Augusztus közepén kirándulni ment a Dunakanyarba, de az éjszakát már nem otthon töltötte az a 31 éves nő, akit nevezzünk Katának. Kora este még a Dömöshöz közeli, jól ismert sziklás résznél, a Vadálló-köveknél mászott kiránduló társával, ám egyszer csak elvesztette egyensúlyát, a meredek lejtőn úgy húsz métert gurult, közben többször beverte a fejét, a mellkasát és a medencéjét. Amikor társa utolérte, már nem volt eszméleténél, később kiderült, gerinc- és koponyasérülést is szenvedett. Nagyon összetörte magát, és közeledett az este.
Sűrűbb látogatottságuk miatt a Pilisben és a Visegrádi-hegységben nemritkán fordulnak elő ilyen vagy ehhez hasonló balesetek.
A Rám-szakadékba többször zuhantak már kirándulók, sajnos négy évvel ezelőtt épp három ember mentése közben halt meg egy tűzoltó, aki fentről próbált leereszkedni, és ún. kikötési pontokat akartak létesíteni, hogy biztosítóköteleiket rögzítse, amikor megcsúszott. Év elején a pilisszentkereszti erdőben a turistaösvény jegén esett el egy kiránduló: súlyos sérüléseket szenvedett, a pomázi tűzoltóknak gerincágyon kellett levinniük a mentőautóhoz.
Zuhanás és sokk
Baleset bárhol történhet, a Börzsönyben, a Bükkben, a Cserhátban vagy a Somogy megyei Zselicben – most azt járjuk körbe, mi lesz, ha megtörtént a baj, és társunk vagy mi magunk nem tudjuk folytatni az utunkat.
Erdei balesetnél nagy kérdés, hogyan sikerül segítséget szerezni. Tudjuk-e használni a mobiltelefont, el kell-e hagyni a sérültet a mozgásképes társnak, vagy tud-e jelezni? „Ha baleset történik, arról segélyhívón kapunk tájékoztatást. Két nagy segélyhívó központ van az országban: egy Miskolcon, egy Szombathelyen. Ide futhatnak be az első hívások a központi számon” – mondja Deák István Komárom-Esztergom megyei tűzoltó alezredes. Az első befutott információk alapján a központból az esetet továbbítják az illetékes szervnek, a Vadálló-köveknél ez éppen Deák egysége volt. „Felmérjük a helyzetet, megpróbáljuk felvenni a kapcsolatot a helyszínen tartózkodó társsal, jó esetben a sérülttel, hogy további, pontosító információkhoz jussunk. Ezek alapján mérjük fel, majd döntjük el, hogy milyen jellegű helyzettel állunk szemben, szükséges-e például külön orvosi egységet kérnünk a mentéshez. Elsősegélyt mi is tudunk adni, ha ennél több kell, szólunk az ügyeletes mentőnek. A katasztrófavédelem és a tűzoltóság elsődleges feladata az, hogy megtalálja a sérültet, és eljuttassa a mentőhöz vagy a mentőkocsihoz, ahol elkezdődhet a sérülés ellátása. Fel kell derítenünk, pontosan hol a sérült, ez nem mindig könnyű feladat, hiszen sokszor a kirándulótárs sem tudja, nem is feltétlenül tudhatja a helyszínt meghatározni. Nemrég szintén a Vadálló-köveknél zuhant száz métert egy férfi, párja sokkos állapotban hívott minket. Az asszony először azt mondta, a Rám-szakadéknál vannak, később derült ki, hogy jóval arrébb. Erre is számítanunk kell.”
Mindössze két perc – ennyi idő alatt kell a tűzoltóknak elindulni a riasztást követően, ez a szabály. A központban, azaz Tatabányán marad a műveletirányító, aki végig rádiókapcsolatban van a járművön a helyszín felé siető, például esztergomi kollégákkal, navigálja, tájékoztatja őket az esetleges fejleményekről. „Útközben igyekszünk minél jobban meghatározni, hova megyünk, mi a cél. Ebben segíteni tud egy környékbeli erdész is, akinek helyismerete van. Ez a tudás azért fontos, mert így, együttműködve rengeteg idő spórolható meg: tőle tudhatjuk, melyik a legrövidebb út, hogy ne kelljen felesleges köröket futnunk. Az erdőben addig megyünk kocsival, amíg lehet, az erdészet ilyenkor úgy tud segíteni, hogy felnyitják a sorompókat a lezárt utakon. Hogy konkrét példát is mondjak, a Rám-szakadéknál mindig meg kell határoznunk, honnan közelítjük meg. Fentről, Dobogó-kő felől, vagy lentről, Dömösről; ehhez van legalább öt olyan kérdésünk, amelyekre, ha választ kapunk, el tudjuk dönteni. Gyalogolni akkor kezdünk, ha a kocsival már nem tudunk továbbmenni. Mire beérünk az erdőbe, a helyszínkutatási folyamatban el kell jutni odáig, hogy tudjuk, hova kell mennünk.”
Előfordult olyan, hogy a helyszín-azonosítás azért nem ment könnyen, mert a kirándulók eltévedtek, és nem találtak ki az erdőből. Például két éve, a Bakonyban egy vihar fél tucat zarándokot „zárt az erdőbe”, és többüknél okozott sérülést a szélben kidőlő fa. Őket helyi önkéntes mentők, tűzoltók és rendőrök keresték, majd meg is találták jó pár óra után. Tavaly januárban egy apa hívta fel a rendőrséget azzal, hogy a Pilisben kirándul a fia, aki felhívta, hogy eltévedt: két járőr másfél óra keresés után találta meg. Egy évvel ezelőtt a Zemplénben egy eltévedt családot mentettek ki helyi rendőrök sötétedés előtt – a hét hónapos babájukkal együtt. „Ha a helyszín nem azonosítható be, a rendőrséget vagy önkénteseket is bevonhatunk a keresésbe. Ők hozhatnak kutyát, kevéssé fás terepre drónt, így akár tucatnyian is folytathatjuk az erdő átfésülését” – magyarázza Deák. Extrém esetnek számított az a januári keresés, ami éjjel –18 fokban indult, és 72 ember vett benne részt Dobogó-kő környékén. A kirándulás szerencsésen végződött, az útról letért, a Pilist amúgy sem igen ismerő csongrádi pár maga talált vissza a szállásához.
A mentős dolga
Jó másfél évtizedig mentőzött Vörhendi Péter, ő vezette az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) kaposvári állomását is. Az OMSZ korábbi munkatársa jól ismeri a somogyi, 1200 négyzetkilométeres Zselicet, ahol szolgálati ideje alatt több tucat kirándulónak vagy balesetet szenvedett favágónak segített. „Az első beérkező információból igyekeztem már összerakni egy sérüléstípust. Ilyenkor előre kialakítottam egy stratégiát, ha kellett, szerveztem a mentést, kommunikáltam a katasztrófavédelemmel – náluk lehetett olyan jármű is, ami alkalmasabb az erdei terepviszonyokhoz, mint a mi mentőkocsink. Előfordult, hogy egy órán át mentünk traktorral, mással nem lehetett, és ha kellett, helikoptert szerveztem. Induláskor, ha szükségesnek láttam, infúziót, rögzítéstechnikát készítettem elő, felszívtam az injekciót; alapvetően mindig a legrosszabb forgatókönyvre készültem, ez a legbiztonságosabb hozzáállás.” A korábbi mentős szerint a kirándulóknál jellemzően boka-, kar- vagy lábtöréshez kellett mennie, és akkor lesz nagyobb baj, ha valaki felül vagy felmászik valamire, ahonnan leeshet. A lovasbaleseteknél előfordul a comb-, a medence- vagy a koponyatörés is. „Évekkel ezelőtt leesett valaki a lóról, de az állat visszament a házhoz, és így jelezte, hogy baleset történt. Viharban történhet még nagyobb baj. Egyszer egy kiránduló családot az erdőben kapott el, és egy kidőlő fa agyonütötte az apát, a vele együtt megsérült gyerek viszont túlélte a balesetet. Ilyen is előfordul, ezek szörnyű dolgok. Ha vihar van, vagy ha csak készülődik, azonnal el kell hagyni az erdőt.”
Amikor arról kérdezem Vörhendit, mikor van igazán nagy baj, kis gondolkozás után azt mondja, hogy a belső vérzés a legrosszabb. És ezt meg tudja állapítani, ha még nem ért a helyszínre? „Vannak ráutaló jelek, így fel tudok készülni rá. Például, ha a sérült leesett a fáról, de nem vérzik, ám egyre zavartabban kezd viselkedni, sápad, és hidegről, kihűléses tünetekről számol be. Ezek az információk már felkészítenek minket, hogy akár belső vérzéssel is lehet dolgunk, májrepedéssel vagy tüdővérzéssel, azaz a leggyorsabban el kell látnunk, és kórházba kell szállítanunk.” Amíg a mentőszolgálatnál dolgozott, kifejezetten kihívásként élte meg az erdei eseteket. „Ezek megszervezése, kivitelezése összetett eseménysor, adódhat úgy, hogy kreativitás és spontaneitás is szükséges a sikerhez, azaz ahhoz, hogy a sérültet biztonságba juttassuk, és megfelelően ellássuk. Akár az időjárás is bonyolíthatja a munkánkat, nagyon komplikált helyzetek állhatnak elő, például az erdőben ragad több favágó súlyos sérüléssel, mert rájuk dőlt a fa, vagy valamelyikük megvágta magát a motoros fűrésszel.” Vörhendi Péter legabszurdabb esete másfél évtizede történt, még mentőspályája elején. „Egy zselici mezőhöz riasztottak azzal, hogy megvágta magát valaki a fejszével. Nem sokkal azután, hogy kiértünk, elkezdett felénk rohanni egy csapat fickó vasvillával, fejszével, és egyszerűen ránk rontottak. Menekülőre fogtuk, ám kergetés közben orvos kollégám megpróbált átugrani egy árkot. Nem sikerült neki, eltört a lába. Arról volt szó, hogy két különböző csapat csúnya konfliktusába csöppentünk hirtelen.”
*
A cikk elején felidézett, Katával történt baleset során példás együttműködéssel sikerült a sérültet ellátni. Hogy lássuk, mindez milyen bonyolult folyamat, részletesen ismertetjük az esetet. „Az azonnali orvosi ellátást nagymértékben nehezítették a terepviszonyok, a közelben nem volt egy vízszintes párkány, ahová a sérültet át lehetett volna helyezni. A gyors traumavizsgálat politraumát állapított meg: koponyatörés, feltételezett nyaki, háti, ágyéki gerincsérülés, mellkassérülés, mindkét váll sérülése, valamint medencesérülés – ép alsó végtagokkal” – olvasható az Erdőmentő (erdo-mento.hu) tudósítása az esetről. „Mintegy 30 perces ellátás során sikerült infúziót bekötni, a vénás fájdalomcsillapítást megkezdeni, így a sérültet be lehetett fektetni a speciális barlangi mentő hordágyba (…) ezt követően egy eközben kiépített kötélpályán húztuk fel a hordágyat a hegygerincre. Innen indult a leszállítás már a jelzett turistaút mentén, ahol a könnyebb terepviszonyoknál hordágycipeléssel, a nehezebb, meredekebb, csúszósabb helyeken kézről kézre adogatással juttattuk le a sérültet a földúton várakozó terepjárókig. Közben az eső is nehezítette az utolsó szakaszon a munkánkat. Ekkor ütött éjfélt az óra. A hegy aljában a szállítást terepjáróval oldottuk meg a völgyben várakozó mentőautóig.”
A balesetet szenvedett kiránduló a Honvédkórházba került, ahol jól alakultak a dolgok. A Narancsot a kórházban arról tájékoztatták, hogy az ellátást követően a sérült állapota stabilizálódott. Mint megkeresésünkre írták, többhetes ápolás után további rehabilitáció céljából az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetbe helyezték át.
| Néhány jó tanács Bár mindig adódhatnak kiszámíthatatlan helyzetek, a szakemberek tudnak néhány olyan tippel szolgálni, amivel mérsékelni, akár megelőzni is lehet az erdőben valószínűsíthető kellemetlenségeket. A legfontosabb, hogy mindig legyen nálunk telefon, ha nem akarjuk, hogy megszólaljon, kapcsoljuk ki. Ám enélkül ne menjünk az erdőbe, mivel bármikor szükség lehet külső segítségre, de az is előfordulhat, hogy nekünk kell másokon segítenünk. Deák István szerint nagy segítség, ha ki tudjuk olvasni telefonunkon a GPS-koordinátákat. Vörhendi Péter azt mondja, hogy mindig olyan cipőt húzzunk, ami tartja a lábat, és legyen nálunk térkép. Ha valaki egyedül indul útnak, mindenképp jelezze hozzátartozóinak, hogy erdőbe ment. Télen legyen nála hőtartó fólia, ami a kihűlést megakadályozza, illetve meleg folyadék a termoszban. „És még valami – teszi hozzá Vörhendi. – Sötétben ne menjünk az erdőbe! Én vadászok is, előfordult már, hogy az éjszaka közepén jött velem szembe egy kiránduló világítás nélkül. Ez életveszélyes.” |
