Megvan a kilövési engedély: Gyárfás utódja sem ússza meg, még a nyáron repül

  • narancs.hu
  • 2017. július 6.

Sport

Így lesz hangulatos igazán a vizes-vébé!

Bienerthnek mennie kell, megvan a kilövési engedély, a budapesti vizes-vb után elengedik a kezét – az okokról, s az úszószövetségben folyó politikai játszmázásról, tehetetlenkedésről és marakodásról ma megjelenő nyomtatott kiadásunkban számolunk be egy terjedelmes tényfeltáró írásban. A cikk sok egyéb érdekessége mellett megrajzolja a tipikus, semmire sem jó fideszes pártkáder portréját is, abból ragadtunk ki egy részt kedvcsinálónak:

Bár a múlt év végén

Deutsch Tamás és Simicskó István neve is szóba került

a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöki posztjáról majd’ 24 év után távozó Gyárfás Tamás utódjaként – előbbit az exelnök preferálta, utóbbival pedig Kövér László házelnök támogatásával az egyik elnökségi tag folytatott informális beszélgetést –, a Fidesz végül (hivatalosan az FTC delegáltjaként) Bienerth Gusztávot repítette a MÚSZ élére. És hogy a döntést garantáltan keresztülvigyék, a szokásokkal ellentétben a száz-egynéhány egyesületből 57-et ezúttal nem a szakma, vagyis a szakosztályvezetők és az edzők képviseltek a január 8-i elnökválasztó közgyűlésen, hanem önkormányzati képviselők szavaztak.

A kiváló kommunikátornak és remek pénzügyi szakembernek tartott Bienerth sosem titkolta, hogy politikai ejtőernyősként került ebbe a történetbe.

Az elnökválasztás előtti hetekben a kormány embereként roadshow-zta körbe a vidéki úszóklubokat, arról azonban diszkréten hallgatott, hogy két korábbi, a sport világába tett kitérője közül egyikből sem lett sikersztori. (A kézilabda-szövetségben közgyűlésen hívták őt vissza a nemzetközi ügyekért felelős elnökségi posztjáról, az MLSZ nemzetközi igazgatói székéből pedig Csányi Sándor elnökké választását követően távozott, és Csányi azután a FIFA jogi bizottságából is visszahívta.) De Bienerth turizmusért felelős kormánybiztosként és az olimpiai pályázat előkészítéséért felelős Budapest 2024 Nonprofit Zrt. igazgatósági tagjaként sem alkotott maradandót. „Gusztit a húszhuszonnégynél találták ki, azért, hogy megszabaduljanak tőle. Az utolsó védnöki üléseken már meg sem jelent, annyira elege volt belőle mindenkinek. De mivel

a Fidesz nem szereti 4-5 hónap alatt elégetni a kádereit,

hiszen az azt mutatná, hogy nem vált be, ezért megadták neki a méltó elvonulás lehetőségét. Még a kormánybiztosi lemondását is ő jelenthette be február végén, mondván, hogy a rábízott feladatot teljesítette, ezért elköszön” – ismertette lapunknak Bienerth közelmúltját egy korábbi munkatársa…

A teljes cikk a Magyar Narancs csütörtökön megjelenő nyomtatott kiadásában érhető el.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.