Tartalom

(2014-04-17)

Snoblesse
Publicisztika

Mélyi József

Publicisztika

Bekerítve

A Szabadság téri emlékmű és a megszállás

Számos elemzés született az elmúlt három hónapban a Szabadság térre készülő emlékműről, pedig még mindig csak torz faxvázlatokról és egy helyesírási hibákkal tarkított leírásból tudhatjuk, milyen lesz. Ugyanennyi ideje tart a furcsa hallgatás: a szobrász nem nyilatkozik, a Fidesz politikusai kerülik a témát (a zsidókkal húsvét és betonozás után kezdik meg a párbeszédet), az egyébként felkent MMA mintha ebben a kérdésben nem is létezne, és bár Schmidt Mária egy címlapos "ugyan már"-ig is eljutott a mű védelmében, bizonyos, hogy a koncepció a korábban elfogadottnak hitt logikákból kiindulva észérvekkel védhetetlen.

Uitz Renáta

Publicisztika

Tedd le a furkóst! – Az adatvédelmi ombudsman és az egyházi törvény esete Európával

Folyó év április 8-án, amikor a magyar nép érdeklődőbb fele (se) csak kiheverni kezdte épp az új választási rendszer okozta megpróbáltatásokat, Európa bíróságai elérkezettnek látták az időt, hogy betoppanjanak a frissen újraválasztott magyar kormányhoz. A sors úgy hozta, hogy mindkét bíróság alapvető jogokat érintő alkotmányos jelentőségű kérdésben fondorkodott: az unió luxembourgi bírósága az adatvédelmi ombudsman korai elbocsátását vizsgálta, míg a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) az egyházak elismerésének szabályairól döntött.

Egotrip

Várhegyi Éva: Ekotrip

Egotrip

Úszni tud

Nem elegáns az embernek magát idéznie, most mégis ezt teszem. Négy évvel ezelőtt írtam e helyütt: "Orbán Viktor kampányzáróját azzal kezdte: a választásokkal eljön az igazság pillanata. Ebben nem tévedett.

A szerk.

A szerk.

A szerk.

Ügyesen, élelmesen

Most nem is az, hogy mi lesz Ukrajnával, mert vagy lesz vele valami, vagy nem, vagy lesz Ukrajna, vagy nem, meglátjuk, az utóbbi mellett is tudnánk érvelni, meg az előbbi mellett is, és fogunk is mindjárt.

A szerk.

A szerk.

Egy hang az árokból

"A brüsszeli bürokraták újabb felháborító provokációja az Európai Bíróság ítélete, amelyben Magyarország kőművesdekoltázs-ügyben elfoglalt álláspontját bírálják" - mondotta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter, amikor hírét vette, hogy a főnök hamarosan visszatér szabadságáról, s kiszortírozza a rosszul teljesítőket a kormányából.

Külpol

Külpol

Várományosok - Választások Indonéziában

Az indiai választási folyamathoz képest sokkal kisebb nemzetközi figyelem összpontosult Indonéziára, pedig a sokszigetű ország, bár nem listavezető, mégiscsak a világ harmadik legnépesebb demokráciája, emellett a legnépesebb muszlim ország, még akkor is, ha a negyedmilliárd lakosnak csak a 88 százaléka tartozik a felekezethez. A választás tétje pedig az, hogy sikerül-e végre kitörnie Indonéziának az aggodalmas nemzetközi odafigyelést igénylő örök reménység helyzetéből.

Belpol

Belpol

Szesz és szatócsjog - Pálinkaügyi elmarasztalás és a trafikok

Nem tarthatja fenn Magyarország a szabad pálinkafőzés 2011-től érvényes rendszerét - döntött a luxemburgi székhelyű Európai Bíróság. Ez egyébként jól is jöhet a kormányerőnek: úgy alakíthatja át a hazai szeszforgalmazás rendszerét és zárhatja ki belőle a kisboltokat, hogy közben az unióra mutogathat.

Vihar után az Orvosi Kamara

Belpol

Lerendezett sorok

A jelek szerint pozíciójában megerősödve került ki a Magyar Orvosi Kamara vezetősége az országos felügyelőbizottsággal folytatott belső vitájából. Az indulatok azonban nem csitulnak a megosztott és külföldi munkavállalásban gondolkodó orvostársadalomban.

Hogyan őrölte fel magát a baloldali ellenzék?

Belpol

Tolató mozgás

Megegyezés az egyéni jelöltek névsorában, szavazatmaximalizálás, vonzó miniszterelnök-jelölt kiállítása, valami közös programszerűség, a civil ellenállás átfordítása szavazatokra - nagyjából ezek lettek volna az elvégzendő feladatok. A politikai önérdek, a kölcsönös bizalmatlanság vagy a szimpla amatörizmus süllyesztette el a "kormányváltókat"? És miért lett katasztrofális a kampány? Az ellenzék elmúlt két éve.

Színház

Interjú

Színház

"Mozgásszótárt készítek"

Doug Varone koreográfus

A tánc és az emberi szellem kapcsolatának összetettségét kutató New York-i Doug Varone and Dancers 1986-ban alakult. Alkotói tizenegyszer kapták meg a New York Dance and Performance díjat, de nem csak az amerikai táncszínpadokon arattak sikereket, világszerte ismertek az előadásaik. Három etűdből álló estjük április 27-28-án lesz látható a Müpában, a Budapesti Táncfesztivál keretében. Ebből az alkalomból beszélgettünk az alapító koreográfussal, koreografált már filmet (Az utolsó piszkos táncot Patrick Swayze-nek), operát (Metropolitan, Boston Lyric Opera) koncertet és divatbemutatót is.

Színház

Színház

Arccal Oroszország felé

MITEM - Madách Nemzetközi Színházi Találkozó

Sosem volt Magyarországon rendszeres nemzetközi színházi fesztivál, de akadt néhány év, amikor a kérdés, hogy kell-e ilyen, sokat volt terítéken. Rendeztek is erről széles körű vitát 2005-ben, sokan megszólaltak, akik a "nemzetköziségben" érintettek voltak, épp csak a döntéshozók, egy lehetséges fesztivál állami alapítói nem. Pedig mindenki tudta, milyen jelentős lehet a hatása egy ilyen rendezvénynek.

Színház

Színház

Haddon-Stephens: A kutya különös esete az éjszakában

Az azonos című regényből készült darab hőse egy Asperger-szindrómával élő kamasz, aki egy vasvillával ledöfve találja a szomszéd kutyát, és nyomozni kezd a gyilkos után. Christopher kiváló absztrakt logikával rendelkezik, a hétköznapi problémamegoldás és kommunikáció terén azonban elveszett.

Film

Film

Film

Isten fia

Nehéz pusztán esztétikai szempontok szerint beszélni egy olyan filmről, mely a nyugati kultúra kanonikus történetét tárja elénk, bármilyen újraértelmezési szándék és alternatív olvasati lehetőség felkínálása nélkül, egy olyan kulturális közegben, ahol minden lehet (és kell is, hogy legyen) újraértelmezés és reflexió tárgya.

tévésmaci

Film

Petrezselyempacsirta

Amikor Sztupa és Troché a Napsugár kisvendéglőbe siettek, egész különös képet mutatott az utca, csend volt: eltűntek a kóbor kutyák. Nem tudta elzavarni őket addig senki emberfia, nem tudta befogni őket a legkegyetlenebb gyepmester sem. Most nem voltak sehol. Az utca mégsem volt néptelen, kinn dolgoztak az emberek, meszelték vadul a házuk előtti fák szárát. Volt olyan, amin már a koronáig ért a fehérség, s volt, amin épp most sinkózott a pemzli.

Film

Film

Nagytudásúak

Nem tudjuk elhessegetni a gondolatot, hogy a Franciaország legtehetségtelenebb tanárainak és legrosszabb gimnáziumának találkozását elmesélő mozgókép valamiféle önéletrajzi ihletésből születhetett.

Film

Halhatatlan szeretők

Hát hülyék ezek a vámpírok?! Hogy csak most, annyi infantilizmus és gyermekded blamázs (Alkonyat, Pirkadat, Félhomály, Homály) után fedezték fel maguknak Amerika nagy melankólikusa és frizurakirálya, Jim Jarmusch élettani előnyeit?!

Zene

Zene

Megoszt, uralkodik - A digitális zene terjedése

A Napster megjelenése után 15 évvel a legális, digitális zenei szolgáltatások szinte kimeríthetetlen adatbázisokat tesznek hozzáférhetővé elérhető áron. Nem volt egyszerű menet, és a siker sem teljes, de úgy tűnik, 2014-re e szolgáltatások felnőtté váltak.

mi a kotta?

Zene

A velencei tyúk

"Nem szeretem a hisztérikus nőket" - fogalmazott gúnyosan Nietzsche, amikor először találkozott Wagner fennkölt ünnepi színjátékával, a Parsifallal. A filozófus, aki pár évvel később - mint köztudott - Torinóban sírva borult egy elkínzott, szekérhúzó ló nyakába, ekkor még kevesebb megértést mutatott az egyetemes részvét és együtt szenvedés wagneri gesztusa iránt, amelynek alapérzületét a Mester egyik levelében éppen egy hasonló olasz utcai állatkínzás felidézésével körvonalazta.

Lemez

Zene

Száz szónak is

Todd Terje: It's Album Time

Bőven túl van már a harmincon, de csak most jött el az ideje, hogy albumkészítőként is kipróbálja magát - pedig a norvég Todd Terje időtlen idők óta szórakoztat műfajilag nehezen behatárolható, habár idővel jól felismerhető, mutáns diszkószerzeményeivel.

Lemez

Zene

A hangos amerikai

The Hold Steady: Teeth Dreams

A nullás évek közepén a New York-i Hold Steady volt az Egyesült Államok talán legzseniálisabb esküvői és kocsmazenekara.

Opera

Zene

Egyszer élünk

Mozart: A varázsfuvola

"Az a legnagyobb gőgöm és a legnagyobb nagyképűségem és büszkeségem, hogy mindig meg vagyok és meg is voltam győződve arról, hogy én pontosan tudom, Mozart mit akart." Egy korábbi életút-interjújában Szinetár Miklós fogalmazott így, s ennek tudatában különösen érdekesnek ígérkezett az a rendezése, amelynek felkérését 80. születésnapjára kapta ajándék gyanánt az operaház vezetésétől.

Lemez

Zene

Baráti és Brahms

Hanglemezkészítő tevékenysége során Baráti Kristóf a hegedűirodalom alapműveit rögzíti: az elmúlt évek során lemeze jelent meg Bach összes szólóhegedű-szonátájából és -partitájából, Paganini D-dúr és h-moll versenyművéből, Beethoven összes hegedű-zongora szonátájából, illetve Eugène Ysaÿe hat szólószonájátából.

Lemez

Zene

Dean Wareham: Dean Wareham

Távolról sem a Luna volt az egyetlen amerikai zenekar, amely a Velvet Underground zajos második lemeze helyett inkább a törékeny harmadikat választotta alapkőül egy gondosan felépített karrierhez, de a Lunát maga Lou Reed részesítette pápai áldásban, amikor elhívta a bandát a Velvet visszatérő turnéjára a 90-es évek elején.

Képzőművészet

Képzőművészet

Bezárás előtt az Artpool - A dokumentáció hatalma

Úgy tűnik, 2014-ben kénytelen bezárni Közép-Európa legnagyobb, külföldön is nagyra tartott alternatív művészeti gyűjteménye, az 1979 óta működő Artpool Művészetkutató Központ. Az aláírt szerződés ellenére az Emmi január óta egy fillérnyi támogatást sem utalt át. Ezzel a magyar kortárs művészeti élet újabb fontos szereplője tűnik el a nyilvánosság elől.

Könyv

Könyv

Könyv

Nagy Gabriella: Üvegház

A könyv egyszavas címekkel ellátott, gyakran naplóbejegyzések hangulatát idéző rövid fejezetek sorából áll; az öt ciklusból ha regény végül nem is, de egy kétségtelenül jól lekerekített családtörténeti, önéletrajzi történetfolyam kialakul.

Interjú

Könyv

"A szocializmus realistája"

Bojtár Endre irodalomtörténész, bohemista a 100 éves Bohumil Hrabalról

Kiadói szerkesztőként, bohemistaként, a magyar irodalmi élet kelet-európai szakértőjeként közvetlen közelről volt módja követni Bohumil Hrabal pályáját, magyarországi ismertségét, hovatovább kultuszát. Kérdeztük Menzelről, sörről és kolbászkákról is.

Könyv

Könyv

Artpool - The Experimental Art Archive Of East-Central Europe

Az Artpool Művészetkutató Központ negyvenéves történetét bemutató angol nyelvű könyv/katalógus, ahogy azt alcíme (History of an active archive for producing, networking, curating and resarching art since 1970) is jelzi, az ún. aktív archívum koncepciója mentén Galántai György és Klaniczay Júlia közös művészeti projektjét mutatja be.

Sport

Kezdődik a sznúker-vb!

Sport

Zöld posztó, piros golyók

A sznúker-világbajnokság az egyik leghosszabb évenkénti sportesemény. 1977 óta a sheffieldi Crucible színházban rendezik a 17 napos maratont, mely legfőképp abban különbözik a többi versenytől, hogy jóval hosszabbak a mérkőzések.

Tudomány
Gasztro

étel, hordó

Gasztro

Hachapuri

Felületes ismereteink vannak a grúz konyháról, annyit tudunk róla, hogy kiváló. Melyik nem az?

chili&vanília

Gasztro

Mazanec

A húsvéti kalácsok palettája világszerte rendkívül széles, lehet belőlük mazsolázgatni. Én idén a csehekét ajánlom.