Liu Shaolin Sándor: Tud majd nagy meglepetéseket okozni a férfi gyorskorcsolyaváltó

  • narancs.hu
  • 2018. szeptember 22.

Sport

Az olimpiai aranyérmes sportoló beszélt az átalakuló együttesről.

Liu Shaolin Sándor olimpiai bajnok gyorskorcsolyázó szerint tud majd nagy meglepetéseket okozni a férfiváltó úgy, hogy vannak új emberek a csapatban.

Az idei téli olimpián a váltóval aranyérmes rövid pályás gyorskorcsolyázót arról kérdezték szombaton az M1-en, hogy mire lehet képes az átalakuló együttes, hiszen Knoch Viktor ebben az évben pihen, és vannak új csapattagok. Szerinte nagyon keményen készülnek és próbálnak újra meglepetéseket okozni.

Arról is beszélt, hogy nagyon izgalmas lesz a szezon, hiszen olimpiai bajnokként állhatnak oda minden egyes futamra. Két hét van az országos bajnokságig, azt is izgatottan várja – tette hozzá.

Liu Shaolin Sándor elmondta azt is, nagyon várja az úszóvilágkupa-sorozat budapesti állomását, ahol október 4-én a Duna Arénában más sportágak klasszisaival együtt ugrik a medencébe. Kénytelen lesz felkészülni, mert nem szeretne utolsó lenni – mondta a gyorskorcsolyázó, hozzátéve: öccsével, Liu Shaoanggal úszással kezdték gyerekkorukban, de csak körülbelül másfél évig űzték ezt a sportot, és az már nagyon rég volt.

A Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang, Burján Csaba, Knoch Viktor összeállítású négyes a februári, phjongcshangi játékokon megszerezte Magyarország első téli olimpiai aranyérmét.

Megvan az első magyar téli olimpiai arany!

A Burján Csaba, Knoch Viktor, Liu Shaoang, Liu Shaolin Sándor összeállítású magyar csapat fantasztikus versenyzéssel aranyérmet szerzett a férfi 5000 méteres, rövid pályás gyorskorcsolyaváltó döntőjében a phjongcshangi téli olimpián. Kína második, Kanada harmadik, Dél-Korea pedig negyedik lett.

Az úszó-vk bemutató futamán Liu Shaolin Sándor mellett rajthoz áll Eric Moussambani, azaz Eric, az Angolna, az olimpiai és világbajnok tornász Berki Krisztián, a tavalyi Év sportolója, a gátfutó vb-bronzérmes Baji Balázs, a nemrég a crossfit-világbajnokságon nagy meglepetésre ezüstérmes Horváth Laura, az olimpiai bronzérmes, vb-ezüstérmes párbajtőrvívó Somfai Péter, a világ- és Európa-bajnoki bronzérmes birkózó Veréb István, valamint a válogatottban 42 mérkőzésen 11 gólos futballista, Torghelle Sándor.

(MTI)

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.