A detektívsztoriba oltott, napló formájú nevelődési regényből Puskás Tamás rendezése is beemel részleteket. A könyv erénye, hogy nem egzotikus csodabogárként tekint a fiúra, hanem bemutatja azt a sajátos észjárást és érzékelési módot, amely a furcsa szokások és a zsákutcába torkolló társas helyzetek mögött húzódik. Ebben a világban minden önmaga, nem létezik a sorok között elrejtett jelentés, épp ezért színlelés sem. "Az emberek gyakran azt mondják: Csönd legyen! De azt nem mondják meg, meddig legyen csönd. Vagy kiírják egy táblára, hogy: Fűre lépni tilos! De nem mondják meg, hogy csak a tábla mellett tilos, vagy az egész parkban."
Kovács Krisztián aprólékosan kidolgozott, remek alakítása - akárcsak Kulkáé az Esőember színpadi változatában - önmagában megéri az estét. Egyszerre idegesítő és szerethető manírjai, a zártság mögötti sebezhetősége erős imperativus a környezete számára a hazugságokkal való szembenézésre. A leporellóként kihajtható díszletfalak előtt rövid, villanásszerű jelenetek peregnek, ám a darab sajnos nem sok lehetőséget kínál a többi karakter kibontására (a főbb szerepekben Scherer Péter, Pokorny Lia, Szilágyi Csenge), és a hiányérzetet nem enyhíti a slusszpoén sem. Érdekes áthallást okoz, hogy egy harmincas férfi játssza a 15 éves, alapból rokonszenves kamaszt, amiről eszünkbe juthat, hogy a társadalom a gyerekekhez képest mennyivel kevésbé türelmes és támogató a fogyatékkal élő felnőttekkel szemben. Pedig, akárcsak Christopher, ők is felnőnek egyszer.
Centrál Színház, március 29.
alá
