Nemzeti kormányunk az autonóm működés különleges formáit szereti. Természetesen azt a formát, amely valójában még az államosított helyzetnél is kevésbé autonóm, és kevésbé hatékony. Két ilyen hebehurgya átalakítás zajlik, szokás szerint suba alatt, mindenféle gondolkodás és egyeztetés nélkül.
Az első ilyen ígéret-gumicsont az összekuszálódott köz-, illetve magánfinanszírozott betegellátás úgymond „szétválasztása”. Ők a „magánegészségügy és az állami egészségügy” szétválasztásáról hablatyolnak, ami – mutatván teljes amatőrségüket – fogalmi képtelenség.
Egészségügy ugyanis (egy országban) csak egy van.
Teljesen mindegy, hogy a szolgáltatást kinek a tulajdonában (állam, önkormányzat, egyház, karitatív egyesület vagy magánszemély) lévő intézmény végzi. A kérdés az, hogy a szolgáltató számláját ki fizeti. Az sajnos tény, hogy az olyan szovjet típusú „szocialista” egészségügyben, ahol a magánszolgáltatás is megtűrt, a keveredés nem szüntethető meg. Márpedig nálunk teljes a visszatérés a szovjetrendszerhez, 2010 óta. Mindenféle ostoba politikai beavatkozás – és valami nagyon ilyesmi érik – csak tovább ronthat az egyébként is vészesen pocsék helyzeten. Tisztességes megoldás csak kettő van.
Az első, hogy az államilag finanszírozott rendszert megfelelően látjuk el anyagiakkal. Ez nagyjából a jelenlegi ráfordítás négy-ötszörösét követelné meg.
A második megoldás, hogy az ellátás (bizonyos részeinek) finanszírozását üzleti (biztosítói) alapon is szorgalmazzuk. Mindkét esetben kontrollálható a korrupció, mert nincs keveredés, és minden pontosan dokumentálható, és adóztatható. A magán és állami tulajdonú szolgáltatók között még egészséges verseny is kialakulna. Persze, tudom, nem ez a cél.
A másik készülő unortodox parasztvakítás sem kutya.
A kurzus kezdetén megszüntetni tervezett, mostanra pedig a legjobb magyar egyetemmé kikiáltott Közgázt teszik autonómmá. Mindenféle gazdasági és jogi trükkökkel a MOL befolyása alá helyezik az egyetemet. Ezt természetesen kikéri magának a papagáj-kommandó. Szerintük minden rendben van. Igen, ahogyan egész kormányzásuk, pont annyira. A keveredés itt is fő szempont.
A MOL (ismét az Interpol látóterében sütkérező) elnöke becsücsül a Kari Tanácsba, az egyetem rektora, az ország második legunortodoxabb elméje pedig az olajcég vezetőségébe.
Ez aztán a nemzeti autonómiai együttműködés. Hogy „az utca embere” bő negyven év létezett szocializmus után nem tudja, hogy az egyetem attól egyetem, hogy autonóm, az megérthető. Azonban a jelenlegi kurzus nagyjai kivétel nélkül megtanulták (Soros pénzen!) Oxfordban, vagy a pesti CEU-n, hogy miként működik jól – a „nemzet épülésére” egy egyetem. Az autonóm egyetem egyetlen bevételi forrása a tandíj. Tevékenységét csak az iránta megmutatkozó érdeklődés determinálja. Az már megint csak édes mindegy, ki fizeti a tandíjat. Fizetheti a MOL is, a kormány is, még a (körözését váró) elnök is. A tandíjnak nincs szaga. Az alapítványi finanszírozás viszont bűzlik.
A szerző sebész
