Pintér Béla for president

  • 2014. október 14.

Snoblesse

A Titkaink megy a Szkénében.
false

 

Fotó: Németh Dániel

Mindenki lelkendezik, mi sem tettünk másképp:

„Pintér a Titkainkban minden csapdát felismer, tudomásul vesz, sőt, tudatosít bennünk. A komcsi múlt tényleg ronda, sőt, élesebben van a színpadon, mint bármikor, mert a társadalmi beletúr a családiba, a személyesbe, egészen mélyre nyúlva a titkok közé. Szockó cuccokból is van valamennyi, finom ökonómiával – a nadrág pont olyan magas derékban és rövid bokában, mint amilyennek lennie kell, Pintér hosszú haja perfekt, akárcsak a többiek göndörsége és garbója, isszák a Jaffát és a Rónát a Cola helyett. Mindez azonban nem tereli el a figyelmet a lényegről, amiben – mit tesz isten – értékek is találtatnak, például a táncházmozgalom. Mert tarisznyás, kucsmás emberek táncházmozgalmán keresztül találkoznak a sorsok és emberi történetek, s egyszerre látjuk ezeknek a népzene iránt rajongó alakoknak a mai jelentését – kik ők ma –, miközben Pintér azt is feltárja, hogy egy elnyomó, a magánszférát a legmélyebb intimitásokig birtokba vevő rendszerben miért lehetett fontos a népzene, a magyarországi és erdélyi.”

A teljes kritika itt olvasható, a Titkaink pedig a Szkénében tekinthető meg: ügynökügy, árulás, táncházmozgalom és a végén még Hoffmann Rózsa is feltűnik: persze nem ő személyesen, hanem Szamosi Zsófia tetőtől talpig Rózsának öltözve. Vigyázat, csak erős idegzetűeknek.

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.