| ||
Egyfelől az impresszionisták (na jó, néhány posztimpresszionista is), másfelől a Pannonhalmi Apátság Pincészet borai színesítik a Magyar Nemzeti Galéria utolsó Borszerdáját. Végre kiderül, milyen bor illik Monet-hoz, Gauguinhez, Szinyei Merséhez és Rippl-Rónaihoz, s ha mindez nem lett volna elég, a rendezvény menetrend szerinti naplementével, élő jazz-zel és a Renoir című apa-fiú-múzsa film premier előtti, báltermi vetítésével kedveskedik a borszerdázóknak.
A Fidesz épp megpróbál egy felszabadító erejű felvonulásból esztétikai kérdést csinálni, maga mögé állítva a maga képzelte többségét. A baj az, hogy a szolidaritás érzése eleve nem a többségről szól, hanem például azokról, akik egy évben egyszer mernek ennyire láthatóak lenni.
Bár a kiállítás sajtószövege Czimrát teljesen érthetően „kora legjelentősebb magyar alkotói” közé sorolja, megítélése nem volt mindig egyértelmű.
A klasszikus balett alapdarabját annak leghíresebb koreográfiájában, az 1877-es Marius Petipa-féle változatában vitte színre Albert Mirzojan, Ludwig Minkus zenéjére.
Évekig kell még nézniük a tátongó repedéseket és leváló csempéket azoknak a lakóknak, akik 2016-ban költöztek egy budafoki új építésű társasházba. A problémák hamar felszínre kerültek, most pedig a tulajdonosok perben állnak a beruházóval.
Nyilvánosan megrótta Szeged polgármestere azokat a képviselőket – köztük saját szövetségének tagjait –, akik nem szavazták meg, hogy a júliustól érvényes fizetésemelésük inkább a szociális alapba kerüljön. E képviselők viszont azt szerették volna, hogy a polgármester és az alpolgármesterek bérnövekménye is közcélra menjen.
