Jelenléte ezért is lehet sokaknak irritáló – Kiss Noémi Hosszú Katinka ellentmondásairól

  • narancs.hu
  • 2016. augusztus 14.

Sport

Összehasonlító elemzés Egerszegi Krisztináról és Hosszú Katinkáról.

E heti nyomtatott kiadásunkban olvasható Kiss Noémi esszéje a két csodálatos magyar úszónőről, Egerszegi Krisztináról és Hosszú Katinkáról. Az alábbi részlettel igyekszünk kedvet csinálni hozzá.

„Egér – egy kislány, aki mindig elegáns, sosem volt izzadságcsepp a homlokán, csak klór, könnyei a meghatottság pillanataiban jöttek elő, nem volt »tervezett« vagy »csinált«. Mosolya valódi, nem »megfé­lemlítésből« elővett grimasz, lihegésmentes célba érés, ahogy Katinka kitalálja kamerák előtti viselkedését. Egerszegi Krisztina edzésnaplói a medencére íródtak, nem a szárazföldre; Hosszú Katinka viszont nemcsak a vízben, a medencén túl is egyéni csúcsokra tör. Edzései az edzőteremben és azon túl is zajlanak.

Hosszú jelenléte ezért is lehet sokaknak irritáló. Idegenül új, nem simulékony jelenség, kikezdi, irritálja a sport intézményrendszerét (ami így van rendben, ahogy van, büszkeségtábláival, garantálva a pártpolitikai sikert). Céljai mindig távlatiak, és maximálisan kihasználja a lehetőségeket. Eddigi útja váratlan tettekkel, kirohanásokkal kövezett, individuális, tele sikerrel és kudarcokkal. Sokan nem tudnak mit kezdeni vele – és így könnyen kikezdhető. Egerszegi megszólalásai jóval versenyzőkora után értek be, ő beszédesen néma volt, és ma is ritkán, igen megfontoltan ad interjúkat, elsősorban anyaságáról, családi életé­ről beszél és az uszodától fenntartott távolságról. Szótlansága mégis ugyanolyan üzenetértékű, mintha beszélne (senki védelmében nem szólalt meg az utóbbi évek botrányai kapcsán, sem Szepesi Nikolett elítélésekor, sem Kiss László ügyében). Így talán könnyebben, ellentmondások nélkül szerethető, vagy­is felhőtlenebbül és kényelmesebben is, mint Hosszú Katinka.

Hosszú Katinka épp az ellentmondásaival érdekes. »Hisztériája« a női sport emancipációjának online verziója – leválik az államról és saját sportközösségéről, e közösség állami testéről/terhéről. Egy feudális és patriarchális, ókonzervatív rendszerben, ahol a sportolónő kislányszerepű vagy szép nő, vagy csak meghatott bajnok lehet, reflexiók nélkül. Hosszú már levakarhatatlan és kitörölhetetlen. Szerves része a sport nyelvének. Az úszónő – dresszei, edzései, utazásai, versenyei, rajongása az amerikai kosárlabdáért – médiafelület. Mondataihoz, mozgásához nincs szükség riporterre. Ráadásul egy-egy poszt úgy van felépítve, mintha minden máz és keret eltűnne: látszólag közvetlen kapcsolatban áll rajongójával, aki bárki lehet. Elég egy kép, egy szó, mondat vagy tábla, egy fotó. Egy szurkolás, egy like.”

A teljes cikk a csütörtök óta kapható Magyar Narancsban olvasható el.

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.