Nemzetközi Madármegfigyelő Nap: Less, ne csak nézz!

publikálva
1998/41. (10. 08.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Az első októberi hétvégén csoportos madárlesre indultak távcsövekkel, jegyzetfüzetekkel felszerelt profik és amatőrök, hogy az őszi vonulásra időzített nagyszabású akción, a Nemzetközi Madármegfigyelő Napon Magyarországot képviseljék.

Az első októberi hétvégén csoportos madárlesre indultak távcsövekkel, jegyzetfüzetekkel felszerelt profik és amatőrök, hogy az őszi vonulásra időzített nagyszabású akción, a Nemzetközi Madármegfigyelő Napon Magyarországot képviseljék.

A madármegfigyelésnek évszázados hagyományai vannak, ám ez a hasznos játék tömeges méretű mozgalommá csak néhány évvel ezelőtt, 1993-ban válhatott. Ekkor szűnt meg a konzervatív Papagenókból álló madárvédő csúcsszerv, a Nemzetközi Madárvédelmi Tanács, és a helyébe lépő Birdlife International inkább a természetvédelmi kampányolásra, a népszerűsítésre fordította energiáit, nem pedig belterjes rendezvények lebonyolítására. Ennek a kampánynak lett része a Nemzetközi Madármegfigyelő Nap, ami nem valamiféle tudományos dzsembori, hanem szimpla barátkozás a természettel. Lényege csupán annyi, hogy egy konkrét őszi hétvégén minél többen menjenek ki a természetbe, és ha már ott vannak, ne hagyományos turistaakciókban - menedékházban való lerészegedés, illegális tűzrakóhely létrehozása vagy monogramos szív belevésése tölgyfába stb. - utazzanak, hanem csináljanak valami hasznosat: minél több madarat figyeljenek meg, jegyezzék fel a faj nevét, a példányok számát és a megfigyelés helyszínét, majd ezeket az adatokat juttassák el

a helyi madártani egyesületbe,

ahol miután összesítették a beérkezett eredményeket, továbbítják a nemzetközi központba. Így aztán a madármegfigyelő nap verseny is, mivel a végén nyilvánosságra kerül az országok közötti rangsor, hol látták a legtöbb madarat, hol voltak a legtöbben, illetve hol keresték fel a legtöbb helyszínt, s persze egy impozáns összesítés is, mint például 1996-ban, amikor 19 825 résztvevő 813 helyszínen 1 735 869 madarat látott.

Nálunk a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) az akció szervezője, és pár év alatt sikerült elérniük, hogy madármegfigyelő nagyhatalommá váltunk, tavaly például kétszázhúsz helyszínen 2400-an láttak majdnem félmillió madarat, és ez európai viszonylatban a második legjobb eredmény volt, ennél többre csak a hollandok voltak képesek. Persze nekik sokkal könnyebb volt: kiálltak a tengerpartra számolni, mivel arrafelé így ősszel igen nagy a nyüzsgés.

Az MME Óbudai-szigeten

felállított főhadiszállása tulajdonképpen két katonai sátrat, illetve a sziget északi végében, a Duna-parton távcsődealerrel, fényképezőgéppel és Trabant kombival megerősített megfigyelőállást jelent. A sátrak elsősorban természetvédelmi-oktató célt szolgálnak: színes tablók a veszélyeztett fajok, a ragadozómadarak, a vizes élőhelyek, a gólya és túzok védelméről, de akik eljöttek, összemérhetik erejüket madárhang-felismerésben, madárkiszínezésben, vagy kitölthetnek egy tesztet, amiben olyan kérdésekre kell választ adni, hogy a nyaktekercs, a barátposzáta és a fülemüle közül melyik fészkel odúban, vagy milyen élőlény a réti komócsin vagy a szarvasbangó. Vásárolni is lehet jelvényt, képeslapot, komoly szakirodalmat (Gyakori énekesmadárfajok monitorozása) és felvilágosító munkákat (Madárvédelem a ház körül), de kapható ezerötszázért MME-póló, a három kazettából álló Madárhangkalauz pedig 2000 forint. Minden rendben van, csak éppen az időjárás annyira vacak, hogy sokkal kevesebben jönnek madarat megfigyelni, mint tavaly, amikor ragyogott a nap.

A kilátogató gyerekek

inkább egymást figyelik a távcsővel, és csak annyit mondanak, hogy ők bizony szeretik az állatokat, a velük tartó pedagógus viszont elégedetlen, hiányolja a show-t. Ráadásul az állatkertben konkurens esemény zajlik, az Állatok Napja, simogatásokkal, etetéssel. Egyáltalán nem meglepő, hogy szombat délutánig mindössze 120 megfigyelőt regisztrálnak, ami töredéke a tavalyinak. A madárfelhozatalra azonban nem lehet panasz, és különösen az olyan városi versenyzők lepődhetnek meg, akik úgy gondolják, az Óbudai-szigeten legfeljebb néhány veréb meg varjú tartózkodik, ritkaság pedig akkor volt itt utoljára, amikor valamelyik békásmegyeri iskola biológiaszertárából elloptak egy kitömött kócsagot, és elrejtették a bokrokban. Szó sincs erről. Néhány óra alatt legalább harminc különböző madarat sikerül megfigyelni: barátcinkét, csúszkát, szarkát, nagy fakopáncsot, őszapót, zöld küllőt, sőt még héját is. És ezeket csak a sátrak körül!

A sziget északi végében lévő megfigyelőállás résztvevői viszont elégedetlenek, szar idő van, magas a vízállás, csak néhány tőkés réce meg sirály kerül távcsővégre, ezt számolgatni egy idő után kimondottan unalmas feladat.

A Hajógyári-szigetnél szinte csak

érdekesebb terepek vannak,

szám szerint 232 helyszínen figyelnek madarakat a magyar versenyzők. Ilyen a Velencei-tó melletti dinnyési szikes, ahol ráérősen, szombat délelőtt tízkor indul a hessz.

- A vasút felé, a nádas mögött látni a nemes kócsagokat, arra, a fehér ház felé, balra. Nem, kicsit odébb, arra tessék irányítani a távcsövet! Nem, egy pillanat, jön a vonat, tessék a mozdonyt nézni, amikor szólok, hogy most, onnantól... Most! ...Az utolsó kocsit tessék nézni, szólok, hol ér a végére, addig vannak a nemes kócsagok... Most!

A bácsi végre felfogta, sőt nekem is megvan, ott fehérlik a büdös. Pokoli messze, az már nem a dinnyési szikes, hanem egy kis halastó, oda jár tízóraizni a szigorúan védett természetvédelmi terület büszkesége. Nyáron itt, a Velencei-tó mellett is sok a kócsag- és gémféle, mostanra kicsit megzavarta őket a hideg, és elhúztak délre, a maradék sem ott dekkol, ahol rendesen láthatnánk őket az ország egyik legszebben karbantartott magasleséről. A toronyban két bácsi és egy néni Pestről, vonattal jöttek euronapi madárlesre, meg két srác, akik koca természetbúvároknak tartanak gyorstalpalót.

Az idő egész feljavult, a meteorológusok egy emberként mondtak esőt, de reggelre elállt, úgyhogy csak a fű vizes, ami valószínűleg rózsás kedvre deríti a békákat, akik annyian vannak, hogy az Ószövetség már természeti csapásként emlékezne meg róluk. Nem úgy Mazsola kutya, aki teljes extázisban szökdécsel békától békáig; kecskebékák, vöröshasú unkák és zöld levelibékák, utóbbiról kevesen tudják, hogy ő a magyar kaméleon, zöld fűben fűzöld, a magasles tetejére felkapaszkodott béka viszont már Xiladekor-barna. Reméljük, az ENSZ egyszer kitűzi majd a kétéltűek napját is, amikor a béka nem csak a madárfigyelés megtűrt melléküzemága lesz.

Jön egy papa a fiával, mindketten

Schmidt Egon-rajongók,

bár még soha nem sikerült összefutniuk a szabadtéri állathangrögzítés apostolával.

- Mijük volt?

- Két csapat nyári lúd meg egy ragadozó madár, talán egerészölyv. Meg persze a récék.

A récék kötelező gyakorlat, van belőlük gazdagon, egzotikus mivoltukat csak az ássa alá, hogy a Városligetben is dúsan tenyésznek. A tőkés récéket a tavon könnyű felismerni színes tollukról, valamivel izgalmasabbak a szárcsák, akiket gyengébb nagyítású távcsővel is azonosíthatunk: feketék, csak a csőrük és a homlokuk fehér.

A csapatostul pedálozó vízi szárnyasoknak nem túl nagy a hírértékük, a

magányos farkas

sokkal érdekesebb: két kis sziget között búbos vöcsök búvárkodik, a srácok szerint szigonyszerű csőre alapján is azonosítható, a magam részéről maradok a búbnál. A vöcsökmegfigyelés a hangulatosabb elfoglaltságok közé tartozik, egyrészt ugye a madár kellemes hangzású neve miatt, vöcsök, hm, másrészt az 5-10 másodperces alámerülések végett, amikor lehet drukkolni, hogy fogjon valamit, és találgatni, merre bukkan fel.

A srácok közben meghatottan idéznek a guru, Schmidt Egon Kócsagok birodalma című könyvéből, azt viszont nem tudom kiszedni belőlük, vajon az öreg természetjáró tényleg a helyszínen rögzíti-e azt a sok hangot, vagy régóta csak irodalmi riportot készít emlékezetből, amire konzerv állathanggyűjteményből vágja össze az aláfestést.

- Aztán van még itt üstökös gém és pásztorgém, csak én még nem láttam.

- Schmidt Egon szerint van?

- Persze, csak én itt még nem láttam, a halastavaknál vettem egyszer észre egy üstökös gém párt.

- Egy ismerősöm egyszer elaludt a nádas partján, és arra ébredt, hogy egy barna rétihéja kicsíp belőle egy darabot - kezd a néni egy ornitológushorrorba.

- Még szerencse, hogy nem a szemét vájta ki - lelkesedek.

- Nem, hason feküdt, a hátából csípte ki azt a darabot - pontosít a néni.

- Biztos azt hitte, halott - jut eszembe A medveölő fia sivatagi jelenete.

Végre, végre ragadozó madár jő, a srácok szerint egerészölyv. Míg köröz, megnézhetjük az Európa madarai című könyv ragadozó-röpképeit: számíthatunk még barna és vörös kányára, amelyeket hosszú, villás farkukról és szinte a nyakukból kinövő szárnyaikról ismerhetünk majd fel. Az egerészölyv közben leül egy magas karóra, lehet rá élességet állítani, a szemfülesebbek már egy vörös gémet figyelnek a tó fölött. A ligetben kell lennie kis őrgébicsnek, de ahhoz a legjobb kiköltözni a magaslesbe. A móka elvileg a vasárnapi sötétedésig tart, de addigra gyakorlatilag

már 90 százalékos feldolgozottság

jellemzi a magyar eredményeket. A 232 helyszínen 2631 résztvevő ólálkodott a zsombékban, 370 225 madarat figyelve meg - az az egerészölyv, melyet a szikben húszan láttunk, természetesen csak egynek számít. Abszolút értékben rosszabbak vagyunk, mint tavaly, de ez nem az üvegházhatásnak köszönhető, hanem a hideg időnek: a vadlibák nagy része elhúzott, a többiek meg elbújtak. Nemzetközi összehasonlításban így is jól szerepeltünk, a lengyelek például mindössze 31 helyszínen 309-en vettek részt az akcióban.

A seregélyek tömeges részvételére idén sem lehetett panasz (a madarat épp ezért hívják úgy, ahogy), 84 190-et regisztráltak. Nyolcvankétezer szárcsa, közel 50 ezer dankasirály, 35 ezer tőkés réce és 21 ezer daru alkotja az élmezőnyt - tavaly 82 ezer darut jegyeztek fel, de az valószínűleg egy nyolcezres tétel elírásából származott.

A madarászok szerint különleges csemege volt a néhány halászsirály, dolmányos sirály, üstökös gém és ugartyúk megpillantása. A tatai csapat látott fenyérfutót és barna kányát, Szentesről dr. Bod Péter egy örvös bukót, három rozsdásfarkú pityert és egy fenyves cinegét jelentett, nem beszélve a bütykös ásólúdról.

Legát Tibor-Winkler Róbert

Részletes madárfigyelő-információk az interneten: www.c3.hu/ mme/nb.

publikálva
1998/41. (10. 08.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kultúra

még több Kultúra...

Narancs

Vélemény

még több Vélemény...