Az egész valahol az információs túlterheltséggel kezdődött. Azzal a riasztóan sok megtudnivalóval, ami nap mint nap körbevesz minket. Amiben lubickolunk vagy fuldoklunk. Tetszés és ízlés szerint. A web ugyanis rengeteg információt ajánl, de képtelenség mindezt befogadni, az újdonságokat nyilvántartani. Ráadásul a hálón az információ nem folyik magától, aktívan pumpálni, keresni kell rajta. A levelekkel meg, amik maguktól jönnek, könnyen elmegy cyberéletünk nagy része. Ezen segíthetnek az ágensek.
Az IBM kísérleti levelezőprogramja például szokásainkat vizslatva lassanként megtanulja, mi fontos, és mi nem, és ennek megfelelően sorba rendezi, mappákba gyűjti, vagy adott esetben akár törli is leveleinket. Egyszerűbb esetekben rövid választ is küldhet, rögzített szöveggel. A gondolat nem újdonság, a köznapi életben is minden valamirevaló, fontos, elfoglalt hivatalnok rendelkezik asszisztensekkel, titkárnővel. Nem kellett hát sokáig várni az "intelligens határidőnaplónak" keresztelt szintetikus titkárra sem, amely mások hasonló ágenseivel együttműködve, saját hatáskörben egyezteti találkozóinkat.
A web tengerében
navigáló cybervándor magárahagyatottságán próbálnak segíteni a böngészőprogramokba épített ágensek, melyek érdekes oldalakat ajánlanak, az éppen olvasott oldal linkjeit értékelik, jelezve fontosságukat, illetve szokásainkat figyelve, fiktív linkek elhelyezésével rövidített utakat ajánlhatnak a kilátástalan labirintuson keresztül. Ezek az alkalmazások ugyan még jobbára csak kísérleti termékekben léteznek, de például a Netscape legújabb verziójába már beépítették a What´s related funkciót, melyre kattintva a program az épp meglátogatotthoz hasonló témájú, kapcsolódó hálópontokat ajánl. Ez a szolgáltatás ugyan még meglehetősen gyenge, de jól jelzi, hogy a szoftveróriás megpróbálja integrálni kisebb cégek böngészőinek ágensfunkcióit.
Az elképzelések szerint a világháló egyre több felhasználója az egyre növekvő mennyiségű információval kapcsolatos feladatai elvégzéséhez ágenseket fog igénybe venni. Mégpedig egyre többet. Ráadásul a hatékonyabb működés érdekében ezek
az ágensek
megpróbálnak majd együttműködni. Azaz kis túlzással ágensek egész társadalmáról lesz szó rövidesen. És valóban, sokszor a társadalomtudományok kínálnak megoldást a felmerülő tervezési, technikai problémákra. Léteznek kifejezetten szociológiai eredményekre épített alkalmazások is. Ilyen az egyik úttörő ágenskutató, Pattie Maes által alapított Firefly nevű cég (http://www.ffly.com) CD-ajánló szolgáltatása is. Az ajánlott zene az ágensünk által rólunk hordozott információn és a hozzánk hasonló ízlésűek ágenseinek választásain alapul. Az egyszerű ötlet és a hozzá kifejlesztett technológia rövid idő alatt milliomossá tette a cég tulajdonosait.
Mások a kibontakozó on-line piac infrastruktúráját próbálják lefektetni ágensek alkalmazásával. A kísérleti Kasbah rendszerben, mely a hagyományos bolhapiac leegyszerűsített, ágens alapú modellje volt, a résztvevők ágenseiken keresztül kereskedhettek elúnt csecsebecséikkel. A szintetikus ügynökök gazdáik utasításai szerint alkudtak a szóban forgó, valóságos tárgyakra. A kísérlet legérdekesebb tanulsága az volt, hogy bár a résztvevők a teleshopok gyakorlatán edzett amerikaiak voltak, a kitöltött űrlapok szerint hiányolták a piac fizikai terét és szociális közegét.
Persze az ilyen tudományos-fantasztikus víziókat idéző rendszerek tervezésekor nehéz minden emberi tényezőt figyelembe venni. A nem várt veszélyek felbukkanására jó példa az egyetemi órarendkészítésről szóló, jól ismert szakmai pletyka. Valamikor a számítástechnika hőskorában, amikor még a számítógép vezérelte órarendszerkesztés mesebeli álomnak tűnt, az egyik egyetem komoly szellemi és anyagi befektetéssel kifejlesztette a Rendszert. Ámde a kísérlet megbukott, mert az eredményt látva a nagyhatalmú professzor közölte, hogy ő márpedig nem jön be reggel nyolcra.
Talán épp az ilyen problémákra kínálnak megoldást az ágensek, felhasználóik igényeinek minél jobb megismerésével és akkurátus végrehajtásával. Az mindenesetre pontosan látható, hogy olyan - már létező - rendszerek esetében, ahol egy nagy intézmény összes látogatójának programját, szállását és étkezését ágensek intézik, nagy hangsúlyt kell fektetni az apróságokra és a személyes preferenciákra. És ha arra gondolunk, hogy az elképzelések szerint a jövőben külföldi utazásainkat is elektronikus segítőinken keresztül szervezhetjük, akkor érthető, hogy nagy figyelmet kell fordítani az ágensek közötti kommunikációra és az együttműködés lehetséges formáira. Az utazásunkat szervező ágensnek ugyanis fel kell vennie a kapcsolatot több légitársaság és szálloda ágenseivel is, hogy - ízlésünknek és pénztárcánknak megfelelően - a legjobb ajánlatokat tárhassa elénk.
A kutatókat azonban egy másik izgalmas terület, az ágensrendszerek biztonságának kérdése is izgatja. A technikai problémákon túl olyan filozofikus kérdéseket érint mindez, mint például hogy az általam munkába állított ágens hihet-e társának, "akivel" tevékenysége során találkozik. Másképpen szólva: honnan tudható, hogy egy ágens szavahihető-e, vagy sem. Egyelőre csak annyit lehet tudni, hogy ha egy rendszer nyitott, s ráadasul még ismert is, akkor használói könnyen úgy járhatnak, mint a Quake,
a népszerű gyilokjáték
egyes partijainak játékosai. Szellemes hackerek ugyanis olyan ágenst írtak, ami bejelentkezett a hálózaton folyó játékba, és ripsz-ropsz kiirtott minden résztvevőt. A képernyőn eltérő színű harcosokkal jelzett játékosok csak annyit vettek észre, hogy megjelent egy "új szín", aki eszméletlenül gyorsan és jól tüzelt. Na ja, elhanyagolható volt a reakcióideje.
Ágenseinket azonban még ráérünk félteni. Azok az ágensek, amikkel a közeljövő alkalmazásaiban találkozunk, még nem hordják magukban az ilyen veszélyek lehetőségét. Ezek leginkább az alkalmazói programok külsejét fogják módosítani, illetve a használatot egyszerűsítik majd tanulékonyságukkal, alkalmazkodóképességükkel. Néhányan az ügynökmetafora továbbvitelére, a megszemélyesített programokra esküsznek, mondván, a felhasználó könnyebben kommunikál egy virtuális személyen keresztül, mint ablakok és gombok segítségével. A megszemélyesített programnak arca, arckifejezése, sőt hangulata is lehet. Mi meg majd kapkodjuk a fejünket, hogy vajon virtuális titkárnőnk azért duzzog, mert tényleg olyan fontos az a levél, amit nem akaródzik megírni, vagy egyszerűen a számítógépben is van telihold.
Gulyás-Zana László
(gulya [at] syslab [dot] ceu [dot] hu)
Szilikonbetét
Kevin Warwick, egy angol professzor az első ember a világon, akinek sebészi úton mikrochipet építettek a testébe: a 2,5 cm hosszú és 0,25 cm átmérőjű üvegkapszula egy elektromágneses tekercset és egy szilíciumchipet tárol. A readingi egyetem kibernetikai osztályának vezetője azt nyilatkozta, hogy kísérletük célja megvizsgálni az ember és a számítógép között lehetséges kommunikációs csatornákat.
Dr. Warwick nyomán kezdünk megismerkedni a cyborg fogalmával, és a neves angol tudós a média segítségével az emberiség történetének első "számítógéppel kiegészített" emberévé lépett elő. Jogos is ez, ha azt vesszük, hogy valóban ő az első emberi lény, akinek testébe - ha tetszik - kényelmi szempontok alapján építettek kibernetikus szerkezetet. Ugyanakkor - még ha eltekintünk is a pacemakerektől és az egyéb, egészségügyi célú elektronikus testrészektől - érdemes megemlékeznünk az MIT Media Lab Wearable Computers projektjéről és annak elszántan elszállt kutatóiról. E tudósok célja ugyanis olyan, az asztali PC-kéhez mérhető teljesítményű hardver kifejlesztése, amelyet használója testén viselhet majdan. S hogy a dolog ne csak elvont teória legyen, eredményeiket folyamatosan tesztelik, s azokból még a kutatóintézet kapujában sem vetkőznek ki.
Először furcsa volt, hogy új szobatársam, miközben hozzám beszél, rövid időközökben elkapja szemét, és a sapkájáról lógó apró monitorra pillant - meséli Nelson Minar, a Media Lab egy másik projektjének amúgy nem kevésbé lelkes kutatója. Mint mondja, később aztán mindez egészen természetessé vált, hiszen társa zsebébe süllyesztett kezével folyamatosan gépel a speciálisan e célra kifejlesztett egykezes billentyűzeten. Az oldalán fityegő számítógép ugyanis rádiótelefonon keresztül szünetmentes internetkapcsolattal rendelkezik.
Azért komolyan zavarba sikerült hoznom a srácot, amikor megkérdeztem, hogy mit gondol, a tusolóban is viselni fogjuk-e találmányát - mondja végül Nelson nevetve. A projekt honlapján (http://www.media.mit.edu) komoly értekezéseket olvashatunk például arról, vajon a szemüvegre vetített, s így a valós világ képén a Terminátorból megismert módon feltűnő monitorkép vagy a fejpántról (sapkáról) lelógó, s így kissé félreeső monitor-e az előnyösebb. Ez utóbbi nincs mindig szem előtt, s így a Nelson által említett furcsa szemmozgást okozza, viszont lehetővé teszi a valódi szemkontaktust.
A viselhető számítógép ugyan nem tesz minket cyborggá a Warwick-féle kísérlet orvosi értelmében, ám a segédeszközök teljesítménye miatt sokkalta kifinomultabb alkalmazásokat tehet megvalósíthatóvá. Ez a technológia aztán az ágenskutatások intelligens segítőivel együttműködve az olyan sci-fi történetek valóra válását is lehetővé teheti, mint amilyet Pattie Maes, a bostoni intézmény egyik vezető kutatója mesélt a Time magazinnak: "Képzeljük el, hogy az üzlet, amiről tárgyalunk, nem akar összejönni. Ettől persze kiver minket a víz, és a pulzusunk is felgyorsul. Az óraszíjba épített érzékelőkön keresztül ezt érzékeli egyik ágensünk, és konstatálja, hogy valami nincs rendben. Aktiválja a szemüvegünk keretébe épített kamerát, és a látott jelenet alapján megállapítja, hogy üzleti tárgyalásunk eredménytelen, segítségre van szükségünk. Kiküld néhány keresőágenst, amik az interneten kutakodnak friss információ után. Néhány perc elteltével fülhallgatónkban szelíd hang kéri figyelmünket, majd szemüvegünk alsó felén, partnerünk számára láthatatlanul megjelenik egy tőzsdejelentés, miszerint kulcsfontosságú nyersanyagunk ára csökkent. Így kedvezőbb árat ajánlhatunk, és az üzlet azonnal megköthető."
