Leszólta kihívóját a súlyemelők elnöke, vesztett

  • narancs.hu
  • 2025. március 30.

Sport

A szövetséget Nagy Péter vezeti tovább.

Nagy Pétert választotta új elnökévé a Magyar Súlyemelő Szövetség szombaton – adta hírül a szeged.hu.

A jogász végzettségű sportoló, aki súlycsoportjában 2005-től 2024-ig az összes országos bajnokságot megnyerte, és 2012-ben, 2016-ban és 2021-ben is egyedüli magyar súlyemelőként vett részt az olimpián, paprikás hangulatú tisztújításon győzött.

A Telex korábban arról írt, hogy a szövetség eddigi elnöke, Dobos Imre, aki 2008 óta töltötte be ezt a tisztséget, a visszavonuláson gondolkodott. Amikor azonban látta, hogy Nagy indul, mégis jelöltette magát, és kijelentette, az ólomsúlyú szegedinek semmi esélye nincs ellene.

„Simán nyerünk, arra számítok, mert 22 klub áll mellettem, nem én kerestem őket, hanem ők engem, hogy ne engedjek teret Nagynak. Én azt szerettem volna, hogy az eddigi alelnök vegye át az irányítást, ez egy kellemetlen kötelezettség, aminek most eleget teszek, még csak boldog se leszek, ha nyerek. Az ellenfelemre, aki szereti félrevezetni a tagságot, jó esetben 16 klub szavaz. A tagság eddigi bizalmára büszke vagyok. A bíróság rendben találta az alapszabályunkat, a szavazás nem zárt körű” – nyilatkozta Dobos Imre.

„Ki-ki meccsre, szoros küzdelemre számítok, ami kevés szavazaton múlik majd, de bízom a változást akarókban. Már ha felvesznek a jelöltek közé. Az alapszabályunk hemzseg a jogi nonszenszektől, benne van például, hogy Dobos Imre az elnök, a tíz elnökségi tagnak pedig garantálja a szavazati jogot. Én nem ártottam neki soha az életben, nem minősítgettem, nem pocskondiáztam, nem értem, miért támad engem hisztérikusan” – mondta Nagy Péter.

A szövetség szombati küzgyűlésén a tudósítás szerint vitát hozott a napirend elfogadása is, pedig közjegyző követte az eseményeket. Több órán át tartott, mire az elnökválasztás eredményét kihirdethették. Dobos Imre 38 szavazatot kapott, Nagy Péter 46-ot, ő győzött.

Az eredményt az új elnök így nyugtázta:

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.