rés a présen

„Viszonylag ütemes dalok” – Gyulai István (Sztív), énekes-dalszerző

  • rés a présen
  • 2014. október 23.

Snoblesse

A halnak nem kell mozognia. A halnak nem kell beszélnie. A halnak nem kell interakció, mert a hal mindent tud. Van a tenger alatt valami, ami nem csak mély, és nem csak izgalmas.

rés a présen: Milyen zenei műfaj az a power-melankólia?

Gyulai István: Ezt a megnevezést mi találtuk ki, valahogy jelölni akartuk két szóban a kedvünket. Amit át akartunk adni ezzel, az amúgy már létezik. Például a National és a Foals is olyan zene, amiben megszomorodott felnőtt emberek viszonylag ütemes dalokat adnak elő, csak mi adtunk neki egy brandet.

false

rap: Az Into The Sea című lemez anyaga vagy az együttesed, az Anton Vezuv volt hamarabb?

GYI: A lemezanyag volt előbb, kábé 8-9 éve írtam a dalokat. A zenekar 3 éve alakult meg, a dalok kiszivárogtak a fiókomból az ismerősök és az internet segítségével, aztán találtak maguknak embereket. A basszerosunk, Kalmár Tibi volt a legrámenősebb, ő hozta a többi embert, Csét, a gitárosunkat és az időközben sajnos kilépő dobosunkat, Zsiga Ádit, így lett a zenekar. Azóta állandó tag lett az elektronikát művelő Stéger Tomi barátunk, és rátaláltunk Kocsis Szabira is, aki a dobokat vette át. Ez a zenekar mindig is zenekar volt, közösség, és nem projekt.

rap: Hogyan születtek a számok?

GYI: A világtól elvonulva, egy pincében írtam őket, mert rossz passzban voltam, végtelen, megjavíthatatlan szomorúságban, ami viszont hallhatóan inspirált passz is volt. Úgy éreztem magam, mint egy darab hal egy planétányi óceánban, mindemellett viszont a világ (és főleg a zene, az irodalom és a filmek) művészetét olyan erősen tudtam magamba fogadni, és olyan erős hatással voltak rám, hogy „kénytelen voltam” alkotni. Mindent befogadtam, mint egy gyerek. Rajzoltam is akkor. Írtam is, verseket, novellákat. És magamtól megtanultam hangszeren zenélni és énekelni is. Nem nagy sztori, ez így szokott lenni, valami annyira ki akar jönni belőled, hogy a világon semmi nem állhat az útjába.

rap: Rupert Coulson hogyan keveredett a lemez történetébe?

GYI: Amikor eldöntöttük, hogy lesz album, elkezdtünk keresni embereket a keverésre. Mivel ez egy nemzetközileg is elhelyezhető zene (nem csak az angol nyelve miatt), írtam pár külföldi arcnak. Megnéztem, hogy a kedvenc dalaimat ki keverte, és írtam nekik. Rupert az Ilya egyik dalát keverte, amit szeretek (They Died for Beauty), és Rupert azt mondta, hogy az Anton Vezuv kúl, szívesen vállalja; egy dalt kértünk tőle. Aztán annyira tetszett neki, hogy miután megcsinálta, azt mondta, megkever még egyet ingyen, csak úgy. Küldtünk neki ajándékba Bock bort és Dunakavicsot. Hát, nem jó fej?

rap: A Vezuvot értem, de ki az az Anton?

GYI: Senki. Gyorsan kellett találnunk egy nevet, hogy legyen mit nyomtatni az első koncertünk reklámanyagába. Mindenki bedobott valami nevet a kalapba, ezt én dobtam be. Csak úgy jött. Olyat akartam, ami két részből áll, és tetszik a hangzása. Ez az Anton Vezuv.

rap: Hol lehet titeket hallani élőben?

GYI: Két koncert van idén lekötve, október 22-én a GMK-ban, a Pegazusok Nem Léteznek vendégeként, november 14-én a Kontrában lesz maga a lemezbemutató, bónusz hangszerekkel kibővítve, érdemes jönni. A jövőben többet szeretnénk koncertezni, és új dalokat írni, de fogalmunk sincs, hogy milyen dalokat, milyen stílusban. Úgy fogjuk csinálni, ahogy az első albumunkat, majd ahogy lesz kedvünk. Ha nem lesz, nem csinálunk semmit. Megnyugtatásként azért közlöm, most éppen van kedvünk.

rap: Ha tengerben születhetnél újjá, mi lennél a legszívesebben?

GYI: A halnak nem kell mozognia. A halnak nem kell beszélnie. A halnak nem kell interakció, mert a hal mindent tud. Van a tenger alatt valami, ami nem csak mély, és nem csak izgalmas. Legyek hal, és akkor egy újság ajánló rovata kedvéért a helyére is kerül minden.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.