Tudomány

Humán szövettenyészetek: Õsleves

Az emlősklónozás óta a legjelentősebb áttörésről számoltak be amerikai tudósok a biotechnológia területén: humán embrióból olyan sejttenyészetet állítottak elő, amely laboratóriumi körülmények között korlátlan ideig fenntartható, és belőle tetszőleges típusú emberi szövet tenyészthető. Az etikai szempontból problémás, így állami pénzből nem támogatott kutatást finanszírozó magáncég részvényeinek árfolyama a bejelentést követően megháromszorozódott a tőzsdén.
  • - bodoky -
  • 1998. november 19.

Veszprémi viadukt: Pillantás a hídra

Tavaly heten, idén hatan ugrottak a halálba a veszprémi viaduktról, többnyire lehetetlenül fiatal emberek. Nem csoda, hogy a dunántúli város idén hatvanéves jelképét sokan az öngyilkosok kultuszhelyének tartják, ami azon túl, hogy rettenetes dolog, nem éppen hízelgő egy az átlagosnál dinamikusabban fejlődő településre nézve. Nem csoda, hogy a veszprémi önkormányzat sok mindennel próbálkozik annak érdekében, hogy valamiféleképpen megállítsa ezt a borzalmas sorozatot.
  • - legát -
  • 1998. november 19.

A Nemzeti Színház helye : Nyugati szél

Ha nem épül meg a rossz helyre, rossz időben tervezett színház az egykori Erzsébet téren, akkor már csak az Inter-Continentalt és a Marriottot kell lebontani ahhoz, hogy végre fellélegezhessünk. A kormány következetességét látva talán még arra is van remény, hogy a Pénzügyminisztérium ormótlan, historista épülete sem fog sokáig a levegő és a lakosság útjában állni. Abban azonban irreális lenne reménykedni, hogy az ország vezetése rászánja magát a Parlament lebontására.
  • 1998. november 5.

Magyar lomtalanítók Ausztriában: Gut, besser, ószer

Lomtalanítás nemcsak Magyarországon van, hanem Ausztriában is, a különbség csak annyi, hogy amit az osztrákok kidobnak, az itthon sokszor még jó állapotban lévő tartós fogyasztási cikknek számít. Mi is kimentünk, megpóbáltunk összeszedni néhány értékes cuccot, de igazából csak tapasztalatokkal lettünk gazdagabbak.
  • 1998. október 29.

Feng shui: Kő, papír, olló (Avagy a Béla helye a térben)

Épphogy megtanultuk, hol a g a jin-jangan, máris itt a feng shui. Hogy az meg mi a kígyó? Még kábé két perc, és minden magyar tudni fogja. Európaiul: a térrendezés művészete. Kínaiul: szél és víz. Az összes művház kultúrosa bepréseli magát valahová a makramé és a grafológia közé. Ne mondjátok, hogy nem szóltam.
  • Németh Gábor
  • 1998. október 22.

Intelligens ágensek: Ügynökök a hálón

Napjaink programjai közvetlen, direkt parancsokra várnak, tehát legfeljebb szervilis segédeknek tekinthetők. Szükségünk van hát alteregókra, akik leveszik az információs terhet a vállunkról, és önállóan feldolgozzák a cybervilág információdömpingjének túlnyomó részét. Az ilyen alteregókat illető divatos terminus technicus az ágens - a metafora arra az ügynökre utal, aki megbízójának érdekében önállóan jár el. Az ágensprogramok megelégednek a cél nagy vonalakban történő megadásával, "megértik", mire van szükségünk.
  • Gulyás-Zana László
  • 1998. október 22.

"A sztoriért megyek, nem a veszélyt keresem" (Peter Arnett, a CNN riportere)

Az új-zélandi születésű veterán haditudósító harmincöt éve járja a világ háborús zónáit: a vietnami háborúban tíz évet töltött az Associated Press tudósítójaként, az elmúlt két évtizedben pedig a CNN egyik fenegyerekének számított. A CNN hírtelevíziót a globalizáció iskolapéldájaként szokás emlegetni, filozófiája megváltoztatta a média szerepéről alkotott képet, és rengeteg elméleti vitát provokált: a linzi Ars Electronica fesztiválon tartott előadásában Arnett pozitívan értékelte az információtechnológia és a média egyre erősödő szimbiózisát, és időt szakított a mi kérdéseinkre is.
  • Bodoky Tamás
  • 1998. október 15.

Nemzetközi Madármegfigyelő Nap: Less, ne csak nézz!

Az első októberi hétvégén csoportos madárlesre indultak távcsövekkel, jegyzetfüzetekkel felszerelt profik és amatőrök, hogy az őszi vonulásra időzített nagyszabású akción, a Nemzetközi Madármegfigyelő Napon Magyarországot képviseljék.
  • 1998. október 8.

Magyar Royal Tarokk Egyesület: Tiszt a lappal

Míg a felszólaló tisztségviselők adószámoznak, és bizonyos virtuális bevételeket emlegetnek, a tagság a kocsmaasztaloknál szórakozottan kever, és időnként osztanak egymásnak; zsugáznának már nagyon. A szövetség évtizedes ideológiai küzdelmek árán jött létre, jó háromszáz éves előjáték után.
  • -winkler -
  • 1998. október 1.

BIT-parti Tatán: Az édentől balra

A Baloldali Ifjúsági Társulásról (BIT) sokféle információ kering a hazai közéletben. Vannak, akik a legtörekvőbb magyar ifjúsági szervezetet vélik benne felfedezni, mások szerint csak az MSZP zászlaját lengetik. A BIT a hét végén rendezte meg jubileumi évadzáró táborát Tatán, a Narancs pedig kihasználta az alkalmat, és a helyszínen járt utána a dolgoknak.
  • Kovács Róbert
  • 1998. szeptember 24.

Ars Electronica ´98: Kultúrkampf a kohóban

Azbesztruhás, gázálarcos aknakeresők a főtéren, Silicon Graphics szilíciumerőműre komponált virtuális boszniai horrorshow a Jövő Múzeuma alagsorában, embervadászatra programozott robotkamerák a kortárs művészeti kiállításon és laptopon molyoló zapatista hackerek a CNN veterán haditudósítójának előadásán. Tűzálló üveg tetejű, indusztriál-technótól dübörgő vasúti kocsikból izzó acélba bámuló, betépett, napszemüveges médiacsorda a linzi vasöntöde ipari vágányán éjfél után - egy máskor csendes felső-ausztriai iparvárosban kitört az infoháború: művészek, teoretikusok és technológusok hordták össze e témával kapcsolatos vízióikat intenzív médiaérdeklődés közepette.
  • Bodoky Tamás
  • 1998. szeptember 24.

Az iszlám jog: Nyakuk szegve

Ha az olvasó reggeli forró italát kortyolgatva az iszlám jogról hall a rádióban, akkor lelki szemei előtt válogatott borzalmak jelennek meg: megkövezések, akasztások és a nyakazás legváltozatosabb formái. Szó, mi szó, az iszlám jogrendszertől valóban nem idegenek a nyilvános testi fenyítés elrettentő hatásúnak szánt módozatai, de az iszlám világ közel milliárdnyi lakosa számára az iszlám jog, a saría a mindennapok részét képezi.
  • Dobrovits Mihály
  • 1998. szeptember 17.

Mitsubishi-találkozó: Polgári középkategória

Harmadik országos találkozójukat rendezték a Mitsubishi Klub tagjai szeptember 12-én az Óbudai-szigeten. Az ügyességi versennyel, ingyenes szervizeléssel, üdítőital-kóstolókkal, bohóctréfákkal és bográcsgulyással feldobott rendezvényre meglepően sokan voltak kíváncsiak.
  • - legát -
  • 1998. szeptember 17.