Sport

„Más utak is vannak”

Nagymesterek, olimpiai bajnokok és világbajnokok. Zsuzsa női világbajnok lett, Zsófia 14 éves kori eredményeit a mai napig nem haladta meg senki, Judit Kaszparovot is megverte. Édesapjuk, Polgár László már születésük előtt eldöntötte, sakkvilágbajnokot nevel belőlük, s erre a kísérletre tette föl az életét. Joszi Aviram Magyarországon most bemutatott Polgár lányok című dokumentumfilmje kapcsán beszélgettünk a kétszeres sakkolimpiai bajnokkal.
  • Kozár Alexandra
  • 2017. június 18.

Bejátszották az egész pályát

Bácskapalánkán születtek, az aranykorát élő MTK-ban teljesedtek ki, sikereiken előbb Pest, majd Bécs ámult. Trénerként is Európa élvonalába tartoztak, származásuk miatt azonban menekülniük kellett. A Konrád testvérek, Jenő és Kálmán az első magyar futballsztárok közé tartoztak.
  • Szegedi Péter
  • Kárpáti Tamás
  • 2017. június 4.

„Ez rohadt kemény szakma”

A harmadik legeredményesebb olimpiai sportágunk az örökranglistán – de az élsportolói csúcs mellett a kajak-kenus szubkultúra hátországára is büszkék lehetünk. A tavaly 21 sikeres év után visszavonult szövetségi elnök nehéz döntésekről, hatalmas egókról és a dopping kísértéséről mesél.
  • Simon Andrea
  • 2017. május 30.

Félreléptem, nagyon fáj

Kirándulni nem csak kellemes, néha veszélyes is lehet. De mit tehetünk, ha beütött a baj? És hogyan kerülhetjük el?
  • Nagy Gergely Miklós
  • 2017. május 10.

„Lehetne ez a nemzeti minimum”

Zsinórban négyszer teljesítette az Athén és Spárta közötti 246 kilométeres távot, a Spartathlont. A kemény testi-lelki megpróbáltatással járó versenyről Ultra címmel egész estés dokumentumfilmet forgatott, mely április 16-tól látható az HBO-n, májustól pedig a mozikban is.
  • Csatlós Hanna
  • 2017. május 10.