Krusovszky Dénest – mint írja – zavarba ejtette, hogy az általa fontosnak tartott gondolkodó, Tamás Gáspár Miklós A lélekharang megkondul című, minap megjelent írásában ugyanazokra a következtetésekre jut, mint Orbán János Dénes egy 2017 márciusában közölt, Jókai Mór és a gyermekeink című szövegében.
TGM és OJD a kötelező olvasmányokról - Ha nem olvasod el ezt a könyvet, meghal a magyar kultúra
Szabadítsuk ki Jókait, meg magunkat is - kéretlen megjegyzések a „lélekharangvita" margójára. Van abban valami mélyen zavarba ejtő, amikor az ember egyszer csak egy számára fontos gondolkodótól szinte szóról szóra azokat az érveket és példákat (vagy ha tetszik metaforákat, hiperbolákat) látja visszaköszönni, amiket más körülmények között egy számára igencsak kevéssé fontos - hogy finoman fogalmazzunk - gondolkodótól már egyszer hallott.
Eltekintve attól, hogy ha tényleg (!) összeolvassuk a két szöveget, akkor azok között számos igazán drámai különbség lelhető, engem az a magától értetődőség ejtett igazán zavarba, amellyel Krusovszky egymás mellé helyezte Tamás Gáspár Miklóst és Orbán János Dénest.
Ugyanis A lélekharang megkondul című TGM-szövegben a demokratikus társadalom összeomlásának megakadályozásáért egyedülálló módon küzdő filozófus a nemzeti kultúra sorsával kapcsolatos aggodalmainak ad hangot, amelyet egy öregembernek a mások fiatalságán állt bosszújával összekeverni szokatlanul indulatos fordulat Krusovszky Dénestől, akinek rádiókritikáit például épp finom és elegáns érveléséért kedvelem. Melyet most bizony hiányolnék.
Nem vagyok meggyőződve arról, hogy ami a kötelező olvasmányok listájának kérdését illeti, abban Tamás Gáspár Miklósnak igaza lenne, de – lásd a cikk címét – ő bizony nem egy pedagógiai-módszertani kérdésről írt, hanem arról a tagadhatatlanul igazi kérdésről, hogy az etnicitás politikai kultúrájának világában nem jóvátehetetlen veszteség-e a nacionalizmus kulturális hagyományának eltűnése.
Való igaz, hogy a kulturális ideológiák és identitások működésének gyakorlata elválaszthatatlan azoktól a szó szoros és átvitt értelmében vett technikáktól, amelyek jelenleg radikális változásokon esnek át. Tény, hogy Tamás Gáspár Miklóst beláthatatlanul jobban foglalkoztatja a nacionalizmus, etnonacionalizmus, etnicizmus paradigmaváltása, mint az azzal összefüggésben álló „technológiai kérdés”, amellyel amúgy naponta szembesülök az egyetemen.
Orbán János Dénes szövege – mint mindannyiunké – pontosan megfelel élettörténete alakulásának. Ő ugyanis épp most került, pontosabban hozta magát abba a helyzetbe, hogy feladta hajdani és közelmúltbeli költészetét, azaz nem játssza tovább az irodalmi élet enfant terrible-jének szerepét, amelyet amúgy kiválóan alakított. Ellenben egy minimum etnonacionalista, azaz a magaskultúra teljes intézményrendszerét pusztán szavazatszerzési szempontból lényegtelennek tartó kormány ideológusává változott át, s a legrosszabbkor, hirtelen konzervatív hagyományőrzővé vált, ami – figyelembe véve saját költészetét – elég komikus, sőt nyomasztó. 2017-es írása ebben a kontextusban értelmezhető, azaz megnyugtat mindenkit, hogy a számítógépekkel való babrálás ráér, a diákok előbb tanuljanak meg latinul, és olvassanak sok Jókait, amint ő is tette. (S épp mostanában látjuk, hogy mit sem segített rajta.)
| ||
E két szerző szövegeit, mint Krusovszky teszi, egy gondolatmenetnek látni annyit jelent, hogy a jeles költő és regényíró egyszerűen nem vette tudomásul, hogy vannak kontextusok, amelyek bizony hatással vannak a szövegek értelmezési tartományaira is.
Tamás Gáspár Miklós – mint mindannyian – olykor téved. Azonban – szemben sokunkkal – ezt nem pusztán elismeri, hanem nyilvánosan végiggondolja, értelmezi, azaz nem a nárcizmus, hanem a munka megszállottja; a filozófia pedig nem a szakmája, hanem az élete. Orbán János Dénes az avantgárd mókából – Előretolt Helyőrség című lapjából – mára irodalompolitikai intézményt teremtett, ami nem kis út megtételét jelenti. Mindenekelőtt felejtenie kellett. 2018 novemberében, A baloldal végtelen gőgje című írásában megemlíti, hogy miként is alakult Kertész Imre sorsa a Nobel-díj és a Szent István-rend átvétele után. Mindössze arról nem tesz említést, hogy ő maga annak idején, 2000-ben a Herder-díjas Kertész Imre javaslatára nyerte el a bécsi tanulmányait lehetővé tévő ösztöndíját.
Amúgy Tamás Gáspár Miklós ezen a héten lett hetvenéves. Az ég áldjon, Gazsi. Írj, és tévedj. Eddig sem álltál soha senkin bosszút, így hát ezután sem teszed.
Frissítés: Ami a tévedéseket illeti, Tamás Gáspár Miklós a jövő héten lesz hetven éves. Mind az ő, mind az olvasók elnézését kérem.
Nyitóképünk: A Borsszem Jankó című lap karikatúrája Jókai Mórról 1871-ben. Forrás: Wikipédia
