A linzi Ars Electronica fesztivál 1979 óta az új technológiákkal kísérletező művészek zarándokhelyének számít - 1987 óta itt osztják ki az ORF, vagyis az osztrák köztévé által alapított, nem csekély pénzjutalommal járó Goldene Nica-díjat a számítógépes animáció, a vizuális effektek, az interaktív művészet és a számítógépzene kategóriákban. Idén a tizenkilenc évnél fiatalabb osztrák kóderek, vagyis az utánpótlás-válogatott számára újabb aranyozott, szárnyas női torzóval bővült a repertoár: a U19 freestyle computing győztesei éppen a vizuális effektek kategóriájában diadalmaskodó Titanic-paródiával futottak be (a díjazottak teljes névsorát lásd a MaNcs augusztus 27-i számában). A díjátadás az ORF felső-ausztriai stúdiójában nagyszabású, az ORF 2-n és a 3 Saton élőben közvetített gálaműsor keretében zajlott, amelyet össznépi állófogadás követett a tévé fáklyákkal megvilágított, füstölt lazaccal és száraz pezsgővel bőven ellátott tetőteraszán - arc elektronika: nagyestélyiben, tűsarkon billegő osztrák producerfeleségek és hosszú hajú, farmeres kaliforniai kriptográfusok találkozása a süteményes tálcák felett.
A gálaműsorban
hosszan mutatják a Németországban élő és dolgozó Waliczky Tamás különdíjas alkotását, amelyben melankolikus, fekete-fehér képek felett a levegőben álló esőcseppek mintha a káeurópai spleent próbálták volna az art-sznob, lazacon szocializálódott kuratórium számára befogadható módon megjeleníteni - a művész másik, itt felvonultatott, kevésbé, sőt cseppet sem giccses installációja, a több mint nyolcszáz képből mixelt, szellemesen interaktív Focus a mélységélességgel enged játszani.
A kortárs művészetek múzeumában (O. K. Centrum für Gegenwartskunst) megrendezett Cyberarts ´98 kiállításnak egyébként is vidámpark-jellege van - rögtön a bejárat előtt ausztrál művészek az obligát mozgásérzékelős, zenélős installáció továbbfejlesztése gyanánt olyan gurulós bőröndökkel rohangálnak, amelyek a beépített műholdas helyzetmeghatározó (GPS) jeleit alakítják hangokká. Egy másik műalkotás osztott terében éhező egereket zártak össze számítógépzsinórokkal, és ahányszor az egér rágni kezdi a drótot, kap egy kis jutalomkaját. Az egerek destruktív teljesítménye egy monitoron figyelemmel kísérhető, így az információs infrastruktúrára legveszélyesebb példányok szaporíthatóak tovább szabotázsakciók céljára. Egy amerikai művésznő olyan szerkezetet fabrikált, amelyben egy felfüggesztett, padlónak fordított monitor alá fekve mindenféle elmosódott gusztustalanságot figyelhetünk: nyelvek, fogak villannak fel, nyál csorog, miközben alattunk vibrálni, hullámzani kezd a fekhely, porszívó zúg, és a csúcsponton hangos csattanással lejjebb zuhan a monitor.
Az amerikai Centre for Metahuman Exploration
- vagyis metahumán kutatóközpont Project Paradise című, kicsit perverz installációja igazi csemege - a látogatók fás-bokros terráriumba zárt, távirányítható külső vázzal felszerelt, amúgy teljesen meztelen fiatal nő és fiatal férfi segítségével próbálhatják ki a kiberszex csínját-bínját: egy telefon billentyűzetét nyomkodva kerülgethetik, simogathatják egymást - illetve virtuális párjukat. A Paul Garrin médiagerilla és alkotótársai által jegyzett Border Patrol című installáció egy szögesdróttal elkerített határsáv, amelyet számítógéppel összekötött kamerák vigyáznak, és ha emberi lény kerül a látóterükbe, a hajszálkereszt a fejre fokuszál, és eldördül egy lövés - gyakorlatilag lehetetlen átjutni rajta, már csak egy géppuskával kéne összedrótozni, hogy egy fegyverkiállításon is sikere legyen.
Idén Linzben egyébként is a háború szimbólumaiba ütközünk lépten-nyomon - a főteret például szabályosan elaknásították, mátrixszerűen a macskakőre festett kis piros háromszögeket kerülget a jó nép, középen egy elkerített részen azbesztruhás demonstrátor bökdösi a homokot centiről centire araszolva. Mikor az első fekete friszbit kikaparja a műfa alól, a közeli cukrászda teraszán ülők ijedten adakozni kezdenek a Boszniában megnyomorodottak javára - kis piros háromszöges kitűző a jutalmuk, jól mutat a zakó hajtókáján, a kis piros AIDS-kokárda pedig már amúgy is kezd kimenni a divatból. Az aknamezővé alakított főtérről háromdimenziós számítógépmodell is hozzáférhető CD-ROM-on.
Szemben,
a Nibelung híd túloldalán
található a Jövő Múzeumaként reklámozott Ars Electronica Center (AEC, http://www.aec.at), amely egy helyi napilapnak a fesztiválra időzített, rosszmájú cikke szerint túl sokba kerül az osztrák adófizetőknek, viszont roppant hálás téma a média számára, mert nem kell sokat keresgélni, ha virtuális vágóképeket követel a szerkesztő. A futurisztikus épület fő látványossága az alagsorban található CAVE (Cave Automatic Virtual Environment, vagyis automatikus virtuális barlang), amely nem más, mint egy előző generációs, kétajtós szekrénnyi Silicon Graphics csúcsgép Reality Engine (valóságmotor) szoftverrel. A gép, amely háromdimenziós, interaktív grafikus világot vetít a négyszögletes "barlang" falaira, jelenleg háromféle világot futtat felváltva - az előre meghirdetett időpontokra nem árt, ha már előző nap feliratkozunk, amennyiben be szeretnénk jutni a virtuálisan végtelen, valóságosan azonban meglehetősen szűkös térbe. A legújabb, fesztiválnyertes világ címe World Skin, két francia programozó alkotása: a polárszemüveget feltéve kietlen, borús tájon találjuk magunkat, harci zörejekkel és a második világháború, illetve a délszláv háború során készült fotókkal körülvéve - a fotókat kerülgetve a botkormánnyal tetszőleges irányba haladhatunk, a kezünkben tartott fényképezőgép-szerűséggel pedig felvételeket készíthetünk - ezeket egy printer ki is nyomtatja számunkra, azonban a lefényképezett területek a (virtuális) vaku (virtuális) villanása után hófehérek maradnak - depresszióra hajlamosak inkább maradjanak a mókás szörnyekkel zsúfolt öldöklős játékoknál.
A barlangból kitámolyogva már az alagsorban számos meghökkentő interaktív kütyübe ütközünk: eljátszhatunk egy változtatható forgási sebességű fekete lyukkal vagy egy tér-idő fordító új filmtechnológiával, többek között. Az értetlenkedő látogatónak - ha szerencséje van - maguk az alkotók magyarázzák el, miről volna szó, a műszakilag megpróbáltak viszont jobban teszik, ha rögtön beülnek a video-on-demand (video gombnyomásra) terminálok elé, és lehívják a szerverről az elmúlt évek fesztiváldíjas animációit. Két emelettel feljebb lehet még virtuális sisakban repkedni egy kissé elavult grafikus környezetben, szórakozni egy friss fejlesztésű amerikai stratégiai játékkal (Ground Truth), esetleg eljátszani a Knowbotic Research által bemutatott, 10_Dencies nevezetű, fesztiváldíjas elektronikus városmodellező programban Neo-Tokio paramétereivel - de a bölcsész végzettségűeknek inkább az elektronikus levelezés megkönnyítésére kifejlesztett, Post Pet elnevezésű, Microsoft-kompatíbilis tamagocsiba ojtott képes olvasókönyvet ajánlanám, meg a liftet, amelynek padlóján mozizni is lehet: a pince és a világűr (Apollo 13), illetve egy tizedmilliméterenként felszeletelt hulla belső szervei között (Visible Human) utazgathatunk fel és alá.
Fáradalmainkat a centrum legfelső emeletén elhelyezkedő kiberkávézóban kipihenve, az üvegfalon túl Duna-parti panoráma tárul elénk, a nyilvános internet-terminálokról üzenetet küldhetünk a virtuális odisszea során elveszített útitársaink mobiltelefonjára vagy akár a szemközti ház ablakaira is: a kétmillió schillingből megvalósított Clickscape projekt (http://www.servus.at/clickscape98/) ugyanis lehetővé teszi, hogy a webről írható fényújságnak használjuk az egyik folyóparti épület homlokzatát.
A tulajdonképpeni konferencia
színhelye Linz legnagyobb koncertterme, a Brucknerhaus, amelyet két napra ellepnek az internet-aktivizmus, az interaktív művészet és a csináld magad média határterületein portyázó konferenciaturisták, ez a különös, belterjes csorda, amelyből számos ismerős arc köszön vissza rám - bár erős a gyanúm, hogy káeurópából én vagyok az egyetlen, aki nem a Soros Alapítvány pénzén alternatívkodik. A konferenciaterem előcsarnokában két hosszú hajú kaliforniai kriptográfus egy új titkosító technológiát promotál, a New York-i RT-Mark a multinacionális cégek elleni szabotázsakcióiról készített videoklipet magyarázza, Ricardo Dominguez a mexikói autonóm indián zóna, a zapatista felkelők mellett agitál, és hivatalos mexikói website-ok lerombolására buzdít. Itt van Vuk is, a ljubljanai médiaművész "police" feliratos papi civilben, és Calin Dan román vesenyző Happy Doomsday című installációja, amely nem más, mint egy szobabiciklivel vezérelhető, szörnytelenített Doom-labirintus. Itt van B2men és Alien a C3 Pararádiótól, akik Tyrell Co. néven (lásd a Szárnyas fejvadász című kultfilmet) éppen egy új, kriptográfiai és géntechnológiai motívumokkal gazdagon illusztrált projektet gründolnak. Itt vannak régi ismerőseink: Diana McCarty, Pit Schultz és Geert Lovink (utóbbi a konferencia egyik főnunciusa, interaktívmédia-guru) az eurowired szerepét betöltő nettime levelezőlista moderátorai, sőt skizofrén hackerekből és folyamatosan betépett webgörlökből álló udvartartása kíséretében itt van Rop Gonggrijp, a botrányhős amszterdami internetszolgáltató, az XS4All egyik tulajdonosa is.
Az esemény fénypontja
az a kétnapos szimpózium (http://www.aec.at/infowar/), amelynek során nemzetközi szaktekintélyek adnak elő az infoháború mibenlétéről nagyszámú hallgatóság előtt, élő internetközvetítéssel. A szimpózium moderátora Manuel de Landa technofilozófus, a Háború az intelligens gépek korában című könyv szerzője. Az információs hadviselés történelmi gyökereiről tart előadást Friedrich Kittler, a berlini Humboldt egyetem professzora, jelenéről George J. Stein katonai tanácsadó, aki a jövő konfliktusaival foglalkozó kutatóintézetet vezet az amerikai légierőnél. Bérelhető hacker-szabadcsapatok (az úgynevezett tiger-team-ek) tevékenységéről számol be Lucky Green kriptográfiai szakértő, Douglas Rushkoff kiberteoretikus pedig az ezredvég abszurd fejleményein ironizál. Peter Arnett, a CNN veterán haditudósítója már a vietnami háború óta járja a világ háborús övezeteit: az új-zélandi származású riporter volt az egyetlen, aki ott mert maradni Bagdadban az amerikai bombázások idején, és egyedül neki adott tévéinterjút tavaly a ma első számú közellenségként szereplő iszlám terroristavezér, Uszáma bin Ládin. Arnett tagadja a CNN-faktor létezését (tehát hogy a hírtelevízió puszta jelenléte más irányba terelheti a történelmet), anekdotáival negyedóra alatt meggyőz arról, hogy
a zsurnalizmus abszolút csúcsa
a haditudósítás, végül egy kérdésre válaszolva elmondja, hogy ha csak a pénzért csinálná, akkor inkább otthon maradt volna hirdetésszervezőnek.
E hasábokon terjedelmi okokból nem vállalkozhatunk a résztvevők között kibontakozó vita bemutatására, meg kell említenünk azonban, hogy néhány szpíker csúnyán melléfogott: először is a félistenként tisztelt francia médiafilozófus, Paul Virilio, aki Párizsból interaktív videoláncon közvetített előadásában ócska, technofób közhelyeket pufogtatott - annyira ciki volt, hogy a nagytermet dugig megtöltő Virilio-fanklub néhány tagja is vitába szállt vele, amit az idős mester szemmel láthatóan rosszul viselt. Kínos volt továbbá Igor Panarin, a kémfőnökként beharangozott orosz elnöki tanácsadó, aki vagy nagyon hülye volt, vagy nagyon nagy színész - arról delirált, hogy az USA szántszándékkal tette tönkre az orosz valutát, meg hogy már csak tíz évet kell várni, hogy az Egyesült Államok is egymással háborúzó részekre szakadjon. Ehhez képest a kínai Shen Weiguang egész civilizáltan vezette elő kormányának az internettel kapcsolatos elképzeléseit: a hálózatot kiépítik, a külföld felé néző kapcsolódási pontokon azonban szigorú ellenőrzésre van szükség - ez nem más, mint a hackerkörökben csak nagy kínai tűzfalként emlegetett doktrína, amelybe egy szép napon még belebukik a kommunizmus Kínában is.
A konferencia időtartamára
a budapesti Soros C3
(http://www.c3.hu) a Matáv segítségével nagy sebességű ATM-kapcsolatot létesített a két ország között; ezen a budapesti közönség a linzi eseményeket, a linzi pedig a budapesti előadókat követhette figyelemmel - a linzi oldalon sajnos elég gyér érdeklődés mellett. Talán bölcsebb lett volna kiutaztatni néhány sikeres művészt vagy felkészült előadót, és a csúcsszuper infrastruktúra helyett tartalmi dolgokra lenni büszkének - vicces volt látni ugyanis, ahogyan az Európai Médialaboratóriumok Hálózata (a linzi AEC, a rotterdami V2 stb.) vezetőinek bemutatkozó előadásán a fejek a központjaikban zajló projekteket taglalták, míg Peternák Miklós (C3) a videokapcsolat segítségével végigmutogatta az épületet. Remélem, Peternák - aki eddig nem sokat változtatott az elődje által kialakított sznobszanatóriumon - körülnézett az Ars Electronica Centerben is: az ugyanis olyan hely, ahová a borsos belépődíj ellenére szívesen járnak az emberek, mert érdekes. (A C3 népszerűtlensége talán a szerencsétlen névválasztásból is fakad. Ez az infoháború-elméletek iránt érdeklődők körében közismert rövidítés ugyanis eredetileg egy, a második világháborúban bevezetett, azóta túlhaladott amerikai katonai doktrínát takar: Communication, Command and Control).
A napközben sok helyszínen zajló események estére az AEC környékére koncentrálódnak - a kiberkávézóban, a tetőn experimentális technozenekarok dübörögnek egy darabig, aztán tizenegy körül bezár az is, és megindul az élet a közeli Stadtwerkstatt (http://www.servus.at/stwst/) teraszán. A Stadtwerkstatt alternatív szórakozóhely és médiaközpont egyben, a földszinten kávézó és technobarlang kapott helyet, míg az emeleteken tévé-, rádió- és internetstúdiók egész sora működik kreatív káoszt sugalló miliőben: számítógépek, kamerák és keverőpultok hevernek szanaszét, a sarkokban gyűrött párnák és matracok, gyűrött arcú, bőrnadrágos, napszemüveges, festett hajú médianépség szorgoskodik sűrű cigarettafüstben. Elmondásuk szerint egyre inkább az internet a fő csapásirány, a tévéműsoraikat is a hálón közvetítik, bár látogatásunk idején akadozik a dolog, mert mindenki a frissen megjelent Starr-jelentést próbálja letölteni a túlterhelt amerikai szerverekről.
Valamivel később népvándorlás
indul a közeli buszmegálló felé, állítólag valami külvárosi bulira. Velük tartunk, az autóbuszokról az ipari zónában nyitott vasúti kocsikba terelnek át minket, az üvegtető lezárul, és a vagon tompa dübörgés, elektromos kisülések és fémes csattanások kíséretében mozgásba lendül - mint később kiderül, a hangszórókból a kizárólag ipari zajokkal dolgozó finn Pan Sonic legújabb albuma szól indusztriális stílusban és hangerővel. A betépett médiaművészekkel megrakott szerelvény az ipari vágányon haladva lépésben átgördül a kohón: hatalmas markolók között haladunk el, egy uszályról éppen vasércet rakodnak, a túloldalon izzó acél csorog, a kémények csúcsán kék lánggal ég a metán, az állványokról az éjszakai műszak bámul vissza ránk. Operatőr kollégám megjárta már Kurdisztánt és Csecsenföldet is, mégis sokkolja a látvány: még másnap is a Metropolis című filmet és Orwellt emlegeti. A technobarlangban amúgy egész héten a legnevesebb osztrák (Kruder & Dorfmeister stb.) és német DJ-k kevernek, lehet táncolni is, de az átszellemült arcokat és a verbálisan körülírhatatlan videoklipeket figyelve előbb-utóbb rájövünk, hogy a kiberkorban az ember a számítógép mellett él társadalmi életet, szórakozni viszont azért jár, hogy végre egyedül legyen.
Bodoky Tamás
(Linz)
Infoháború a Médiamixben: MTV 1, október 3., szombat, 18.05
