Ahogy telnek az évek, egyre többet nevet a közönség a Shakespeare-előadások alatt. Hol hahotázva, hol kuncogva, hol magukban mosolyogva, de telepöttyintgetik az előadást a nevetésükkel. És nemcsak a vígjátékokon nevetnek, sőt: az a legérdekesebb, hogy a komoly darabokon, a történelmi drámákon és tragédiákon is fel-feltör a derültség. És nem is a "frontális" komédiázásra gondolok, mint a Hamletben, amikor Rosencrantzot, a spiclit furulyázásra kényszeríti a herceg - ez sima vígjátéki betét, lehet röhögni a színész ügyetlenkedésén, rémült arcán, felfújt pofazacskóin, ezen négyszáz éve egyfolytában nevet a közönség.