Hét magyar gyártású alkotás szerepelt a szeptember 5. és 13. között megrendezett CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál idei versenyprogramjában, négy nagyjátékfilm és három dokumentumfilm. A magyar filmek közül kettő Oscar-díjas művészhez kötődik: a CineFesten láthatta először a hazai közönség Deák Kristóf Egykutya, illetve Nemes Jeles László Árva című alkotását – utóbbiról a CineFestes premiervetítés napján jelentették be, hogy Magyarország ezt a filmet nevezi a 2026-os Oscar-gálára.
Az Oscar-díjas Saul fiát jegyző Nemes Jeles László harmadik mozifilmjét a rendező családjának története ihlette. A CineFestre egyenesen Velencéből érkező Árva 1957 tavaszán, Budapesten játszódik. A 12 éves Andort édesanyja egyedül neveli, a fiú még bízik benne, hogy a háborúban eltűnt édesapja visszatér. Egy nap megjelenik náluk egy férfi, aki azt állítja, hogy ő Andor apja. A fiú nem hajlandó apjának tekinteni az idegent, s miközben anyjával is egyre feszültebbé válik viszonyuk, elhatározza, hogy bármi áron, de megmenti családját a férfitől.
Az Árva – vastapssal fogadott – vetítése utáni közönségtalálkozón Nemes Jeles László a film felépítéséről szólva úgy fogalmazott: a negyvenes-ötvenes évek mély nyomokat hagytak nemcsak a társadalom, de a családja és a saját életén is. Szerette volna ezt a korszakot hitelesen bemutatni – „egy felnőtt szemszögéből, aki a gyereket nézi, ahogy az a világot nézi. Azt szerettem volna, hogy ne egy bíró, hanem egy szemtanú pozíciójában legyen ez a felnőtt”. A rendező szerint a felnőttek, vagyis a nézők azt gondolhatják, hogy bölcsebbek mint az a gyerek, akit néznek, „ám egy idő után talán
elindul egy folyamat, amelyben nemcsak az történik, hogy leereszkedik a felnőtt a gyerekhez, hanem egyre inkább az ő szemével kezdi látni a világot”.
„Engem mindig is jobban érdekelt a filmezésben, hogy hogyan lehet limitálni, mintsem mindent megmutatni”, fogalmazott a vizuális eszközökről szólva Nemes Jeles. Az operatőrrel, Erdély Mátyással sokat beszélgettek arról, hogyan lehet képileg megfogalmazni, hogy
az a világ, amiben a történet játszódik, egyszerre kemény és szelíd, durva és kedves.
„Visszahozni az elnyomás rendszerét, s közben megmutatni: ebben egy gyerek hogyan tud létezni.” A rendező ugyan a nyolcvanas években volt gyerek, de, mint mondta, így is vannak élénk emlékei a diktatúráról, „amelyeket viszek magammal. Persze tudom, hogy az ötvenes évek sokkal rosszabb volt, de a nyolcvanas évek se volt olyan jó. Ezeket az emlékeket beletettem a filmbe.”
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
