Tartalom

(2017-05-18)

A szerk.

A szerk.

A szerk.

A nagy üzlet

Az „Egy övezet, egy út” (One Belt, One Road, OBOR) márkanév alatt futó mega-, giga- és teraprojektjeit Kína a következőképpen képzeli.

A szerk.

A szerk.

Az utolsó ajánlat

Ismét szocialista pártkongresszus elé nézünk, s a tét is újra a régi: sikerül-e elfoglalni valakinek az MSZP-t, hogy ráterelje végre a helyes útra. Az előző ilyen nagyszabású (ám rondán sikertelen) próbálkozás messzeható következményeit ma is nyögi az ország, s voltaképpen e tényre alapozza hozományigényét a jelenlegi kérő, Botka László is, amikor azt mondja, hogy a 2010-es választási kudarc felelőseit nem vinné magával a 2018-ban felálló parlamentbe.

Publicisztika

Tamás Gáspár Miklós

Publicisztika

Király István titkai

Király Istvánnak, a híres irodalomtörténésznek, kritikusnak, publicistának és ideológusnak, az 1989 előtti rendszer egyik legfontosabb alakjának a bűntudata láthatólag megelőzi a bűneit.

Bitó László

Publicisztika

Arányos öngyilkosság vagy kétfordulós győzelem

A 2011. évi választási törvény leplezetlenül alkotói hatalmának fenntarthatóságát szolgálja, más szóval a demokratikus ellenzéki pártok parlamenti többséghez jutásának ellehetetlenítését. A 2013. évi XXXVI. törvénnyel a kormánypárt kétharmadossá – sarkalatossá – tette a választókerületek kialakításának szabályozását is, amelyhez addig elég volt a kormányrendelet. Így 2018-ig, sőt talán 2022-ig vagy ki tudja, meddig betonozták be a nekik kedvező, manipulált választási térképet.

Egotrip

Egotrip

Halasi Zoltán: Pont fordítva

Raklap

„Zoli, nem is tudtam, hogy van egy veled azonos nevű költő” – mondta a kiadóigazgató. Naná, hogy nem tudta, én sem tudtam róla. Még hogy énbelőlem még egy! „Bocs, de az én volnék, a velem azonos.” Nézze csak meg, ott a nevem után az évszám!

Belpol

Aktivizálódnak a kormány alternatív civiljei

Belpol

„Sok kicsi összeesküvés”

A megbélyegző civiltörvény-javaslat mellett a kormánypárti szervezetek beszédmódja is a „független civilség” eszményének megtörésére irányul. Az ifjú jobboldaliak Alapjogokért Központja már a politikai távolságtartás látszatára sem ügyel, több százmilliónyi közpénzből veszi védelmébe a kormányt.

Belpol

„Mintha az egész ország virtuális valóságban élne” - Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbija

A múlt héten azzal kavart vitát az óbudai zsinagóga ortodox rabbija, hogy a kormánypárti médiában kijelentette: a sorosozás nem antiszemitizmus. Nekünk most hozzáteszi, hogy ettől még émelyíti a gyűlöletkampány. A Fideszhez fűződő viszonyáról, egy homályos hátterű médiabefektetésről, a kóser hízott libákról és Trumpról is beszélgettünk.

Belpol

Szögek a koporsóba - A tisztiorvosi hálózat szétverése

Az Országos Tisztifőorvosi Hivatal 2017. április 1-jével az emberminisztériumba olvadt. Az átalakítás óriási káosszal jár, szakemberek hagyják el az intézeteket, a megmaradt munkatársak nem tudják, mi a feladatuk, sokakat lefokoznak, a bérek csökkennek. Szakértők szerint a járványügyet érték a legnagyobb károk.

Külpol

Vihar a Balkánon

Külpol

Nagy-Albánia fantomja

Macedóniában a legitim, megválasztott kormányfőjelöltet kis híján a parlamentben gyilkolják meg az elődje által bemozgatott martalócok. Montenegró a jövő hónap elején a NATO tagja lesz. Szerbiában ismét Nagy-Albániával riogat a kormány, Tirana csak hümmög, ha erről kérdezik. Moszkva vakarózik. A Balkán, ha nem is forrong még, kicsit bugyborékol már.

Zene

Lemez

Zene

Vissza a diliházba

Kasabian: For Crying Out Loud

Sergio Pizzorno, a Kasabian dalszerző-gitárosa 2016-ot élete legjobb éveként emlegeti.

Lemez

Zene

A méhkirálynő

Blondie: Pollinator

1976, a Blondie című első Blondie-album éve a születési évem is, de anya csak a 80-as évek elején kattant rá, ahogy oly sokan Magyarországon. Mint minden magára valamit adó fiatalasszonynak, neki is bejött a nálunk diszkókirálynőként tálalt amerikai szőkeség, úgyhogy ő is beblondult, volt fehér pántos rucija is, mint Debbie Harrynek a Parallel Lines borítóján (az 1978-ban megjelent albumot 1982-ben árulták Magyarországon – a szerk.), aztán a nappali közepén énekelte, hogy úú, áá.

Interaktív
Színház

Színház

Színház

De a legnagyobb a reménytelenség

Ödön von Horváth: Hit, szeretet, remény

Az előadás elején a játékmester, mintha valami próbán vagy filmforgatáson volna, bemondja kis diktafonjába a címet: Hit, remény, szeretet. Majd meggondolja magát, és felcseréli a szórendet.

Könyv

Könyv

Könyv

Az önuralom személytelen nyelvén

Csáth Géza: Úr volt rajtam a vágy – Naplófeljegyzések és visszaemlékezések (1906–1914)

Csáth Géza naplói és visszaemlékezései cenzúrázatlan összkiadásának második kötetében ilyen lenyűgöző mondatokat olvashatunk: „Arra az érzésre vártam, hogy mint régen, újra abszolút úrnak, péniszem szuverén parancsolójának érezzem magam, és teljesen meg legyek elégedve a sikerrel.”

Film

Film

Film

Festett képek

Andrzej Wajda: Emlékképek; Jan P. Matuszyński: Az utolsó család

Két lengyel életrajzi filmet is láthatunk a napokban: mindkettő hőse tragikus sorsú festő­művész. Ám az egyezéseknél tanulságosabbak a különbségek.

Interjú

Film

„Ez nem egy alantas szakma”

Kovács „Kovi” István pornófilmkészítő

A magyar pornófilmgyártás királyaként vonult be a köztudatba. Nemcsak a felnőttfilm kifejezést adta nekünk, de több száz pornófilmet és Michelle Wildot is. A dicső kezdetekről, a szakmai csúcsról, az iparág alkonyáról és a jövőbe mutató projektekről is beszélgettünk.

Képzőművészet

Képzőművészet

„A sztriptíz könnyű volt” - Sophie Calle képzőművész

A világhírű francia művésznőtől senki sincs biztonságban: követ, kémkedik, besurran és megles, levetkőzik és „levetkőztet”, az ágyába invitál, kutakodik a szobánkban – és mindezt a művészet nevében teszi. Jelenleg egy brooklyni temetőben várja, hogy eltemessük legféltettebb titkainkat.

Gasztro
Sport

Interjú

Sport

„Más utak is vannak”

Polgár Zsófia sakknagymester

Nagymesterek, olimpiai bajnokok és világbajnokok. Zsuzsa női világbajnok lett, Zsófia 14 éves kori eredményeit a mai napig nem haladta meg senki, Judit Kaszparovot is megverte. Édesapjuk, Polgár László már születésük előtt eldöntötte, sakkvilágbajnokot nevel belőlük, s erre a kísérletre tette föl az életét. Joszi Aviram Magyarországon most bemutatott Polgár lányok című dokumentumfilmje kapcsán beszélgettünk a kétszeres sakkolimpiai bajnokkal.

Lélek

Játéktábor felnőtteknek

Lélek

Idősebbek is elkezdhetik

Tudunk-e még faágakból időgépet és madzagokból dimenziókaput építeni, ha nem vagyunk már mai gyerekek? Rejt-e rejtélyeket az erdő, ha nem hiszünk már a mesékben? És mi újság a tábortűzi dalolással? Kipróbáltunk egy kimondottan felnőtteknek szóló játéktábort.

Tudomány

Interjú

Tudomány

„Fejlődést, virágzást indított el”

Kulcsár Krisztina történész, főlevéltáros Mária Terézia királynőről

300 éve, 1717. május 13-án született Mária Terézia. A honi történelmi köztudatban az egyik leg­inkább tisztelt Habsburg-uralkodó történelmi szerepéről, egyéniségéről és a magyarokhoz fűződő viszonyáról beszélgettünk a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában dolgozó szakelemmel.

Riport

A tiszakécskei rablógyilkosság háttere

Riport

„A hulla átvágott minket”

A múlt év legnagyobb visszhangot kapott gyilkossági esete volt az izraeli utazó kivégzése. A tetteseket nemrég ítélték el, az általunk feltárt teljes történet azonban több szociális problémára is rávilágít.

Tévétorrent