Továbbra is elszántan viccelődik, de immár a parlamentben szeretne politizálni a Kétfarkú Kutya Párt

  • Gera Márton
  • 2018. március 29.

Választás 2018

Milyen esélyekkel indul a választáson, és hajlandó-e a visszaléptetni jelöltjeit az esélyes ellenzéki javára a viccpárt?

„Kotkodács, kot-kodács” – mondta a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) tyúknak öltözött tagja néhány napja a köztévében, amikor öt percet kapott arra, hogy bemutassa a párt programját. Mint ahogy az interneten hamar népszerűvé vált „interjú” is mutatja, a viccpárt továbbra is előszeretettel poénkodik, ugyanakkor közben komolyan is szeretné venni magát: idén elindultak az országgyűlési választásokon. (Minderről olvassa el e heti nyomtatott kiadásunk vezércikkét is!)

A kutyák népképviseleti ambíciói távolról sem új keletűek, ugyanis a már a 2006-os szegedi önkormányzati választásokon is tréfálkozó, ingyen sört ígérő MKKP kezdetektől fogva arról beszélt, hogy egyszer szeretne elindulni a választásokon (a kezdetekről ebben a cikkünkben írtunk részletesen). Ezt végérvényesen a 2016-os kvótanépszavazás után döntötték el, akkor Kovács Gergely, a párt elnöke kijelentette, hogy a jövőben szeretnék minél hatásosabban felhívni a figyelmet a valódi problémákra.

A Kétfarkú Kutya Párt békemenete március 15-én

A Kétfarkú Kutya Párt békemenete március 15-én

Fotó: Németh Dániel

Nem lépnek vissza

A Kétfarkú Kutya Párt eredetileg mind a 106 választókerületben szeretett volna egyéni jelöltet állítani, de végül csak 50 jelöltnek kezdték el gyűjteni az aláírásokat, közülük 39-et vett nyilvántartásba a választási bizottság. Budapest legtöbb választókerületében (a 18 fővárosi választókerületből 12-ben van egyéni jelöltje a pártnak) elindulnak, illetve a vidéki nagyvárosokban is igyekeztek jelöltet állítani. Ezekben a körzetekben van esély ellenzéki győzelemre, így felmerülhetne, hogy a viccpárt visszalépteti a jelöltjeit, de Kovács Gergely azt mondja, ezt több okból sem teszik meg. „Én nagyon örülök, ha végre visszalép Gyurcsány Ferenc a Jobbik javára, vagy fordítva, de ebben nem igazán látom a mi szerepünket. Nehéz erről komolyan beszélni, mert amit az ellenzék az elmúlt nyolc évben leművelt, annak sok köze van ahhoz, hogy úgy áll a Fidesz, ahogy. Tényleg úgy gondolom, hogy amíg Gyurcsány Ferenc meg Vona Gábor az ellenzék, addig Fidesz-kormány lesz, úgyhogy én nem igazán látom értelmét segíteni ezeket az arcokat” – mondja a Kétfarkú elnöke, aki azt is hozzáteszi, hogy őket nem kérte meg egyetlen ellenzéki párt sem, hogy léptessék vissza jelöltjeiket.

Így azonban előfordulhat, hogy lesznek olyan körzetek, ahol a párt jelöltjén múlik az ellenzék győzelme. Ilyen lehet például Budapest 17. számú választókerülete, ahol 2014-ben nyert a baloldali összefogás, és ha megvalósul az elkövetkezendő napokban egy széles körű koordináció, a két legesélyesebb jelölt, az együttes Szabó Szabolcs vagy az MSZP-s Bangóné Borbély Ildikó akár ismét legyőzheti a fideszes Németh Szilárdot. De szintén kérdés, hogy a főváros 12. számú választókerületében mennyire befolyásolja majd az eredményt a viccpárt: itt a DK-s Hajdu László esélyes, 2014-ben pedig csupán 277 szavazattal nyert a Fidesz jelöltje. Ahogy az is érdekes lesz, hogy befolyásolja-e majd az eredményt az MKKP jelöltje (Horváth András) Budapest 1. számú választókerületében, ahol úgy tűnik, végül csak összejön a koordináció, és a baloldali ellenzéki egyetlen jelölttel indul a kormánypárti Hollik István ellen.

László Róbert szerint a Kétfarkú Kutya Párt elsősorban ugyanúgy a budapesti, liberális gondolkodású választókra hajt, mint a Momentum vagy az Együtt. Ugyanakkor nem jelenthető ki, hogy az MKKP szavazói akkor is elmennének szavazni, ha a viccpárt visszalépne, vagy egyáltalán nem indulna.

Kampányolnak

Kampányolnak

Fotó: A szerző felvétele

Hány százalékot szerezhetnek?

Ha a közvélemény-kutatási adatokból indulunk ki, szinte biztosra vehetjük, hogy a Kétfarkú Kutya Párt nem jut be az Országgyűlésbe. A kutatások, amelyekben szerepeltek, rendre 1 százalékra mérték őket, bár most márciusban a Závecz már 2 százalékra mérte a pártot. Ez pedig azt jelenti, hogy támogatottságuk szinte megegyezik az Együttével és a Momentuméval. A zuglói időközi választáson tavaly áprilisban az MKKP jelöltje 6,97 szerzett.

László Róbert, a Political Capital választási szakértője szerint azonban a Kétfarkú korábbi eredményeiből nehéz megjósolni, hányan is fognak szavazni rájuk. Egy országgyűlési választáson többen lehetnek, akik ugyan támogatják a viccpártot, de egy esetleges kormányváltás érdekében úgy szavaznak, hogy jobban hasznosuljon a szavazatuk. Kovács Gergely mindenesetre azt mondja, hogy az eredmény, aminek a párt örülni tudna, a parlamenti küszöb megugrása, vagyis az 5 százalék elérése lenne. De Kovács pártja feltehetően az ingyen sörnek és az örök életnek is örülni tudna.

Címlapkép: YouTube


Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.