Nyert a magyar női vízilabda-válogatott a görögök ellen

  • narancs.hu
  • 2024. augusztus 8.

Sport

Neccesnek indult, sima menet lett a vége.

Olaszroszággal játszik a magyar női vízilabdaválogatott az ötödik helyért szombaton, miután legyőzte a görög csapatot. Az első negyed végén a görögök vezettek, az állás 2:1 volt, kóstolgatták egymást a csapatok, sok hibával. A második negyedben a görögök 4:1-ig elhúztak, a magyar csapat azonban végül 4:4-re hozta hozta a következő nyolc percet. A harmadik negyedben fej-fej mellett mentek a csapatok, végül az utolsó szünetre már a magyar válogatott ment 8:7-tel.

Az utolsó negyedre megtalálta a magyar csapat az ellenszert, hamar ellépett és három-négy gólós előnnyel játszott. Gyorsan dobtak négy gólt, ezt követően a görögök már nem tudtak ritmust váltani. A végeredmény 12:9 lett.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

BKV: csak semmi pánik, lesz fizetés!

A cég megbízott vezérigazgatója belső körlevélben igyekszik nyugtatni a cég dolgozóit, hogy mindenki megkapja a fizetését júniusban. A szakszervezetek megkezdték az egyeztetéseket arról, milyen eszközökkel éljenek, ha ellehetetlenül a BKV és többi fővárosi szolgáltató cég működése.

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.