Szüret

  • 2012. augusztus 13.

Szüret

Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára a Csongrád megyei gazdakörök fórumán, 2012. augusztus 10.

Igen, kartelleztünk, a magyar termelők érdekében. Két év alatt 11 ezer hektárról 5 ezer hektárra csökkent Magyarországon a dinnyetermő terület. Mi vissza akarjuk állítani a korábbi termőterületet, ami csak úgy lehetséges, hogy a termelő ne csak az önköltséget kapja meg, hanem legalább 15-20 százalék haszna is legyen a terméken. A Gazdasági Versenyhivatal is azt mondta, hogy én kartellezek. Igen? És akkor mit tudnak velem csinálni? Vagy a minisztériummal? Vagy a kormánnyal?”

Figyelmébe ajánljuk

A Fidesz házhoz megy

Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.