Bowie Jr. a Holdra száll

  • 2014. október 30.

Snoblesse

És ebben Sam Rockwell van a segítségére. Műsoron a Moon.

Rajta tartjuk a szemünket David Bowie édes fián, Duncan Joneson, és nem (csak) azért, mert odavagyunk a sztárcsemetékért (nem vagyunk), hanem azért, mert Mr. Jones immár igen szép filmrendezői karriert tudhat magáénak.

false

Most épp első, Hold című filmjét vetíti a Müsziben állomásozó Harcosok Filmklubja – anno így nyilatkoztunk a sci-firől:

„Az elsõ filmes Duncan Jones vérbeli sci-fit tett le az asztalra. A Hold alapállása az általános sci-fi-helyzet: a technika annyira előrehaladott, hogy az ember már nem ér fel a maga alkotta gépekhez. Ebből pedig egyenesen következik a társadalom- és fejlődéskritikus attitűd: előbbre mozdul-e a világ a technikai vívmányok és egyáltalán a tudomány által? A tárgy ezúttal korunk egyik legvitatottabb tudományos eredménye, a klónozás, ami a lehető legalkalmasabb a személyiségproblémák, egész pontosan az ember identitászavarának ábrázolására. Persze a klónozás önmagában nem vinne el egy egész filmet, kell ide egy színész is. Sam Rockwell egyszerre két szerepet játszik oly meggyőzően, hogy már-már szemet hunyhatunk a film kisebb logikai-dramaturgiai zavarai fölött is.”

false

A teljes kritika itt olvasható, Duncan (Zowie Haywood) Jones második filmjének, a Forráskódnak a dicsérete pedig itt.  Duncan (Zowie Haywood) Jones harmadik filmjének, a Warcraftnak a kritikáját 2016-ban – a nagyszabású fantasy premierjét követően – tervezzük megírni.

false

Figyelmébe ajánljuk

Közel kétmilliárd forint vízdíjat követel az állam Miskolctól, a város bérlakásait adta fedezetként

A magyar állam 2023 végén úgy kapta meg ingyen a rezsicsökkentés miatt milliárdos hiányt halmozó MiVíz Kft.-t 24 milliárd forintos vagyonával, hogy konszolidációt ígértek Miskolcnak. Erre nem került sor, idén nyáron viszont benyújtotta 1,8 milliárdos ki nem fizetett vízdíj számláját a városnak. A törlesztés fedezeteként egy 2,2 milliárd forintra értékelt önkormányzati bérlakásos társasházát adta zálogba a fideszes városvezetés.

A józanság kultúrája. Folytatódik CIVIL EXTRA szolidaritási akciónk

Folytatódik a Magyar Narancs rendhagyó kezdeményezése, amelynek célja, hogy erősítse a civil szférát, a sajtót, valamint az állampolgári szolidaritást, válaszként a sajtót és a civil szervezeteket ellehetetlenítő, megfélemlítő, a nyílt diktatúrát előkészítő kormányzati törekvésekre. Új partnerünk a függőséggel küzdők felépülését segítő Kék Pont Alapítvány.

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.