Rómeó és Júlia

  • 2014. augusztus 27.

Snoblesse

Good night, good night! parting is such sweet sorrow / That I shall say good night till it be morrow
false

Nemrégiben megkérdeztük Tom Stoppardot, a Szerelmes Shakespeare Oscar-díjas forgatókönyvíróját és a Rosencrantz és Guildenstern halott ünnepelt szerzőjét, mit gondol Will viselt dolgairól. Ezt a választ kaptuk:

Magyar Narancs: Ön szerint Shakespeare írta az összes Shakespeare-darabot?

Tom Stoppard: Sosem értettem igazán, mit is jelent ez a kérdés. Valakinek meg kellett írnia, és az is biztos, hogy az a valaki egy és ugyanaz a személy. Én legalábbis egyetlen meggyőző bizonyítékról sem tudok arra nézve, hogy ne Shakespeare lenne a tettes. Semmi sem szól az ellen, hogy ne lett volna képes rá. Számomra nagyon is kielégítő a tudat, hogy ennek a stratfordi iskolás fiúnak a keze van a dologban. Kedves a szívemnek ez a mítosz, még akkor is, ha lehet, hogy igaz. Nem a Shakespeare-tudós beszél belőlem, hiszen nem vagyok az, számomra érzelmi kérdés, hogy igen, ez egyetlen ember, William Shakespeare műve. Ezt a jelenséget hívják egyébként zseninek.

Hogy mit mondott még Tom Willről, elolvasható itt. Az viszont, hogy miként játssza a londoni Globe Shakespeare Rómeó és Júliáját, kiderül a Tabán Kinotékában látható, 180 perces színházi közvetítésből. Az előadás angol nyelvű, a feliratok Nádasdy Ádám műfordítása alapján készültek.

Figyelmébe ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.