A Vőlegény, ez az 1922-ben debütált pénzhajhászati színjáték, különösen szerencsés eset: e sírnivalóan vidám darabban, melyben csak a kuglóf friss, de mindenki más romlott, kedvenc szerzőnk bőkezűen szórja a kispolgár kárára a poénokat. Ott van például az a nagy készülődés, burleszkbe (egy Marx Brothers-komédiába) illő, fejvesztett lakáscsinosítás, melynek során a lerobbant kispolgári miliőt férjfogásra alkalmas lakrésszé alakítja a Csuszik család. "Itt a cukor és Reviczky meg a szalvéták" - nyögi be Duci, az épp nem eladó Csuszik lány, s a kezében valóban ott a cukor meg a Reviczky-kötet - utóbbitól lesz csak előkelő a nappali. És ott az a rengeteg kispolgári tájszólás, az alacsonyan repkedő "respekt"-ek vagy a "leházasodni" nyelvi leleménye meg még számtalan szóvirág a vidékről a pesti lecsúszásba felkapaszkodott Csuszikék szedett-vedett szókészletéből. Ez eddig a hozott anyag, de a Pesti Színház produkciója is hozzátesz ezt-azt az el nem évülő poénokhoz. Eleinte csak két pár Converse(-szerű) csuka tűnik fel, mint kedves anakronizmus a tízes évek lecsúszottjai lábán (régi poén ez: Sofia Coppola is elrejtett egy pár Converse-t Marie Antoinette budoárjában), de a vőlegény yuppie-s, napszemüveges fellépése már biztos jele a rendezői koncepciónak. Az idők szaga nemcsak a gyógynövényes cigarettlikből árad, de a tízes évek (az 1900-as és a 2000-es) összekapcsolásából is érezhető. Végül is ártani nem árt a darabnak, elvégre Fox Rudi (a vőlegény) elektromos gitárral is éppoly léha és szerelmes, mint ahogy Szép Ernő gitár nélkül elképzelte, és a Megáll az idő-s áthallások sem rontanak a szépernős összhatáson. Mivel színházban sem illik spoilerezni, ezúttal elhagyjuk az írásvégi Szép-poént; tele van velük úgyis a Vőlegény, a Pesti színészei pedig jól beszélnek szépernőül.
Pesti Színház, április 12.
