Pattan a pezsgő az MSZP-ben, miközben a párt a végóráit éli

  • Haskó László
  • 2019. október 31.

Publicisztika

Nem az utódpártiság, nem a rossz hatalomgyakorlás a bűnös, hanem a megalkuvó, gyáva ellenzéki munka.

Az MSZP ifjú elnöke új korszak kezdetét érzi az önkormányzati választások eredménye okán.

Sajnos téved.

Szó sincs új korszakról, mindössze az orbáni önkény megdöntéséhez egy új, jobb helyzet adódott, amit korántsem biztos, hogy ki tudunk használni. És éppen ez a bökkenő az MSZP elnök nyilatkozatával. Ha tévesen értékeljük a viszonyokat, vagy öntömjénezünk, mint az elnök úr és a vezetőség, akkor semmi sem lesz a 2022-es rendszerváltásból.

Ugyanis nem az MSZP (sem a DK, és még a Momentum sem) a választás nyertese, hanem a független civilek. Ők voltak a jelöltek és a szavazópolgárok egyaránt. Ha szigorúan fogalmaznék, azt mondanám: a pártok támogatása ellenére nyertünk. Ezért hökkenünk meg, amikor derék pártifjak döngetik mellkasukat és már bontják is a pezsgőt a 2022-es medve bőrére.

Persze érthető a melldöngetés. Nagy szükségük van rá, hiszen az előző két választáson siralmasan szerepeltek és ennek megfelelően katasztrofális vereségeket szenvedtek.

Sokan gondoljuk, hogy a párt a kihalás közelében van.

Aminek nyilván nem az utódpártiság és nem a rossz hatalomgyakorlás az oka, hanem a megalkuvó, gyáva ellenzéki munka. És a pocsék káderpolitika.

Azt nem tudom, hogy Karácsony Gergely kiválasztása bölcs politikai éleslátáson alapult vagy egyszerűen csak szerencsés volt. Miniszterelnök-jelöltként, csak az MSZP-Párbeszéddel a háta mögött Karácsony még okkal érezhette magát gyengének – annak is bizonyult. Valódi képességeit most sem az MSZP és a többiek támogatása hozta elő, hanem az előválasztások. Abból megérezhette, hogy szeretjük, alkalmasnak tartjuk és bízunk benne. És ez szárnyakat adhatott neki: jó kampányt futott. Nem gondolom, hogy a zuglói szivárogtató jót akart, de

Karácsony MSZP-t bíráló szavai

nemhogy ártottak volna, hanem további szavazókat hoztak. Mert őszintén és igazat beszélt, akkor is, amikor nem kampányolt. (Az MSZP-nek ezen el kellene gondolkozni).

Kényes hangfelvételen fikázza szövetségeseit Karácsony Gergely

A zuglói szocialistákról és a belvárosi ellenzéki jelöltről is cifra dolgokat mond. Több olyan ügyre is reagált, amit korábban a Magyar Narancs derített ki. Egy vélhetően titokban, a főpolgármester-jelölt tudta nélkül készült hangfelvétel jelent meg a Herbal Reality nevű Youtube-csatornán, amit a 444.hu szúrt ki és írt róla először.

A szocialista párt igazi hőstette az volt, hogy kampány közben nem erőltette a harcos önmutogatást. Jól tennék, ha ezt tekintenék új korszaknak és így maradnának, hiszen jelenleg az MSZP-ben nincs több szufla. Botka polgármester sem véletlen hagyta el egykori sikereinek pártját. Aligha vezethetné tovább sikeresen Szegedet velük a hátában.

Ha az MSZP 2022-ben pozitív szerepet akar kapni, ott kéne hagyniuk a fideszes országgyűlést és egy populizmus mentes, modern szociáldemokrata programot kellene csinálniuk. Előbbihez a bátorságuk hiányzik, utóbbihoz képességes embereik nincsenek. Így aztán a szavazóik is eltűnőben vannak.

A szerző sebész.

Figyelmébe ajánljuk