A Párbeszéd roma képviselője: „A parlamenti politizálás önmagában nem fog működni”

Választás 2022

Négy roma képviselő jutott be a parlamentbe, egyikük Berki Sándor, a Párbeszéd kisebbségi és etnikai referense. Szerinte az ellenzéknek jelen kell lennie az emberek között, meg kell hallgatni, hogy mit akarnak, és a problémáikat be kell vinni a parlamentbe. Azt még nem tudja, hogyan fognak együttműködni Sztojka Attila roma kapcsolatokért felelős kormánybiztossal, de az biztos, hogy a cigányság ügye most még fontosabb lesz, mint eddig.

magyarnarancs.hu: Január elején hosszú interjút adott a 24.hu-nak, amiben azt mondta, ha bekerül a parlamentbe, a volt kollégáival fog ünnepelni, „otthon összepancsizott” boroskólával. Megvolt az ünneplés?

Berki Sándor: Még nem volt, most egyeztetek róla a volt munkatársaimmal. De a héten vagy a jövő héten meglesz, betartom az ígéretem.

magyarnarancs.hu: Bejutott a parlamentbe, az országos eredmények alapján viszont nem sok ünnepelnivalója van az ellenzéknek. Hogyan értékeli az eredményeket?

BS: Szerintem ember nem volt, aki ilyen eredményre számított. Úgy tűnik, ezt most nem lehetett megnyerni, gyakorlatilag a teljes vidék elment. Hogy min ment el, arról biztosan mindenkinek megvan a véleménye, nekem is, de én nem keresek felelősöket, és nem hibáztatok senkit. Hétfőn én is meggyászoltam ezt az eredményt, nagyon rossz érzés volt. Most mindenkinek fel kell állni, újra kell tervezni, és meg kell találni azt, hogy tudjuk a hangunkat hallatni és hol, milyen csatornákon tudunk a választókkal beszélni. 

magyarnarancs.hu: Ha felelőst nem is keres, lát-e olyan hibákat, ahol elcsúszhatott ez a választás?

BS: Hibák voltak, vannak és lesznek. Ha valaki hibát akar keresni bennünk, fog találni, akármelyik területen. Lehet, hogy nem voltunk eleget vidéken, lehet, hogy nem jól juttattuk el a gondolatainkat az emberekhez. De ez az eredmény akkor is meglepő, erre tényleg nem találok szavakat, hogy így elvertek minket, főleg vidéken. Budapesten, ha kicsit rosszabb eredményt is értünk el, mint négy éve, azért szépen teljesítettünk, vidéken viszont teljes kudarcot vallottunk. Bedőlt, mint egy dominó. És nem lehet azt mondani, hogy a képviselő-jelölteken múlott, mert nemcsak ismert vagy ismeretlen jelöltek veszítettek, hanem mindkettő. Én a munkában hiszek, most pedig sok munkára lesz szükség. Az biztos, hogy az elkövetkezendő négy évben én dolgozni, dolgozni és dolgozni fogok. 

 
Berki szavaz
Fotó: Berki Sándor Facebook-oldala

magyarnarancs.hu: Mégis mi lehet annak az oka, hogy bedőlt a dominó? Korábban azt mondta, hogy az ellenzék magára hagyta a vidéket és ezt a mulasztást nem lehet helyrehozni egy választás alatt.

BS: Ezt tartom a mai napig. Az ellenzék sokat gyengült vidéken, aminek az lehet az egyik oka, hogy nem voltunk ott nagy jelenléttel. Kaptunk 1,8 millió szavazatot, ami azt jelenti, hogy vannak stabil ellenzéki szavazók, de azt is el kell mondanunk, hogy bekerült a Mi Hazánk a parlamentbe, ami viszont nagyon nagy baj. Sok szavazat ott ment el, egyszerűen átment tőlünk a Mi Hazánkra és valamennyi a Fideszre is. A választás napján és az előtte lévő napokban túl sokszor hallottam azt a mondatot, hogy "háborúba akarjátok küldeni a gyerekeinket". De nem akartuk! Ezzel az egy mondattal a Fidesz mégis olyan jól pozícionálta magát, hogy az nekünk ekkora vereségbe került. A Fidesz médiafölényével szemben meg kell teremtenünk azt a csatornát, ahol elérjük a választókat. Mert igenis tudnunk kell reagálni az ilyen mondatokra és el kell juttatni az üzenetet az emberekhez, hogy nem, nem akarunk háborúzni. Most nem hallották meg a mi mondatunkat az emberek, de ez nem az ő hibájuk, hanem a miénk.

magyarnarancs.hu: Milyen irányba kell most elindulni az ellenzéknek? Mi az, amit másképp kell csinálni, hogyan kell nekikezdeni az ellenzéki politizálásnak?

BS: Egyszerűbben és jelenléttel. Szerintem a parlamenti politizálás az elkövetkezendő négy évben önmagában nem fog működni.

Be kell menni és fel kell venni a mandátumot. Fontos, mert az is egy fórum, ahol visszajelzéseket tudunk adni, és néha megjelenünk legalább a tévében, az emberek látják, hogy ott vagyunk és dolgozunk.

De emellett beszélgetni kell az emberekkel, arra kell figyelni, hogy mit mond a választó. Be kell vinni az általuk megfogalmazott gondolatokat a parlamentbe. Nekünk meg gyorsabban, egyszerűbben, közvetlenebbül kell reagálni és ott kell lenni az emberek között. Biztosan lesz olyan, amikor a miénk lesz az egyetlen hang, amin keresztül el tudják mondani, hogy mi történik velük.

magyarnarancs.hu: Egyetért Hadházy Ákossal? Szerinte a parlamenti képviselőknek most fontosabb, hogy a parlamenten kívül végezzék el a munkájukat, és csak akkor vegyenek részt a parlamenti munkában, ha nagyon muszáj.

BS: Igen, ezzel teljesen egyetértek. Ha bárki megnézi az eddigi munkamenetemet, láthatja, hogy eddig is nagyon sokat dolgoztam terepen. A parlament nekem egy plusz dolog lesz, amit megpróbálok részévé tenni az eddigi terepmunkámnak. Eddig is az emberek között voltam, csak erre eddig nem volt erőforrásom. Most viszont lesz parlamenti jövedelmem, aminek egy részét vissza tudom forgatni a munkámba. 

magyarnarancs.hu: Erre a fajta munkára más ellenzéki politikusok is nyitottak és készen állnak?

BS: Erre nem tudom a választ. De van egy szabályom: azt az energiát, amit abba fektetnék, hogy mások munkáját elemezzem és minősítsem, inkább a saját munkámra fordítom. Értem a kérdést, de nem kívánok másokat elemezni, azt rábízom a választókra. Szerintem aki ebben a négy évben szeretne politizálni és négy év múlva is parlamenti képviselő szeretne lenni, az fel tudja mérni, hogy hol mentek el a dolgai most és min kell változtatnia, miben kell javulnia, mit tett meg és mit nem. 

 
Tordai Bence és Berki Sándor kampányol
Fotó: Bornyi Márton, Berki Sándor Facebook-oldala

magyarnarancs.hu: Apropó együttműködés: mit gondol, a hat pártnak és a Mindenki Magyarországa Mozgalomnak együtt kell maradnia?

BS: A szövetségnek valamilyen formában fent kell maradnia. A teljes összefogás most nem vezetett eredményre. Meg kell vizsgálni a hibákat, amiket elkövettünk, aztán tovább kell lépni, ehhez pedig tartania kell a kapcsolatot a pártoknak, kommunikálni kell egymással. Minden jobban tud működni, ha többen csináljuk, de ennek rendes, jó formát kell találni.

magyarnarancs.hu: Beszéljünk még a parlamenti munkáról. Nem egyedüli roma képviselőként fog beülni a parlamentbe. Mennyivel lesz másabb most a cigányság képviselete, mint eddig?

BS: A romakérdés most még hangsúlyosabban jelen lesz. Az, hogy ennyire nyert a Fidesz, szerintem őket is meglepte. Nagy a felelősség, hogy mihez kezdenek ezzel a mérhetetlen hatalommal és befolyással.

Ha azt a rendszert, ami az osztozkodáson alapul, nem tudják fenntartani, annak nagyon sok vesztese lesz. Az első a cigányság lesz.

Kicsit tartok is attól, mi fog történni. De mi ott leszünk és itt fontos megjegyezni, hogy nem három, hanem négy roma képviselő lesz a parlamentben.

magyarnarancs.hu: Hiszen ott lesz Sztojka Attila is.

BS: Így bizony. Ennek a négy roma származású politikusnak kiemelten kell foglalkoznia a roma közösség érdekeivel, eredményeivel, azzal, hogy az életüket befolyásoló döntések milyen irányba mennek. A közösség megélhetése nagyon ingatag. És a megítélése? Mindenki nagyon gyorsan elfelejtette, hogy nem is olyan régen, milyen kommunikációt folytatott a Fidesz a cigányságról. Nagyon remélem, hogy ez nem jön elő megint, de ha mégis, akkor nekünk nagy szerepünk lesz abban, hogy azonnal fellépjünk ellene.

magyarnarancs.hu: Mit gondol, Sztojkával mennyire tudnak majd együttműködni?

BS: Fogalmam sincs, nem ismerem őt személyesen. Az biztos, hogy a romákra vonatkozó tervek, elképzelések megvitatásába minket is be kell vonni, ki kell kérni a véleményünket. Amúgy meg azt gondolom, hogy romaügyben nincs jobb és baloldal, hanem romák vannak. És ez kellene, hogy működjön a többségi társadalomban is: magyar emberek vannak, az ő érdekeiket kell nézni és kész.

magyarnarancs.hu: Azt mondta, ha a jelenlegi rendszer fenntarthatatlan lesz, annak a romák isszák meg a levét, őket érinti majd először. Miért?

BS: Ha megnézzük, eddig bármilyen negatív irányú változás volt az országban, például amikor a rendszerváltás után megszűntek a nagy cégek és sok munkalehetőség, annak is kik voltak az első vesztesei? A romák. Ha ebben a rendszerben is lesz ilyen, azt megint csak a cigányság fogja legelőször megérezni. Egyszerűen mindig így volt a történelem során. A pozitív változást is érezzük persze, de annak valahogy sosem mi vagyunk az első számú kedvezményezettjei.

(Címlapképünk forrása: Berki Sándor Facebook-oldala)

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Emlékév

A hatalom és a muzsikus viszonya sokféle lehet: az utcai zenész nyitott gitártokja, a homlokra csapott vagy vonóba tűzött nagycímletű bankjegy éppúgy kifejezi ezt a viszonyt, mint a Mozartot és Salierit is udvari zeneszerzővé kinevező II. József telhetetlensége.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.

Talpunk alól a hő

Ritka, potenciálisan megújuló energiaforrás lapul az alattunk különösen vékony földkéreg mélyén. A közeljövőben a mostaninál is sokkal nagyobb mértékben támaszkodhatnánk a geotermikus energiára, habár akadnak megoldásra váró gondok is. De mostantól pénz is jut rá!

Oktatás helyett

Akár több ezer kamuórát is beírhattak a KRÉTA rendszerbe egy miskolci technikumban az elmúlt évek során, de a szakképzési centrum állítja, most már minden rendben van. Diákok és egy volt tanár szerint egyáltalán nincs így.