iszlám fenyegetést jelent magukra a muzulmán országokra is.”
Mindenkivel szemben elnyomó, mondja Adler. Vagyis különbséget tesz vallás alapján, származás alapján és nemi alapon. Teljesen elutasítja az Emberi és polgári jogok nyilatkozatát, az európai értékrend alapjait.
Franciaország változatlanul nincs könnyű helyzetben. A bevándorlásból adódóan ma már „terroristaexportőr” ország is: 2005-ben a titkosszolgálatok név szerint ismertek 22 olyan francia állampolgárt, akik Irakba utaztak harcolni az amerikaiak és a velük kollaboráló arabok ellen. Heten meghaltak két öngyilkos merényletsorozatban, 13 állampolgárnak a sorsa azóta is ismeretlen, kettőt pedig irakiak börtönöztek be. A napilapokban nyilvánosságra hozott titkosszolgálati jelentések arról is beszámoltak, hogy ezen franciák lakóhelye többnyire Párizs külvárosa, illetve Lyon környéke. Érdekesség, hogy a francia dzsihádharcosok „összekötő tisztje”, aki Szíriában, Damaszkuszban fogadta a kiutazókat, látta el őket pénzzel, élelemmel, és irányította őket tovább Irak felé, a főváros, Párizs XIX. kerületéből származó 14 éves fiú volt.
Most, a Charlie Hebdo támadásakor szemtanúk arról számolnak be, hogy a terroristák az al-Káidát éltették. 2005-ben sokan a gyújtogatások hátterében szintén az al-Káidát sejtették. Magam akkoriban Lille egyetemi vécéjében olyan falfirkákkal találkoztam, hogy „Előre, al-Káida! Halál az amerikaiakra!”.
„Itt nőttem fel, a külvárosban, a telepen. Panelban, ahogy mindenki. A szüleim algériaiak, én már itt születtem. Kabyle vagyok, vagyis arab. Igazából kabyle, ami nem arab. Van egy kultúra, ami az enyém, és ami semmiképpen sem azonos az amerikai-európai kultúrával, ahol csak a pénz számít, a fogyasztás, a reklámok” – mesélte nekem 2005-ben Rachid, aki Aulnay-sous-Bois-ban tanított egy középiskolában. Elmondta azt is, hogy sok tanítványa az iraki háborút személyes ügynek fogta fel. „Nem kell toborozni senkit. Ha leülsz velük beszélgetni, kiderül, minden magára valamit is adó tizenöt éves arról ábrándozik, hogy harcolni fog az amerikai »hódítók« ellen. Szinte sikk ez, divat. A lányok egyik srácot sem veszik komolyan, aki nem beszél ilyesmiről” – magyarázta. Majd elmondta, egyes középiskolákban már az is probléma, hogy a történelem-, illetve irodalomoktatás túlzottan is az európai, pontosabban zsidó-keresztény kultúrkörre épít: „Sok diák kiköveteli magának, hogy beszéljünk a Koránról, illetve az arab országok történelméről. Már a rómaiak közel-keleti terjeszkedését vagy Karthágó elpusztítását is sokan negatívan élik meg.”
A Charlie Hebdo elleni támadás egy olyan világ támadása, amely nem az európai értékeket képviseli, sőt, le akarja rombolni azokat, talán „megbosszulva” azt, hogy Róma valamikor földig rombolta Karthágó városát. Ezek a terroristák Európát támadták. Egy olyan világ képviselőiként, amely világ itt van, hozzánk egészen közel. Mert ez is egyfajta háború része.
